Dohnányi Ernő (1877-1960) a XX. századi magyar zenetörténet kiemelkedő alakja. E tömör megállapításból arra lehetne következtetni, hogy a zeneszerző pályafutása tehetségéhez illően folyamatosan felfelé ívelő volt, hogy életében csak sikerben és ünneplésben volt része, és hogy utóélete a magyar zenei életben gazdag, eseménydús. E következtetéseknek azonban egyike sem igaz. A zenei életbe való berobbanása óta szüntelen támadások érték, zeneszerzői munkássága a két, általa szeretetve tisztelt barát, Bartók és Kodály mögött mindvégig háttérbe szorult, és máig azok közé a magyar zeneművészek közé tartozik, akik saját hazájukban haláluk után sem kapják meg az értéküknek megfelelő rangot és elismerést. Pedig műveinek elemzői szerint a zeneszerző Dohnányi a posztromantikus tradícióból táplákozó klasszicizáló törekvések rangos mestere, főleg korai kamaraműveinek kiemelkedő zenei értéke elvitathatatlan, világot járó virtuóz zongoristaként pedig a XX. század első felének legjobb előadóművészei közé tartozik. Az Erkel színházi balett-esttel ebben az évben a tanulságos életutat megjárt és gazdag alkotói és előadói életművet létrehozó zeneszerző 125. születésnapját ünnepeljük.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások