Velem mindig történik valami / "Büszke lehetsz a fiadra"

magyar ifjúsági filmsorozat, 6. rész, 26 perc

Értékelés:

8 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

8 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: "...délután kérdezték, hogy mit kértem a jó bizonyítványomért. Mondtam, hogy én nem kértem semmit, mert kiderült, ezt várták tőlem, de azért mégis kaptam valamit, mert azt mondták, hogy büszkék rám. És ezenkívül már úgyis mindenem megvolt."

Sok gondot okoz Daninak, hogy mit kérjen a jó bizonyítványáért, hiszen mindenki kér valamit. Az nem okoz gondot, hogy mit adjanak Pöszkének, aki még óvodás és születésnapja van és az óvodai születésnapra Danit is elhívja. Iskolatáskát kap közös erőből, s erre annyira büszke, hogy még az éjszakai alvómaciját is lecseréli vele. Végül is Dani addig töpreng míg nem kér semmit a bizonyítványért, de nem is baj, mert akkora örömet okoz otthon, hogy az már megérte.

A műsor ismertetése: Janikovszky Éva a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején írta nagysikerű könyveit, érdekes tördelésű, Réber László rajzaival kiegészített, azóta szállóigévé vált mondatokból álló történeteit, Daniról a kisfiúról, aki elindul, hogy megnézze magának a felnőttek világát. Janikovszky Éva könyvei mára klasszikussá nőttek. Korosztályok nevelkedtek a mondatain, máig nincs olyan színjátszó fesztivál, ahol ne lenne néhány Janikovszky mű. A siker titka nagyon egyszerű. Olyan helyzetek, érzések, csodálkozások sorjáznak bennük, amelyek mindig, minden korban érvényesek, amelyek mindannyiunkal megeshetnek, csak ritkán vesszük észre bennük a humort, a kedvességet, a jót. A mai eldurvult világban, a gyerekeknek sugárzott sok vadság és erőszak mellett, nagyon jól esik megpihenni a hétköznapi lira és humor szigetén. A filmsorozat a Már iskolás vagyok, Velem mindig történik valami és a Már megint című könyvek alapján készült. A sorozat gyerekeknek szól. Meg a felnőttjeiknek.

Egyéb epizódok:

Stáblista

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
far vik 2012 okt. 27. - 10:38:57
hát nekem nem jött be, három perc után elkapcsoltam, és fõleg Sz.D.-t meglátva, elég gyorsan. de ez nem baj, attól még lehet másnak jó.
kérdések 2012 okt. 06. - 11:34:52
nagyon jó sorozat, ma volt az elsõ része, nyaralásos sztori.
több ilyen hangulatú és értékû tévéfilm kellene!
Leiaa 2012 okt. 06. - 10:04:47
Egész aranyos, a régi "retro" ifjúsági filmek hangulatát idézi :-)
dorysboy 2012 szept. 29. - 11:24:52
Vajon melyik budai suliban forgatták?
mulao 2011 okt. 10. - 08:34:02
Pár részt meglehet nézni az Mtv videótárában, én inkább csak bele néztem, mert nem hinném, hogy igazán nekem szól a történet, de nem rossz, kellemes kis sorozat. Öröm benne látni nevesebb magyar színészeket is, lehet, hogy elfogultságból most csak Szinetár Dórát emelem ki, de õ szerintem természetesen játszott és pont olyan volt, amilyennek egy ilyen tanitó nénit elképzel az ember. A gyerekek aranyosak, és meglepõen természetesnek nevezhetõek.