Háry János

daljáték, magyar, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A híres nagyabonyi csárdában vagyunk. Jönnek, gyülekeznek a törzsvendégek, akiket az öreg obsitos, Háry János szokott elszórakoztatni egy-egy kalandos mesével. Az öreg olykor túllendül a valóság mezsgyéjén: egy nép teremtő fantáziáját képviseli. A nép az idegen elnyomás idején a magyar nép csak képzeletében győzhet, hiába alkalmas, hiába rátermett a felemelkedésre. Amikor megérkezik a híres-nevezetes Háry, letelepszik a kecskelábú asztalhoz, melynél ott ülnek a jó cimborák, no meg a bíró és a deák, akik ámulnak ugyan a mesén, de azért egy-egy szúrós megjegyzéssel, vagy éppen tüsszentéssel fejezik ki kétségeiket a történet igaz volta felől. De hát hagyjuk az akadékoskodó bírót, és hagyjuk az okoskodó deákot, hallgassuk inkább Háry históriáját, aki hallgatóságát ámulatba ejtve elviszi a gránicra, amelynek egyik oldalán Burkusország, másik oldalán pedig Galícia terül el.

A négy történetben megismerkedünk Háry mátkájával, Örzsével; Marci bácsival, Mária Lujza parádés kocsisával; Napóleonnal és Ferenc császárral; az ármánykodó Ebelasztin lovaggal; Mária Lujzával és a többi történelmi- és mesehőssel. Háry jellegzetesen magyar paraszti figura, aki mindig hű marad hazájához, népéhez. A daljáték zenei dramaturgiája éles kontraszthatásokra épül, és sajátos kétrétűséget mutat: amikor Háry külföldi kalandjairól mesél - a zene humorizál, karakterizál. Amikor a magyar élet képeit idézi fel, vagy amikor magyar hősök szólalnak meg a színpadon - a népdal őszinte, mély lírája kap hangot.

(Gál György Sándor: Új operakalauz c. könyve alapján)

A(z) Vörösmarty Színház előadása

Stáblista

Hozzászólások