Caravaggio

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Visky András és Visky Andrej projektje, a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház előadása.

A darab ideje egyetlen pillanat, valódi történése pedig Caravaggio eltűnése Porto Ercole tengerparti keskeny homoksivatagában, 1610. július 18.-án. Nem életrajz és nem a hiteles portré megalkotásának a kísérlete, hanem csak annak a – végsősoron – megválaszolhatatlan kérdésnek a vizsgálata, hogyan jutott el Caravaggio a felfokozott, modern értelemben vett teatralitás felfedezéséig. (…) Semmi esetre sem a szerzői intenciók hangsúlyozása kedvéért, hanem az írói pozíció jobb megértéséért mondjuk el, hogy a darab megírásakor hét színészre (három nő, négy férfi), valamint folyamatosan történő szerepváltásokra gondoltunk. A szerepváltások mintegy Caravaggio műtermében zajlanak, a szemünk előtt, ilymódon hangsúlyozva a caravaggiói „testek laboratóriuma” jelleget, ami sokkal inkább az akkor-és-ott megtörténő eseményekre irányítja a figyelmet, semmint Caravaggio élettörténete, illetve egészen pontosan halála dramatikus eszközökkel történő rekonstruálására. “ – Visky András, író, dramaturg

„Michelangelo Merisi, Caravaggióban születtem, Lombardia tartomány, Caravaggio, az északi szélesség 25 fok 29 perc 52 másodperc és a keleti hosszúság 9 fok 38 perc 35 másodpercnél található. Nincs tengerpartja, el kellett jönni. Ha nincs tenger, menni kell. Összeszedni mindent, és többé vissza nem térni. Nem emlékszem az első szerelemre. Nem is volt első szerelem. Amor vincit omnia. A szerelem mindent legyőz. Francokat győz le a szerelem mindent. Már a kezdet kezdetén előre láttam a katasztrófát, megakadályozni azonban nem tudtam, és a katasztrófa valójában jóval hamarább bekövetkezett, mintsem felismerhettem volna. Nem a pestis, nem arról beszélek. A pestist Carlo püspök győzte le, Milánóban. Carlo püspök pontosan ismerte a pestis legyőzésének a módját. Meztelenre vetkőzött, darócköpenyt öltött magára és hajadonfőt, meztelen lábbal, vállán egy hatalmas fakereszttel a Dóm kapujától a Sant’Ambroggio bazilikáig vonult, ahol a szószék helyén az az ősrégi római szarkofág áll. Legelől meztelen szerzetesek ostorozták magukat, a meztelen, száraz szerzetestestek után a ministránsfiúk, a halál kis angyalainak a fekete-fehér serege következett a füstölőkkel, majd Carlo püspök, végül, biztonságos távolságban, nagy tömeg, egész Milánó. Vonulás, csend, ostorok csattanása a meztelen hátakon. Carlo püspök bőségesen vérző, sárfoltos lábai. Valódi vér. Valódi csend. Amikor odaért, az elgyötört püspök fölment a Sant’Ambroggio bazilika szószékére és azt mondta, a pestis a ti szívetekben lakik, onnan tör elő alattomban. De most én kiűzöm a pestist a szívetekből és idehelyezem ebbe a szarkofágba, hogy többet ne jöjjön elő. Így győzte le Carlo püspök a kék pestist. Egy meztelen püspök: megnyugtató látvány. Nekem mindenesetre felért egy istenbizonyítékkal.” (Visky András – Caravaggio Terminal)

Rendező: Visky Andrej

Jelmeztervező: Csegöldi Erika

Zene: Visky Péter

Súgó: Czumbil Marika

Ügyelő: Bálint Előd

Díszlet: Luminaxis Stúdió

Szereplők:

Caravaggio – Balázs Attila

Cecco – Erdős Bálint

Onorio Longhi – Jancsó Előd

Giovanni Baglione – Jancsó Előd

Ranuccio Tomassoni – Jancsó Előd

Fermo Merisi – Kocsárdi Levente

Pápa – Kocsárdi Levente

Orazio Gentileschi – Bandi András Zsolt

Del Monte – Bandi András Zsolt

Lena Antognetti – Vajda Boróka

Lucia Aratori – Borbély B. Emilia

Fillide Melandroni – Borbély B. Emilia

Giuditta – Vadász Bernadett

Prudenzia Bruni – Vadász Bernadett

Angyal – Erdős Bálint, Bandi András Zsolt, Vajda Boróka, Borbély B. Emilia, Vadász Bernadett

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások