A titok - A kiskalácsai királyság

mesejáték, 2010.
+ 5 kép

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A szerző nagysikerű mesekönyvéből született színpadi adaptáció egyetlen éjszaka alatt játszódik: méghozzá azon az éjszakán, amikor Luca és ikertestvére Bence születésnapi ajándékukat várják, kívánságaikat, vágyaikat próbálják megfogalmazni.

A kerettörténet szerint Bence és Luca lefekvéshez készülődnek, amikor a Nagyapi a szülők távollétét/hiányukat igyekszik pótolni, kitölteni a maga módján, mesével, ami a legtitkosabb pincéről szól, ahol le kell győzni a Minden Kívánságot Nem Teljesítő Tündért.

Már a mese elején belealszanak a napi hancúrozásban kifáradt gyerekek, a folytatását kalandokban gazdag álomban élik meg.

Álomútjuk során találkoznak a Hős Kisegérrel, a feledékeny Cammogó Medvével, és nem utolsó sorban a Bölcs Bagollyal, akik segítségükre lesznek, hogy legyőzzék nem csak a Minden Kívánságot Nem Teljesítő Tündért, hanem az általa varázsolt akadályokat is.

Ébredéskor megkapják Nagyapitól, a várt ajándékot, ami természetesen titok, a titok.

A(z) Figura Stúdió Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. október 23., Figura Stúdió Színház

Stáblista

Szereplők

Nagypapi, Bagoly
Minden Kívánságot Nem Teljesítő Tündér, Nagy Fekete Golyhó

Alkotók

Hozzászólások