A demerung filmes szakkifejezés, azt a néhány percet jelöli napfelkeltekor vagy napnyugtakor, amikor a fényviszonyok gyorsan és drámaian megváltoznak. Ilyenkor lehetséges éjszakai felvételeket rögzíteni, miközben van még némi fény. A történetben különös jelentősége van e napszaknak:
A tudatalatti, és a természetfölötti itt ér össze. A képzelet és valóság határai elmosódnak, mindezt pedig a sötét, vagy a vakító világosság követi. A sötét, melytől oly gyermekien félünk, és az a fény, melyben a szembenézés egymással és magunkkal még a sötétnél is félelmetesebb felnőttként.
A Narratíva kollektíva színházi projektje Csehov legtalányosabb művét ütközteti jelenünkkel.
Egyéni sorsoknak és idegrendszereknek a megértésével hozzáférhetővé válik egy absztrakt problémakör: az értelmiség hogyan válhat kiszolgáltatottá, tehetetlenné jelenünkben? Ki lép a helyére, mit kezd a felelősséggel? Ljuba rossz döntéseit, és egy ezekből fakadó személyes traumát követően Párizsig menekül a felelősség elől. Ott összeroppan, feladja életét. Az utolsó pillanatban hozza haza családja, az otthon azonban nem csak komfortot jelent: szembe kell néznie országának, és közegének konok változatlanságával. Az alakuló új világrendben a változásra képtelenek széthullásra vannak ítélve. Egy tornádó közeleg a szereplők felé eltéveszthetetlenül, miközben a legtöbben a vihar előtti csendben is megszokásaikkal vannak elfoglalva. Ami egyébként átkozottul humoros, felszabadító, szenvedélyes. Olyan emberi mindez.

A szövegkönyv Morcsányi Géza fordításából indul ki.

A(z) Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház előadása