Horváth Dávid 1948-ban született Kiskunlacházán. 18 éves koráig Albertirsán élt, itt kezdett fényképezni. Budapesten nyomdában, színházban, hanglemez-stúdióban dolgozott, közben amatőrként fotografált. Langer Klára ajánlására került Vadas Jolán Fény-Szöv műtermébe, majd a fényképész vizsga (1974) után az Ország-Világ című képes hetilaphoz, ahol 1990-ig fotóriporterként dolgozott. 1977-ban végezte el a MÚOSZ-iskolát, kulturális újságíró szakon. Alapító tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. Rendszeresen részt vett az Esztergomi Fotóbiennálékon, a Stúdió csoportos tárlatain, Magyarországon és külföldön, illetve az első nagybaracskai szociofotó-tábor munkájában. A hetvenes-nyolcvanas években voltak első egyéni kiállításai. Fő területe a szociofotó. 1991-ben az Esti Hírlap fotórovat-vezetője, majd főmunkatársa volt 1996-ig. Súlyos betegségéből fölépülve új műfajjal: írók, művészek "szuperközeli szem-portréival" kezdett kísérletezni. 2001-ben megjelent albumában - amely mintegy száz felvételét tartalmazza, a keletkezés kronológiáját követve - már mindkét irányzat legsikerültebb felvételei szerepelnek. A "szuperközeli" szemfotó-sorozat a fotósra "mágikus" hatást gyakorló írók, művészek mellett immár a fölháborítóan hátrányos helyzetű, szegény sorsú, elesett emberek - fizikai és szellemi fogyatékosok, cigányok, hajléktalanok - személyiségtükröző, intenzív tekintetű portréival is kiegészült. A Kálmán Kata-i szociofotó hagyományait folytató, Balogh Rudolf-díjas fotóművész e lélektől lélekig hatoló ábrázolásmóddal a társadalmi elkötelezettségű fotográfia dinamikus megújítására törekszik.