"Egy csoport fiatal egy bunker mélyén.
Tudják, hogy ezek az utolsó másodpercek számukra, ahogy az egész emberi létezés számára is. E másodpercek mindegyike ajándék, amiket dédelgetnek, és amik éltetik őket, teljességben és harmóniában. Olykor egy-egy gyenge lélekállapotban pánikba esnek a pusztulás gondolatától. Ekkor összehúzódnak, és egymásba kapaszkodva megpróbálnak a félelmen felülkerekedni.
A képzeletüket szabadjára engedve visszaemlékeznek rá, mi is az, embernek lenni, a végtelenség tátongó űrjével maga előtt. És ekkor mozgásba hoznak életerőt, pusztítási ösztönt, vágyakat, érzelmeket. Megpróbálnak kijutni jelen állapotukból, értelmet adni az életüknek, megváltoztatni a világot, nagy felfedezéseket tenni, és kitalálni önmaguk számára egy múltat, mert már semmire nem emlékeznek belőle.
Az emberiség végre örök álomra szenderül, de előbb élnek még utoljára egy kicsit."
A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása
Hozzászólások