Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek

Carmina Burana

táncjáték, 1 felvonás, magyar, 2001.

+ 17 kép

+ 21 kép

Értékelés:

9 szavazatból

Szerinted?

2 hozzászólás

Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra. Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érzheti magát, a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről - emberi mivoltukról.

Juronics Tamás

A(z) Szegedi Kortárs Balett előadása

Teljes leírás

Bemutató időpontja:

2001. április 19., Szegedi Kortárs Balett

Stáblista

Alkotók

zene: Carl Orff
koreográfus: Juronics Tamás
világítás: Stadler Ferenc
jelmez: Molnár Zsuzsa
díszlet: Molnár Zsuzsa
táncos: Hortobágyi Brigitta Czár Gergely Horváth M. Gergő Juronics Tamás Csetényi Vencel Szigyártó Szandra Hajszán Kitti Bújdosó Anna Bocsi Petra Májer Gábor

Hozzászólások

"Akkor õk, akiket hol sután, hol pedig kecsesen mozogni látunk most akkor emberek vagy nem emberek?
Aminek kapcsán naná, hogy megkerülhetetlenül felmerül a kérdés: mitõl ember az ember? Mitõl más, mint a többi állat?"

http://perezvonsgeometry.blogspot.com/2011/10/vilagvege-halaltanc-ember.html

Válasz

10/10

A földi paradicsom.
Babonás nyomorüságával és ártatlanul.
Nem gondoltam, hogy Bartókon kívül sikerül valakinek leásni az évszázadok alatt ránkkövült manírok és prüdéria alá. Valami õsi emberit találni és megragadni azt. Nem idealizáltat vagy lekezelõt, igazit.
Ráadásul megérintve ujjbeggyel az õsmûvészetek, a zene, a tánc és a költészet elválaszthatatlan, összefonódó harmóniáját. Nem alárendeltje egyik sem a másiknak, gyönyörû fonat - szétszedve csonka, öncélû lenne.

Nem is értem, hogy a fanyalgó kritikusok mit láttak vagy éppen mit nem...

Hogy hatásvadász látványosság?... Én a cikkeket idézõ írás ismerete nélkül is ódzkodva szántam rá magam az elõadásra - az õsi Orff zene valóban "magára rántott" már annyi tûzijátékot, szájbarágó csinnadrattát, boxoló-bevonulást.
Ebben az elõadásban egy öncélú "truvájt" nem láttam: minden mozzanata organikus, a legapróbb részletekig átgondolt, kidolgozott, melyeknek csak tökéletessége sejteti mindezt - annyira magától értetõdõ, véletlenszerû érzetettel jelenik meg a színpadon.
Még a lány halála sem a "hattyú halála", szívfacsaró tusa - a gyász az. Akkor viszont engedtessék meg, hogy leszakadjon az ég.

Hogy a lányok fürdõzése és egyáltalán a csak férfiaknak szánt erotikus jelenetek?
A fiúk "kupás" tánca a lányokénak szépséges párja - õsi maszkulin erõfitogtatása, nyíltan erotikus mozdulatokkal igazi vérbõ, nem agyonszocializált, hanem emberi szabadság.
Az, ami.

És az õsi harmóniában a helyét keresõ, a közösség megtartó, de nagyon egyformává alakító rendszerébe nehezen, lassan illeszkedõ lány különcségének nem oka és nem következménye a közösség elutasítása, gáncsoskodása - nyíltszívû társai segítik - az õ sorsa nem ezért tragikus - ez még a földi paradicsom.
De földi. A kérlelhetetlenül közöttünk járó arctalan halál - ahogyan a középkori haláltáncokban lennie kell - bárkiért, bármikor megjelenik.

És akinek kínzó, felfoghatatlan veszteség, még ideig-óráig igazi, saját érzései kínozzák a teljességében megélt gyásszal (annak minden mozzanatát jelzi a Fiú táncának koreográfiája), aztán a végsõ, lázadó haragig újra a népe része lesz:
Az ártatlanul, felszabadult örömben élõket mintha pórázon, dróton rántaná vissza a halál jeges félelme - rémületükkel létük visszatorkollik babonás, megnyomorítottan behatárolt mozdulatú, fülét-farkát behúzó hordává.

O, Fortuna...

Válasz