A sellők nem féltik a törpétől a kincset, hiszen, amint azt meggondolatlanul kifecsegik neki, az arany csak annak hoz hasznot, aki a szerelemről lemond: ekkor olyan gyűrűt kovácsolhat magának belőle, mellyel az egész világ ura lehet. Alberich szerelmi vágya mégis az arany utáni sóvárgássá változik. Tehetetlen dühében a törpe megátkozza a szerelmet és elrabolja az aranyat. Nyomban sötétség áll be.
Wotan, minden istenek atyja és Fricka, a felesége álmukból ébredve csodálva bámulják az előttük magasodó várat, melynek építésével Wotan a két óriást: Fasoltot és Fafnert bízta meg. Hatalmi mámorában a főisten megfeledkezik arról, amire pedig Fricka keserű kétségbeeséssel figyelmezteti: a vár kialkudott béréről. Ez nem más, mint Freia, Fricka húga, akinek kertjében az istenek számára örök ifjúságot biztosító aranyalmák nőnek. Máris jön a két óriás a fizetségért, Wotan azonban vonakodik teljesíteni a szerződést, s közben titkon Logéra vár, aki korábban e szerződésre rávette, Freia megmenekülését ígérve, s aki most talán kisegíti a bajban. Az óriások már azon vannak, hogy magukkal hurcolják Freiát, amikor végre megjelenik az ármányos és kiszámíthatatlan Loge, a tűz istene. Beszámol a többieknek a Rajna aranyának titkáról és elrablásáról: hírül adja, hogy amint kész a gyűrű, Alberich lesz a világ ura. A kettős veszély szorításában Wotan az elrabolt aranyat kínálja az óriásoknak fizetségül, akik ebbe bele is egyeznek, Freiát mindenesetre zálogul magukkal vive. Amint Freia eltűnik, az istenek gyengülni és öregedni kezdenek. Wotan és Loge sürgősen az alvilágba indul, hogy megszerezzék a kincset.
A(z) Magyar Állami Operaház előadása
Hozzászólások