A film a budapesti Sztálin szobor története az emlékmű felállítását eldöntő 1949-es határozattól egészen napjainkig. A témát kutató történész, művészettörténészek, az események cselekvő résztvevői, szem- és fültanúk elevenítik a szoborállítás előkészületeit, ledöntését és beszélnek a még ma is fellelhető hatásáról, nyomairól. A megszólalók mellett korabeli filmhíradók és újságcikkek idézik fel a kort, amely a mai ember számára abszurd és nevetséges, akkor viszont véres valóság volt.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
A dokumentumfilm több jelentésréteget is hordoz. Egyrészt "kiolvasható" belõle az 50-es évek korszelleme, a személyi kultusz idõszaka, másrészt az is, hogy a mûvészek hogyan próbálták túlélni ezt a nehéz kort. Szó esett a filmben arról, hogy akadtak olyan szobrászok, akik nem mondtak konkrétan nemet a hatalom felkérésére, hanem olyan szobrokat készítettek, amelyek elfogadhatatlanok voltak. Néhányan pedig egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy megmintázzanak egy óriásszobrot, így válhatott Sztálin néhány alkotásban kvázi "Petõfivé" (legalábbis rá hasonlító figurává). Jól kivehetõ volt a filmbõl, hogy Sztálint a mûvészek, illetve a politika kétféle módon kívánták láttatni: vagy felszabadítóként (sapkában-nagykabátban), vagy jóságos "atyaként", "tanítóként" (a beszédekben is eléggé kiemelték ezt a "vonását", elég, ha emlékszünk a hányingerkeltõ ajnározásra - ami persze kötelezõ volt anno -: "bölcs tanító", "lángeszû vezér" stb. stb.). Ennek a monstrumnak helyre volt szüksége, így a felállítandó szobor környékét ledózerolták (ennek esett áldozatul a Regnum Marianum-templom is), pénzt és fáradságot nem kímélve. Sõt eleinte még az is felmerült, hogy a Hõsök terét "átrendezik" (ennyit a bolsevisták értelmi színvonaláról), de szerencsére errõl a tervrõl letettek. A Lenin-mauzóleumhoz hasonló förmedvényt alakítottak ki, az emelvényen sorakozhattak fel az elvtársak a golyófejûvel együtt, és onnan integettek a népnek. Talán kevésbé szokták hangsúlyozni, hogy a bolsevizmus az elpusztítani szándékozott kereszténység helyébe egy új "vallást" állított: a vezetõ kultuszát, ilyen a Szovjetunióban is volt (Lenin példaképként, hivatkozási alapként való sorozatos emlegetése, a mauzóleum pedig egyfajta szentély lett, és Lenint is azért balzsamozták be, hogy kvázi "istenségként" szolgáljon), az utódok pedig mintegy az új vallás prófétái lettek, a külsõségeket is megteremtették mindehhez. A Sztálin-szobor története a köztudatban általában annyit ölel fel, hogy 56-ban ledöntötték. A filmbõl viszont sokat megtudhattunk a készítése körülményeirõl, illetve az utóéletérõl is, s ezért köszönet az alkotóknak.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások