Festőművész. Katonatiszti pályáját feladva 1903-ban Ferenczynél kezdett festészeti tanulmányokat, majd Rómában (1904), Párizsban (1905) és Münchenben (1906) folytatta. 1908-ban részt vett a balatoni festőtelep alapításában. Az 1920-as évek első felében buddhista szerzetesként élt a Margitszigeten. 1927-28-ban a Hortobágyon a pásztorok életét tanulmányozta és festette. Több lap munkatársaként működött. 1913-ban megalapította az Eke című folyóiratot. Számos kiállítást rendezett az ország különböző nagyvárosaiban, 1948-ban pedig Budapesten, a Művész Galériában. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria (Csikós számadó, Juhász számadó, Kucsmás férfi, Anya gyermekével) és a debreceni Déri Múzeum őrzi. Emlékkiállítását 1962-ben a Szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban rendezték.