Cyrano de Bergerac

színmű, magyar, 2016.

Értékelés:

17 szavazatból
Szerinted?

A 19. század végén, amikor úgy tűnt, hogy a realizmus, naturalizmus és a számtalan új "izmus" veszi át a romantika helyét a művészetekben, egy 29 éves francia költő, Edmond Rostand kirobbanó sikert aratott a párizsi Comédie Française-ben bemutatott romantikus vígjátékával. Ez volt a Cyrano de Bergerac, és az 1897-es párizsi bemutató után hamarosan tomboló sikerrel játszották Európában, Amerikában, még Japánban is. Rostand ötven évet élt, hasonlóan szenvedélyesen, kalandosan, mint hőse, Cyrano, egész fiatal korától kezdve népszerű író, költő, kritikus volt.

A világirodalomban csak a legnagyobbaknak sikerül olyan legendás figurát megalkotni, mint Cyrano, a kötekedő, nagyszájú, sziporkázóan szellemes párbajhős és költő, az érzelmes szívű, önfeláldozó, csúnyaságában is büszke lovag. Rostand hőse valóban élt a 17. században Savinien Cyrano de Bergerac: tehetséges író, a hagyományok ellen lázadó szabadgondolkodó, Moliere kortársa és barátja, aki verseket, szatirikus leveleket, színdarabokat, regényeket írt, és félelmetes kardforgató hírében állt. Rostand felismerte, hogy az igazi Cyrano legfontosabb műalkotása maga az élete, és ebből alkotta meg "elevenbe vágó, szellemes" verseléssel örökérvényű szerelmi történetét.

A 2014/15-ös évad egyik legsikeresebb előadásának, a több fesztivált is megjárt Szentivánéji álom rendezője, a grúz David Doiasvili nemcsak hazájában, de számos európai országban is ismert művész, akit a rendezői középnemzedék egyik legtehetségesebb alkotójaként tartanak számon. Legújabb rendezésében a francia drámairodalom újromantikus zsenijének, Edmond Rostandnak mára már klasszikussá vált művét, a Cyrano de Bergerac-ot álmodja színpadra az előadásaira jellemző expresszív színészvezetéssel, hol kacagtató, hol pedig elgondolkodtató fanyar humorral, egyszerű, mégis lenyűgözően látványos színpadi hatáselemekkel. Doiasvili stílusára jellemző, hogy a minden embert foglalkoztató nagy kérdéseket, vágyakat és titkokat magával ragadó, meglepetésekkel is szolgáló költői képekben fogalmazza meg, lehetőséget adva ezzel, hogy a közönség ne csupán szemtanúja legyen, de érzelmileg is részesévé válhasson a színpadi valóságnak. Doiasvili és a Nemzeti Színház társulatának együttműködéséből egy olyan előadás születhet, amely a szerelem mindenhatóságáról és egyúttal reménytelenségéről szól, de nem nélkülözi az öniróniát sem. Cyrano szavaival élve: "Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"
(Kulcsár Edit)

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. május 13., Nemzeti Színház

Stáblista

Hozzászólások

10/10
Tomaki 2019 márc. 26. - 23:30:59 10/10
Most jöttem haza az előadásról, s teljesen a hatása alatt vagyok még. Nem emlékszem, hogy mikor láttam ekkora "állvatapsos" ovációt Színházban. A mellettem ülő idősebb házaspár mindkét tagja sírt, de a darab végén több helyről is szipogást lehetett hallani, s mi is törölgettük a szemünket.
Nagyon tetszett a rendezés, friss és a fiatalok számára is "fogyasztható". A színpadtechnikát maximálisan kihasználták, nekem ez is élmény volt, nem nagyon láttam még ilyet.
A Színészek közül Udvaros Dorottyát, Tóth Augusztát és Fehér Tibort emelném ki, de nagyon jó csapatmunka volt.
10/10
ethanlee 2017 márc. 28. - 16:34:16 10/10
A repertoáron lévõ darabok közül, az egyik legerõsebb elõadás. A rendezés kiváló, és jó látni, hogy a kortárs szemlélet is felbukkan. Ami megosztó lehet, hogy valakinek ez túl romantikus, és áthajlik giccsbe. Azért lehet érezni, hogy tudatosan van használva minden elem, ami a romantikus szó kapcsán felmerül bennünk, mint sztereotípia. Ezek egyfajta öniróniával átitatott jelenetek, de valakinek ez már túlzás. Sok apró kreatívan megkoreografált elembõl építkezik. Mint ahogy az elõzõ kritikákban is írták, tényleg sok az üvöltözés, (bár engem nem zavart) és tényleg túlságosan is kihasználja a rendezõ a színház technikáját, látványvilágát. (Aki felháborodottan távozni akarna a szünetben, az elsõ felvonás végén látottak miatt, annak jelezném, hogy része a darabnak, az elhibázott újrakezdett jelenet.)
Bence bácsi 2016 jún. 18. - 00:50:24
5/10
azem 2016 jún. 07. - 03:14:50 5/10
Nagyon sok minden tetszett ebben az elõadásban: a versekbe és levelekbe öltözött Roxane, maga az ötlet, hogy több színésznõ alakítja a különbözõ lelkiállapotokat. Fehér Tibort még sosem éreztem ennyire jónak, pedig sokszor láttam már. Olt Tamás is kiváló volt a tenyérbemászó, alakoskodó gróf szerepében, akárcsak a Farkas Dénes, Kristán Attila, Rácz József és a Roxane-ek. Az is tetszett, ahogy a színészek a Nemzeti egész terét bemozogták, élõ és szenvedélyes volt, DE...Nem tudok élvezni egy elõadást, amiben mindenki üvölt, de tényleg torkaszakadtából, továbbá minden dráma jelenet alá benyomják a leggiccsesebb filmzenéket idézõ dallamokat. Közben végig az az érzésem volt, hogy a kedves grúz rendezõ még nem látott ilyen modern színpadi technikát és most igyekszik mindent kipróbálni, mielõtt hazamegy, mint egy mohó kisgyerek. Egyes jelenetek nem drámai szituációkra emlékeztettek, hanem egy látványos show-ra a rengeteg füsttel, rivaldafénnyel, kiemelt színpadelemekkel. Kár érte. 10/5
offtopic
Edmond Dantes 2016 máj. 31. - 09:16:54 Előzmény hektor16
Kedves hektor16, privátban válaszoltam, üdv: ED
offtopic
Edmond Dantes 2016 máj. 29. - 10:38:13
"tisztelet a kivételnek"....vagy ahogy egy öreg színházi róka (színigazgató) mondotta volt még a háború elõtt:

Tisztelet a bevételnek!
Bence bácsi 2016 máj. 27. - 23:50:33
Semmi értelme ennek a hozzászólásnak.
Van egy olyan hipotézisem, hogy az ún nép-nemzeti réteg a fõvárosban nem nagyon szeret színházba járni (tisztelet a kivételnek), vagy ha igen, inkább könnyedebb darabokat néznek meg. Ez inkább csak benyomás, amit az igazgatóváltáson átesett színházak (mondjuk aki egyenlõségjelet tenne a Dörner-féle Új Színház és a Vidnyánszky-féle Nemzeti közé, az nagyon durván el van tévedve) nézettsége alapján gondolok, de nyilván mélyebb ismeretek, statisztikák kellenének ahhoz, hogy állításokat fogalmazzak meg.
A helyzet az, hogy van egy erõs, érzésem szerint döntõen liberális attitûdökkel rendelkezõ réteg, aki megtölti a Katonát, Örkényt (bár Mácsai többször elmondta, felméréseik igazolják, hogy van egy jelentõs konzervatív, Fidesz-szimpatizáns réteg a nézõik között, és én ezt elhiszem neki), Radnótit. (A Víget kivenném ebbõl a körbõl, hiszen esetében sokkal nagyobb méretû, és szórakoztató színházról van szó, akkor is, ha EE bemutatott egy-két kormányt fricskázó elõadást.)
Szóval kereslet-kínálat.
hektor16 2016 máj. 27. - 09:11:49
Kedves E.D.! Régen találkoztunk!

Öntõl idézem: ..."a mai világban, ahol a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik"
Mindegy mit mond az idézett cikkben a kormányzati fõtanácsadó,
a "másik oldal" azóta is totális uralma alatt tartja a színházi életet.

1. A VÖRK színházak( ön már tudja mi az) elõadások helyett, nyílt kormányellenes demonstrációkat
rendeznek, gyomorfordító módon gúnyolódnak a nemzeti érzelmû emberekkel, persze megtehetik.
Szabad országban mindent szabad, ezt is.
Némi ellentmondás, hogy ezzel együtt is szabadság vágyról énekelnek( ld. Víg szülinap) , mintha
valami totális elnyomásban élnének. Álságos ez a világ, mert ugyanakkor szabadon alkotnak és gyûlölködnek.

2. Cikkek tömkelege jelent meg amikor AR leadta a nemzet színházát, hogy szegény pára, most aztán felkopik az álla, mert
"a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik"! Persze hogy nem körvonalazódik itt semmi!
AR az egyik legfoglalkoztatottabb alkotó határainkon belül s kívül, ezt is Ön írta.! Ezért mondom én Kedves E.D. ,
hogy álságos ez a világ, hamis, hazudós!

3. Ugyanez mondható el szegény Pokorny Liáról is, aki érthetõ módon önként lépett le a színházából.
Most aztán éhen fog halni! Könnyezett a kulturális sajtó! Ezzel szemben azóta is az egyik legfoglalkoztatottabb
színésznõ, színházban és televízióban egyaránt. Álságos ez a világ, ezért mondom Önnek,mert ha itt totális eltaposásról
lenne szó akkor valszeg az EC lenne az egyik legfoglalkoztatottabb, nem PL.

3. A budapesti színházi világot egy rendkívül erõs pókháló szövi át. Ennek feladata, hogy a "másik oldal" totális hatalmát
fenntartsa, a lehetõ legszélesebb körben kiterjessze és megakadályozza az "egyik oldal" legminimálisabb térnyerését is!!!
Ez a háló lényegesen erõsebb az "eltaposását" szándékozó akaratnál. Egy nem is annyira láthatatlan hatalom felügyeli,
mint pók a hálóját, és jöhetnek itt bármilyen nagyságok, (soroljam? Huszti, Koltai, Balázs, Vidnyánszky, Kerényi, Tarlós,
Szõcs, folytassam?) mind fennakadnak a Pók hálóján, elszigetelten, megbénítva halnak el, mint legyek a pókhálóban.

Kedves E.D.! Nekem meg az a véleményem a mai színházi világról, ahol a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik"
Edmond Dantes 2016 máj. 23. - 11:17:04
Nincs egy (1) igazság ld 4-es hsz itt: eltérõ ízlések + szekértáborok.
Edmond Dantes 2016 máj. 23. - 09:45:10
Nem "aggódom" a Nemzetiért, hanem olyan produkciókat várok tõlük, aminek a teljes árú, fizetõs jegyeit jó elõre szétkapkodják és az utcán áll a sor, ahogyan az Alföldi-éra 2. felében. Õ se kezdte a topon--->felért oda, erõs (kultúr)politikai ellenszélben, hogy finoman fogalmazzak. Ez az ellenszél is jót tett a színház és a fõigazgató imázsának? Meglehet. Akkor viszont a (kultúr)politikusok ostobák: aknamunkájuk kontraproduktív lett = jó reklámnak bizonyult, de AR társulatának és produkcióinak mûvészi kisugárzása nélkülük is :) elvitathatatlan. Lehet h (vö. AR "ellenszelével") VA esetében talán a túl erõs hátszél is taszítja a színházi közönség azon részét, amelyet érdekelné a mostani Nemzeti némely produkciója. Akkor viszont a (kultúr)politikusok ismét és továbbra is ostobák: VA "túltolása", stallumokkal, állásokkal való el- és túlhalmozása rossz reklámnak bizonyul(t), teljesen átpolitizálja alkotói munkásságát.

Zsótér 1-2 ottani rendezése szvsz inkább a "másik oldalnak" tett ritka és sajátos gesztus, de legalább több a semminél a mai világban, ahol a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik vö. Kerényi Imre http://mno.hu/grund/het-szuk-esztendo-jon-a-balliberalis-oldalnak-1134246
Noha nem tanulmányoztam ZsS (kultúr)politikai hitvallását, de rendezései alapján valszeg nem illik bele VA-nak a színházi s a színházon kívüli világról alkotott világképébe. Inkább afféle "díszpinty" arrafelé.

Amit VA beregszászi és debreceni munkásságának sikerével kapcsolatban írsz, az az én olvasatomban több mint kétes "dicsõség" a fõigazgató számára: nekem azt jelenti h a beregszászi és debreceni fenomén számára túl "nagy" a Bajor Gizi-park. Elnézést, ha félreértettem, de úgy gondolom, valóban ez lehet a megfejtés.

Nem tudom, mennyire kell "megbecsülni" a MITEM-et. Nagy tétben fogadok rá h nem kicsit belterjes: nagyon belterjes. Különösen ilyen mennyiségben, ilyen rövid idõbe sûrítve: nincs valós közönségigény idegennyelvû elõadások sokaságára. Ez bizony úri passzió + út a meg- és visszahívások felé. Nem új találmány, de ilyen koncentráltan és átlátszóan csinálni nem túl elegáns, viszont nagyon drága.

A budapesti "nagy versenyben" ill. annak e l l e n é r e AR színháza, társulata, produkciói az élre tudtak törni, noha -legalábbis az ellenérdekelt tábor szt- õ (is) azt a "liberális" vonalat vitte, amit -szintén az ellenérdekeltek szt- a fõvárosi kõszínházak és alternatív társulatok többsége. Volt rá kereslet a nagy tülekedésben is és jó eséllyel lenne rá kereslet ma is. A vígszínházi nagymamák, "Katonás" papák és gyermekeik, unokáik is elmentek, elzarándokoltak a sivár Soroksári útra AR produkciói kedvéért, bejáratott belvárosi brand ide, bejáratott belvárosi brand oda. AR ottani eltüntetése után is megtalálta a közönség a maga ízlésének megfelelõ helyeket és produkciókat, köztük néhány AR-vendégrendezést: Eszenyi hervadni kezdõ Vígszínházába szinte új életet leheltek az Alföldi-produkciók és pár régi színésze, AR kedvéért nézték meg sokan az Operaházban Gluck nem túl népszerû operáját, utána mennek az Átriumba, a Radnótiba, a Papp László Arénába, a Bábszínházba!, az Armel-fesztiválra és máshová...külföldön pedig tudtommal egyik felkérést kapja a másik után. És a közönség a Nemzeti "kiesése" után a korábbinál is többet jár Katonába, Radnótiba, Örkénybe, mindenekelõtt és -fölött pedig a (még el nem lehetetlenített) alternatív társulatok elõadásaira, elsõsorban is Pintér Béláékhoz: Szkénébe, Trafóba, Átriumba, bárhová. És ez az igazi, valódi, spontán siker, ami színházat, társulatot és (mellesleg?) közönséget éltet.
Összes hozzászólás