II. Richard

előadás, 170 perc, 2008.
+ 1 kép

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Almási-Tóth András rendezőt a közszféra és a magánélet között meghúzódó, korunkban egyre vékonyabbá váló ösvény érdekli. Másképpen fogalmazva a média manipulációs lehetőségei foglalkoztatják a politika és hatalom játékai közelében. Két komplementer személyiség, kétféle karakter küzd a koronáért: a költői lelkületű II. Richárd és a racionális Bolingbroke, aki később IV. Henrik néven szerzi meg az angol trónt.

Ez az ambivalencia a dráma végéig fennáll. A jogszerűen uralkodó király méltatlan volt Anglia trónjára súlyos hibái miatt, azonban kivívja együttérzésünket bukásában, amikor is megismerhetjük egyéni nemes tulajdonságait. Ezen nemes értékek feledtetik velünk azokat a tetteket és ballépéseket, amiket királyként elkövetett. Bolingbroke-ot illetően pedig, bár jogszerűtlenül, nemtelen cselszövéssel ragadta magához a hatalmat, feledteti velünk ennek súlyosságát rátermettsége a trónra, amely végső soron a nép és az ország javára szolgál, mintegy kulcsát jelenti a nemzet boldogulásának. A színpadon minden ezüst, a szürke és a fekete különböző árnyalataiban tündöklik. Középen hangszórókból, erősítőkből, ládákból emelt kupac. Elöl két mikrofon, annak bizonyítékaként, hogy itt és most semmi sem maradhat titokban, előbb vagy utóbb mindent be kell vallani. A színészek játékát szigorúan szabályozott, szögletes mozgássorok, protokolláris masírozások egészítik ki. A monokróm színektől csak a két király - a jelenlegi, és a leendő - piros kabátja, illetve nyakkendője üt el. Mindent összevetve elmondható, hogy Shakespeare II. Richárdja nem véletlenül tartozik a szerző ritkán játszott darabjai közé, de a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában élvezetes és egyben elgondolkodtató formát találtak az előadáshoz. (R.M. írása nyomán)

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista

Hozzászólások

FElepHánt 2009 jan. 10. - 20:04:18
II RICHÁRD Almási-Tóth András Budapesti Kamaraszínház
Már-már azt hittük, nincs undorítóbb a spirói Árpádház vérgõzös panoptikumánál, de hát
kiderül, a mûvelt Nyugat sem adta annak idején alább, igaz: mennyivel kulturáltabb például
a vakság örök sötétségénél az életfogytig börtöné.../?!?/ A belsõ történésekre összpontosí-
tó dráma, a spirósított textus, az invenciózus rendezés egész sor kiváló színésznek biztosít
pazar lehetõséget, akár kettõt-hármat is fejenként. Lengyel Tamás szikár dikciója hitelesí-
ti a trónra törõ pragmatizmust, Jánosi Dávid egy vértolulásos rettegésben jeleskedik, most
is ellenállhatatlan Törköly Levente gigászi ereje, de a napi politikát kommentáló Kertész
természetbarátian reciklálható lapulevél-kosztümjében komikus vénája is felbuzog. Kaszás
Mihály újabb álszenten zsolozsmázó püspökkel gazdagította impozáns repertoárját, Kocsó
Gábor egyénisége, extrém stílusa ritka és nem eléggé kamatoztatott érték! Pengeéles, lé-
zerkemény, sziszegõ szavai csontig hatolnak, odavetett félmondatokba képes sorsdöntõ je-
lentõséget sûríteni, gesztusainak bizarrsága nemcsak Quasimodót sugall, de talán még egy
másik Richardot is... Mert a második helye egy idõre foglalt: Dolmány Attila a hálátlannak
tartott címszerepbõl hosszú idõk legjobb Shakespeare-hõsét formálja meg. Döntésre, hely-
zetfelismerésre teljesen alkalmatlan gyermeki lény, legfeljebb azt tudja, hogy sorsa nem a
saját kezében van, ezt játékos beletörõdéssel veszi tudomásul. Tragigroteszk figurájából
nagyformátumú színészi alakítás születik, melybe a annyi váratlan belsõ tartalom, annyi ár-
nyalt jellemrezdülés sûrûsödik, hogy szinte egy új darabot kellene hozzá írni... Legkisebb
szeme villanása is beszédes, a heves lendület nem veszti el aprólékos pontosságát, mimiká-
ja megunhatatlan, hangja fojtottságban sistergõ dinamika. Almási-Tóth András tovább mé-
lyítette a nagyléptékû történelmi drámák kisegyüttessel, kisszínpadon történõ elõadására
kiválóan alkalmas stílusát. Magasfokú stilizáltság, geometrikus mozgások néhány négyzetmé-
teren, egymáshoz csiszolt szituációk, epikus áradás feszes ritmusban. Spiró György fordí-
tása, következetes dramaturgiai ténykedése révén a shakespeari szöveg és az abból táp-
lálkozó színészi alkotómunka kerül a középpontba, újabb kiemelkedõ fontosságú produkci-
ót teremtve az elhanyagolt királydrámák világában.