ArtMenők & HODWORKS: Idol

táncelőadás, 80 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az idolra felnézünk, bálványozzuk és utánozzuk őt. Az idol olyan személy, vagy példakép, amelyet közmegegyezéssel követhetünk. Idol. Kit látunk magunk előtt, ha ezt a szót halljuk? Mégis milyen normatív elképzelések alapján választjuk ki őket? Hova vezet az, ha az inkluzív működés helyett exkluzív módon kijelölt, tőlünk valójában idegen bálványokat követünk, sikertelenül?

Az ArtMenők és a HODWORKS közös produkciója, az Idol olyan teret hoz létre, ahol a normatív szempontból ép testű és fogyatékkal élő előadóművészek együtt tudnak színpadra lépni, és egy olyan világot teremtenek, amelyet a mindennapi, személyes élettereikben is szeretnének megélni. A két társulat tagjai arra világítanak rá, hogy a régóta sürgetett átható társadalmi változás számára talán a kortárs előadóművészet területe lehet a legmegfelelőbb kiindulópont. Nagyon is időszerű a hazai kortárstánc sokszor szigorú szabályrendszerének ilyen típusú újragondolása és felülírása.

A 2021-ben bemutatott Harmonia (HODWORKS & Unusual Symptoms) nemzetközi produkciójának felszabadító újszerűsége most helyi környezetben folytatódhat. Hód Adrienn az ArtMenőkkel 2022 ősze óta folytat közös munkát, elmélyült próbatermi kutatási folyamatok formájában. A foglalkozások fókuszában az áll, hogy a különböző fogyatékossággal és nem normativizálható testtel élő fiatalok a HODWORKS táncosainak kíséretében számukra eddig ismeretlen terepeket fedezhessenek fel olyan biztonságos helyzetben, amelyben saját döntéseik révén tudnak megmutatkozni. Az alkotómunka során a résztvevők a figyelem intenzív irányításán, a tudatos testhasználaton és a térrel való összehangolt munkán dolgoznak, a végeredményként születő előadás pedig a normatív elvárásokkal ellentétben az előadók tudásához alakul, így inkluzív térben mutatkozhatnak be, rugalmas keretek között.

Művészeti asszisztensek: Kacsó Imola, Gláser Márton
ArtMenők szakmai/csoportvezetők: Mészöly Andrea, Gyulavári Ági
ArtMenők szakmai/csoport asszisztensek: Sudár Henrietta, Tóth Károly

Az ArtMenők Művészeti Program vezetője: Kopeczny Kata

Előadók: Gláser Márton, Gyulavári Ági, Kacsó Imola, Karcza Boglárka, Kerekes Tamás, Marián Márk, Mészöly Andrea, Nagy Levente, Pakh Anna, Pataki Panka, Sudár Henrietta, Tóth Kata, Tóth Károly, Vay Ábel.

A(z) Hodworks előadása

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások