Nap mint nap lemondunk magunkról. Áldozatot hozunk, és fogadjuk mások áldozatait. Ez szép. A
szeretet – talán – ilyen, mi mindenesetre elvárjuk, hogy ilyen legyen. Nem kívánunk valamit
mindazért, amit nyújtunk magunkból? Nem lessük folyamatosan önzetlenségünk ellenértékét? Hisz
az életünkből csak egy van. És egy: az nem sok.
Alkésztisz feláldozza magát, hogy a férje, Admétosz továbbélhessen. Senki más nem hajlandó az
életét adni a királyért, de ő nem kíván a férje nélkül élni, ezért vállalja a lélek-csereakciót. Admétosz
mindezért cserébe sírig tartó nőtlenséget fogad – eltemeti a feleségét, ezután azonban képtelen
belépni az üres palotába. Héraklész végül visszahozza a királynőt az Alvilágból, és a házaspár élhet
tovább, közösen, mintha mi se történt volna.
De ki kapott vissza, és mit?
Ez az élet: az az élet?
Ez a nő: az a nő?
És a Sors kérlelhetetlensége?
Euripidész drámájában az értékek kioltják, az ellentétek bekebelezik egymást. A hála egyúttal
büntetés is. A halandók roskadoznak az istenek jóindulata alatt, a magasztos eszmék mögött minden
zavaros és nevetséges, a társas élet börleszkje feloldhatatlan jellemhibáinkra világít rá, amik végül
mégis elnyerik sosem-várt jutalmukat. És mi csak pislogunk: ezt érdemeljük?
Ezt?
Ezt?
Ezt?
A szövegkönyvet Devecseri Gábor fordítását figyelembe véve Fekete Ádám és Varga Zsófia
készítette.

A(z) FAQ Társulat előadása