Függöny fel!

komédia, 2 felvonás, magyar, 2013.

Értékelés:

44 szavazatból
Szerinted?

Michael Frayn riporterből lett drámaírónak akkor jutott az eszébe a Függöny fel! című komédia ötlete, amikor kis híján elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren, és hirtelen arra ébredt rá, hogy a színház mennyivel viccesebb hátulról, a színfalak mögül, mint elölről.

Ez 1982-ben történt Londonban, ahol ezt a komédiát egyből az év legjobb vígjátékának választották meg. 1992-ben filmet forgattak belőle, Michael Caine-nel a Rendező szerepében.

A komédia egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nem csak a leharcolt tásulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak a turné utolsó előadásán és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin. A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen. Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre rájuk a függöny.

A különös színházi szerencsétlenségben, a mindennap katasztrófáiban ismerhet magára a néző. Arra, amikor az alkalkalmatlanság és a tehetségtelenség okvetlenül maga alá temeti mindazokat, akik képtelenek megoldani az életüket és adottságnak fognak fel mindent, amin egyébként változtathatnának.

Mindeközben persze mindenki leesik a székről a röhögéstől.

A(z) Centrál Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. október 18., Centrál Színház

Stáblista

Szereplők

Dotty (Mrs. Clackett)
Lloyd (Rendező)
Garry (Roger Lillicap)
Brooke (Vicki)
Poppy (Rendezőasszisztens)
Frederick (Philip Brent Sejk)
Belinda (Flavia Brent)
Tim (Ügyelő)
Selsdon (Betörő)

Alkotók

Hozzászólások

8/10
A Jobbik Részem 2022 okt. 23. - 15:47:43 8/10
Az emberek szeretnek nevetni. Ennek az előadásnak a legnagyobb előnye, hogy aki finnyás, depis, elitista, bármilyen, az is legalább kétszer-háromszor felnevet. Aki pedig szeret nevetni, annak egy kiváló előadás. Nekem Schmied Zoli és Botos Éva volt 2022. október 14.-én 10/10-es, de szerintem ez ízlésenként és esténként változó. Nekem 10 évvel ezelőtt a Jiri Menzel verzió jobban tetszett.
10/10
Morello777 2019 márc. 30. - 21:41:45 10/10
10/10
roemee 2018 okt. 15. - 06:16:40
Szörnyü, eröltetett humorú, élvezhetetlen, vásári komédia.
10/10
Vrízea 2018 máj. 29. - 21:48:14 10/10
Többször voltam mostanában színházban,de ez a darab mindent vitt.Fergeteges.Legfőképpen Lia miatt
szerettem volna megnézni,de mindenki nagyon jó volt benne.Az elején kicsit tartottam tőle,hogy Bereczki túl tolja a szerepét,de nem,nagyon jó volt ő is.Sőt,nekem egyre jobban tetszett a darab,és számomra nem volt hosszú,én még bírtam volna tovább is nézni. :-) Könnyesre röhögtük magunkat,mi is tuti megnézzük még egyszer!
Nálunk azóta szlogenné vált,amit Selsdon mondott később a "nehéz megszokni a nyugdíjat"-ra,amikor a többiek súgtak neki. :-):-):-)

***spoiler***
Bereczki lépcsős esése is nagyon ott volt,nem is látszott,hogy kamu.Ügyes!
.....és amikor Lia "becsattog" a dagiruhájába,igazi ruha nélkül? Óriási!!!!
Vagy az a fej,amiket Cserna Antal vág. :-)
De tényleg mindenki jó!!!Nagy-nagy gratuláció az összes színésznek,és Puskás Tamásnak is.

10/10
8/10
doktormacko1 2018 márc. 24. - 19:03:17 8/10
8 / 10 Jó az előadás , de nekem egy kicsit hosszúra sikeredett. Ez három felvonásos darab két részben.
10/10
calella 2017 márc. 08. - 09:03:09 10/10
Tegnap láttam, valóban fergeteges darab. Mi is valószínû elmegyünk rá még egyszer. A legjobb, amit az elmúlt években láttam!
10/10
kisgidus 2014 nov. 23. - 15:40:43 10/10
az évtized vígjátéka:) amúgy is imádom a centrál darabjait, de ez messze a legjobb hosszú idõ óta. én minden alkalommal Szemenyei Janival láttam ugyanis Bereczki Zolitól a hideg ráz és egy fillért sem adnék hogy lássam,igaz elképzelni sem tudnám, mert Jani annyira jó a szerepében, de említhetném Botos Évát, aki szuperül hozza a karakterét. a legzseniálisabb mégis Cserna Tóni, aki sírásig nevettetett minket. decemberben ismét megyünk, mert ez megunhatatlan. két órára elfelejti az ember az életét és csak nevet és nevet...
1/10
gyedi@ 2014 máj. 27. - 16:39:26 1/10
Az elsõ csalódás a Centrálban.
Elviselhetetlenül, fájdalmasan gagyi "humor".
Elképzelni nem tudom, hogy mi tetszett azoknak, akik jó írtak róla, és irigylem õket.
1/10
9/10
Mandzsi 2014 márc. 13. - 08:43:14 9/10
Nekem is nagyon tetszett! Iszonyatos meló lehet ezt a darabot játszani...Jó volt benne mindenki
Azt ma sem értem, hogy Bereczki Zoltán, hogy a csudába tud a lépcsõn úgy "lepattogni" ahogy. Nagyon profi!!! :))))


Talán csak egy pici kritika: kissé hosszúra sikerült, de mindenképp ajánlom mindenkinek!
10/10
Nira1900 2014 márc. 03. - 19:15:44 10/10 Előzmény 1101825
Akkor úgy látszik, kétszer sem elég megnézni. :-)

Én a másik szereposztással láttam, de Szemenyei János is remek volt mint Garry.
Összes hozzászólás