Kétségtelenül Brecht filmje, bár nem működött közre benne: a húszas évek közepétől Berlinben forgatókönyvíróként dolgozó Balázs Béla írta meg a végleges forgatókönyvet, egyszerűsítve a Koldusopera történetén (kihagyta Lucyt, a rendőrfelügyelő lányát, Pollynak pedig bankalapítási ötletet adott). Pabst pedig, az "új tárgyilagosság" apostola, stílusától eltérő módon mesterséges, elidegenedett színházi világot épített fel. Ebben segítségére voltak az expresszív, irreálisba hajló szcenikai megoldások, és a különleges világítási effektusokkal dolgozó felvételek. A film csúcspontja azonban az éppen félévszázada eltávozott zeneszerző, Kurt Weill dalai.