Csodagyerekként indult, 9 évesen koncertezett, és már gyerekkorában fontos díjakat nyert. díjakat nyert. 12 évesen zenekari estet adott, később Weiner Leó és Székely Arnold tanította a Zeneakadémián, azután Lipcsében és Bécsben is tanult. 1938-ban diplomázott a Zeneakadémián, Bartók, Kodály, Dohnányi jelenlétében.
1946-ban távozott az országból. Párizsba ment, ahol a világkarrier várta, itthon pedig természetesen az elfelejtés. Adrian Boult, Cluytens, Horenstein, Jochum, Krips, Kubelik, Isserstedt, Silvestri, tehát a világ leghíresebb karmesteri voltak a meghívói. Magyarországon mindössze egyszer adott hangversenyt, az 1960-as évek elején, de ezt ő maga sikertelennek ítélte és nem játszott többször itthon nyilvánosan. Összességében nagyon kevesen tudtak róla. Négy évtized után az első koncertjét 2003. novemberében adta Magyarországon 87 esztendősen, s ennek elementáris hatása, rendkívüli sikere volt. Rév Lívia újrafelfedezése azóta is tart. A film 90. születésnapjára készült.
Hozzászólások