Hová tűnik a tudat, merre kalandozik az emlékezet, ha nincs a jelen racionalitásába, számok, adatok ismeretébe zárva? A rövidfilm két idős hölgy egy hétköznapi délutánjának történetét meséli el. Mici egy bérház erkélyéről figyeli az életet. Teri az utcáról kiabál föl neki. Nem nagyon hallják egymás szavát, ez azonban cseppet sem lényeges. Látszik, hogy mindennapos szokása ez a két idős hölgynek, koradélutáni sétájuk előtt, hogy egymásnak integessenek.

Karöltve sétálnak át a felújított Park kapuján, mely körben, kék kerítésben folytatódik. A Park rendezett világában gyerekek, kismamák élvezik a kora őszi enyhe időt, a napsütést. A két idős hölgy szótlan sétáját Mici elmerengéseinek hirtelen kimondott végmondatai zavarják meg néha-néha, melyekre azonban Teri évtizedek alatt formálódott racionalitással válaszolgat, illetve tereli a beszélgetést teljesen másfelé. Úgy is érezhetnénk, hogy elbeszélnek egymás mellett, valójában azonban Teri hősiesen küzd, kettőjük helyett is, az eltűnő tudat, az elkalandozó emlékezet ellen. Hiába. Bárha saját gondolatait sikerül is lekötnie árak és évszámok csodálatra méltó ismeretével, Micit visszahúznia a jelen valóságába nem sikerül.

Mígnem ő maga is évszámmá változik, s Mici el-elkalandozó emlékezetében él tovább.