Interaktív osztálytermi előadás Dosztojevszkíj Bűn és bűnhődés című regénye alapján.

Az előadásnak egyetlen szereplője van: Ráspoly, aki Raszkolnyikov karakterének feleltethető meg.
Ráspolyt 19 éves korában tíz évre ítélik el kettősgyilkosságért. Enyhítő körülmény, hogy részlegesen beszámítható állapotban követte el. A börtön első kezdeti nehézségei után Ráspoly börtönpszichológus segítségével elindul egy önismereti úton, együtt feltárják a bűncselekmény okait, és megoldást keresnek arra, hogy hogyan tegyék Ráspoly életét élhetővé a bűn elkövetése után. Magas intelligenciájának köszönhetően jól halad az úton. Nyolc év után feltételesen szabadlábra helyezik, ha társadalmi munkában vállalja, hogy prevenciókat tart iskolákban, ahol a bűnről, a lelkiismeretfurdalásról, a börtön élet nehézségeiről beszél a középiskolásoknak.

Az előadás onnan indul, hogy Ráspoly megérkezik az osztályba, ahol a drámapedagógus (aki a prevenciós program munkatársaként mutatkozik be) bemutatja őt is, kéárdéseket tesz fel, elindítja a beszélgetést Ráspoly pedig vallomásként ismerteti történetét, beszélget a középiskolásokkal.

Kovács Gergely - aki Ráspolyt alakítja - nem egy előre betanult szöveget mond el, hanem az osztály kérdéseire válaszol, úgy, hogy nem lép ki Ráspoly szerepéből.

Az előadás mellőz minden szcenikai megoldást. Díszlet, jelmez, és kellék nélkül, a legegyszerűbb
módon, a személyesség eszközével próbál meg hatni, gondolatokat ébreszteni.

Az előadás, és az utána megtartott drámafoglalkozás során ezekre a kérdésekre keressük közösen
a választ:

 Mi, akik nem élünk börtönben, mennyire vagyunk szabadok?
 Hogyan találhatjuk meg, (ha egyáltalán megtalálhatjuk) a szabadságot?
 A döntéseink mennyire a sajátjaink?
 Miért akarunk megfelelni a szüleinknek vagy bárkinek?
 Mikor válik a természetes megfelelés kényszerré?
 Miért esnek vissza a bűnözők?
 Mi miért kerülünk sokszor ugyanolyan helyzetekbe az életünk során?
 Mennyire mi választjuk meg, hogy mik legyünk felnőttkorban?

"Négy éves voltam, mikor apám meghalt, azóta anyám egyedül nevel minket. Egyszer, olyan tíz
lehettem, éjszaka mentem ki pisilni, és észrevettem, hogy anyám ott ül konyhában az asztal
mellett a kis zöld széken, és sír. Az arcát nem láttam, csak a vállát, ahogy rázkódik. Nem vett
észre. Nem mentem oda hozzá, mert nem szerettem volna, hogy tudja, hogy megláttam.
Visszamentem a szobába, befeküdtem az ágyamba, és elhatároztam, hogy csakazértis boldoggá
teszem anyámat." - részlet az előadásból -