Az aktuális rész ismertetője: Magdi kezd gyorsan kilábalni a betegségéből, Éva azonban a lányáért való aggódás mellett még attól is rettegett, hogy Tibor esetleg ismét hazaköltözik, és újra kezdődik a "cirkusz". Tibor is retteg, ezt a válóperes tárgyalása előtt ismeri el Juditnak, ő attól fél, hogy Éva mégis megjelenik a bíróságon és nekitámad. Ildikó a tárgyalás előtt még megpróbálja rábeszélni az apját, hogy ne váljon el; de nem jár sikerrel. Viola is készül a fia tárgyalására, előtte még elugrik Katinkához, ahol az ott tartózkodó Zoltán elszólja magát a saját válásáról. Viola bizalma megrendül, Katinka is egyre ingerültebb lesz, hiszen eddig erről egy szó sem esett. Gábor szeretné meglátogatni Magdit, János el is viszi a lányhoz. A ház előtt majdnem összeütköznek Évával, aki figyelmetlenül hajt ki a kapun. Ismét heves szóváltásba keveredik a két szülő, a gyerekek teljesen tanácstalanok, de nem mernek újabb békéltető akcióba fogni. Dezső bevallja Karcsi doktornőnek, hogy főként a Judittal szembeni indulatait írta ki magából az új darabjában. Nagyon nehéz időszakot él át: egy személyben ő a rendező és az író, ami miatt ellentmondásos helyzeteket él át a színészekkel a próba alatt. Laci meghívja Évát a tárgyalás után egy presszóba, hogy elmesélje a történteket. Ugyanott megjelenik Judit és Karcsi doktornő is. A doktornő megpróbálja tapintattal kezelni a dolgokat, de így is kínos a találkozás...
A műsor ismertetése: Jó esetben valamennyien családban élünk. Abban is nevelkedtünk fel, abban lettünk felnőttek, családalapítók, új generációk nevelői. A család ma is a társadalmi élet legfontosabb alkotóeleme. De ahogy a társadalom folyamatosan mozog, változik, alakul, ugyanúgy gomolyognak az események a családokban. Közös örömök, bánatok, meglepetések, tragédiák és katasztrófák vesznek körül mindannyiunkat életünk folyamán. Ilyen családokról szól az "Életképek" címen induló sorozatműsor. Kiváló színészek - felnőttek és ifjabbak - vállalják, hogy alkotó közösségé szerveződjenek, és éljék az általunk elképzelt, és általuk megjelenített családok tagjait, éljék át, és mutassák meg Önöknek, ennek a közösségek a folyton változó életét, eseményeit. Két pszichológus vállalta, hogy figyelemmel kíséri az eseményeket, és tanulságokat próbálnak megfogalmazni valamennyiünk számára a látottakról. Nem tanmesének szánjuk, hasznos szórakozásnak. Kérem, fogadjanak szívesen bennünket, és fogadják szeretettel kéthetenként, mi jelenik meg az "Életképek" keretében.
Hozzászólások