Márkus talán nem is annyira "beskatulyázott" volt, mint amennyire a már leírt külsõ és belsõ tulajdonságai (alkat, hang, stb.) miatt nem lehetett "klasszikus" drámai alak vagy hõsszerelmes. Egyszerûen erre nem volt igazán alkalmas és kevés kivételtõl eltekintve valószínûleg emiatt nem lett volna elég "hiteles" az alakítása.
Viszont a kortársak visszaemlékezései szerint is eléggé maximalista volt és komolyan vette a látszólag "könnyû" szerepeket is (pl. Molnár-darabok).

Halálával ûr keletkezett ebben a "kategóriában", amit talán máig sem töltött be senki.

Vele kapcsolatban mindig eszembe jut egy párhuzam, nevezetesen Antal Imrével. Mindketten közismerten az anyjukkal éltek együtt, ami minden bizonnyal folyamatosan erõs hatással volt az életükre és óhatatlanul a pályájukra is rányomta a bélyegét.

OFF
Egy-két gondolat az említett sport-párhuzammal kapcsolatban. Attól függetlenül, hogy sikeres sportolót nem lehet "kinevezni", a háttértámogatás mindig is sokat számít(ott). Lásd az "Aranycsapat" játékosait, stb. A sikerhez persze nem elég a pénz. Lásd a magyar futball helyzetét, amibe rengeteget beleöltek az elmúlt 20 évben is és most még többet (pl. sokmilliárdos stadionok, stb.). Minek? Akkor, amikor a sikeres olimpikonok lepusztult edzõtermekben dolgoznak, nincsenek megfelelõ eszközeik, stb, stb.
A "kinevezésrõl" meg csak egyetlen aktualitás: Nemzeti Színház...

Ez teljesen igaz.
Márkust sokan szerették, sokan biztos nem, sokan talán félre is értették, volt a személyiségében valami irritáló, amit sokan nem tudtak hová tenni, - szóbeszédek is keringtek állítólagos homoszexualitásáról, amirõl hosszú évekkel a halála után kiderült, hogy nem volt igaz, inkább valamiféle testi hiba volt az, ami miatt egész életében kerülte a nõket, - viszont színészként minden alakításában maximalista volt. Én például nem emlékszem egyetlen egy hiteltelen, vagy rossz gesztusára, hangsúlyára, rosszul megoldott színészi feladatára.
Másokkal összetéveszthetetlen karakter volt, egy igazi nagy egyéniség, egy szín, aki másokkal együtt nagyon hiányzik a mai színjátszásból, az a fajta alázat, mûvészi elkötelezettség, és hihetetlenül gazdag színészi eszköztár, aminek Márkus a birtokában volt, manapság egyre ritkább, jószerivel csak a régi, nagy nemzedék még élõ tagjai rendelkeznek vele, és az õ lassú kihalásukkal talán el is vész.
A mai, fiatalabb színészek között is vannak nagyon tehetségesek persze, mégis, igazi, nagy, senki mással össze nem téveszthetõ egyéniséget talán nem is tudnék mondani közülük.
Márkus ilyen volt, teljesen egyéni hang és beszédstílus, hihetetlenül erõs komikai véna, amely miatt szerintem eléggé be is skatulyázták ebbe a szerepkörbe, és a néhány másfajta szerepében megmutatkozó igazi mély drámaiság.
Nem véletlen, hogy a hanghordozását, manírjait remekül lehetett parodizálni, hiszen parodizálni csak azt lehet, akinek erõs egyénisége, mással össze nem téveszthetõ karaktere van.
A komcsi diktatúrában kifejlõdõ nagy színész egyéniségek tekintetében megint csak igazad van, hiszen például a sportolóink is, - a 1952-es helsinki 16 aranyéremmel, - a legsötétebb Rákosi korszakban teljesítettek a legjobban.