Évszázados háborúk után, megfogyatkozva bár, de béke ül Angliára. Az utcán szól a zene, hömpölyög a sör, a pincékben orgia, az embereket beárazzák, a holtakat elfelejtik. "Éljen, hisz béke van!" - harsogja a nép. Egy ember áll csak meg, hogy torz árnyékát nézve, feltegye a kérdést: valóban ez a béke? Richárd hősként harcolta végig a háborút, de a békebeli címlapokon már nem mutatna jól. Egyedül maradt. Gyűlöli a világot, köp a megszokásokra és retteg az unalomtól. Eldönti hát: játszani fog...
"Most, hogy gondolkozom és beszélek, hallom magamban a magamról való beszéd mámorát és az én-től való részegség állapotát élvezem. Ha titkolnám, elárulna és lefokozna. Így, hogy bevallom, csak a látás erejét növeli. Az én? Ha arra jó, hogy az ember gyilkoljon vele, miért ne lenne jó arra, hogy lerészegedjék tőle? Semmitől sem riadok vissza. Nem tisztelem különösebben sem az ént, sem az ellenkezőjét. Az én esetemben is, mint másban, minden attól függ, hajlandó vagyok-e feláldozni valamiért, ami több."
A(z) Gyulai Várszínház előadása
Hozzászólások