Az aktuális rész ismertetője: A sólyomfélék közé tartozó vörös vércsék élete évről évre hasonló ciklust követ. Tavasszal a párok fészket keresnek, tojást raknak, a kikelő fiókákat táplálják, míg azok felcseperednek, majd kirepülnek. A szülők a tél közeledtével délre repülnek, majd a következő évben kezdődik minden elölről. Ez egyszerűen hangzik, ám igen nagy különbségek adódhatnak abból, hogy egy vércsepár mikor dönt a családalapítás mellett, városi vagy természeti környezetben élnek, mennyire körültekintően választanak költőhelyet, mivel táplálják utódaikat _ és így tovább. Akár egy háztömbön belül is óriási különbségek adódhatnak, melyek élet és halál között döntenek. A film a vércsék és a környezetükben élő állatok izgalmas életét mutatja be.
A műsor ismertetése: Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog.
Hozzászólások