És akkor BUMM! Megszületett. Indul a kitettségi hatás... Minek vagyunk kitéve? Egy babának, a nagy érzelmeknek, a testünk állapotának, az alváshiánynak, a hormonoknak, a felelősségnek, a fülrepesztő sírásnak, az érzésnek, hogy már soha nem lesz olyan, mint előtte volt. Elcserélném egy csokisnápolyiért! Jaj dehogy, nem nem… Miért vagyunk kitéve a színpadra? Néztek? Nézzetek! A puszta kitettségi hatás (vö: szociálpszichológia) nagyjából annyit tesz, hogy akit többet látunk, azt szimpatikusabbnak találjuk, anélkül, hogy bármilyen interakcióba kerülnénk vele. Itt pedig még interakció is előfordulhat.
A Baby Bumm-ban kisbabás anyukákat és a babáikat látjuk a színpadon. A szülővé válásról és az utána következő első év tapasztalatairól szóló saját történeteken alapuló, közösségi előadás tétje, hogy az anyaság és a kisbabalét ne szoruljon ki a láthatóság tereiből, és ne is legyen beburkolva a politikai korrektség általános cukiság-mázába. A “puszta kitettség” egyszerre szociálpszichológiai és mivel szemlélhető testekről van szó, színházi jelenség. Mi történik, ha a társadalmi terek helyett egy black box színpadra helyezzük a baby-ket és anyukáikat? Merjük nézni őket? Cukiság a köbön? Túlzott realizmus? Milyen egy kismama igaziból? Mennyit bukik egy baby? Ezúttal nem kell ,,jól viselkedni”, szabad viszont szoptatni, karattyolni és bömbölni, és mindezt kivételesen még nézni is szabad.

Figyelem, az előadás alatt babasírás és más érzelmileg felkavaró hang- és látványhatások
előfordulhatnak!

Drámainstruktor: Török Tímea

Szöveg: A játszók írásai és improvizációi alapján írta és szerkesztette: Sebők Bori és Török Tímea

A(z) MU Színház előadása