1594-ben vagyunk, a tizenöt éves háború elején. A két hatalmas birodalom, a Német-Római Császárság és az Oszmán Birodalom szokásos háborúskodása sok országra kiterjedő élethalálharccá változik. Az Erdélyi Fejedelemség, mely eddig távol tartotta magát a háborútól, most parancsot kap a nagyvezírtől: az erdélyi hadak csatlakozzanak a török sereghez. Erdély fiatal fejedelme, Báthory Zsigmond inkább hajlandó meghalni, semhogy a kereszténység (mai fogalmaink szerint: Európa) ellen harcoljon. A legbefolyásosabb főurak azonban pontosan látják a törökökkel való szembefordulás veszélyét. Azt is tudják, hogy török támadás esetén Rudolf császár segítségére nem számíthatnak. Körvonalazódik a terv: Zsigmondot le kell mondatni, helyette Boldizsár legyen a fejedelem. A következő fordulat: újabb követelésekkel színre lép Ibrahim csausz, a nagyvezír követe. Bocskai István, a legrangosabb Zsigmond-ellenes főúr megérti: ha meg akarja védeni Erdélyt (és saját hatalmát), nincs más választása, támogatnia kell a fejedelmet. Zsigmond bevonul Kolozsvárra, átadja a török követnek a hadüzenettel felérő nemleges választ. Politikai ellenfeleinek bocsánatot és bántatlanságot ígér, de szinte már ugyanebben a percben elkezdődnek a letartóztatások. A Rudolf császár unokahúgával tartandó fényes menyegzőre közvetlenül a nyilvános kivégzések után kerül sor; a menyegző alkalmából bemutatott ünnepi színjátékot a színészek a fűrészporral felhintett, virágokkal felékesített vérpadon játsszák.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások