Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
A Netflix gyenge felhozatalában értékeltem ezt a filmet. A sorozatot nem ismertem, mert csak ritkán nézek sorozatokat. A film egész izgalmas volt, de nagyon bosszantott a rendőrök bénázása. Ha nem tartották volna fontosabbnak Luther levadászását, mint hogy elkapják a sorozatgyilkost, már a téren befejeződhetett volna a történet. A renőrnő kifejezetten ellenszenves volt, Idris Elba hozta, amit kellett.
Összességében lekötött, egyszer simán meg lehet nézni.
A sorozatot még időben hagyták abba, bár az utolsó két évad már abból is elég laposra sikeredett. Ezt viszont kár volt elkövetni, bár melyik gagyi CSI epizód jobban össze van rakva és érdekesebb ennél.
Elég gyenge a sztori kivitelezése, pedig amúgy nem rossz ötlet, bár láttunk már ilyet.
A gyilkosunk közel sem akkora tálentum, hogy eddig húzza, mint ameddig húzta. A téren ráadásul olyan, mintha direkt hagyták volna meglógni a rendőrök. Szóval a karakterek sem nagy számok.
Egyszer nézős legjobb esetben is.
Hát, valóban lement a nap. Eléggé zavaros valami volt, vagy nekem volt magas a mondanivalója. Jobbra számítottam. Röhejes, dilettantizmust mutatóan szalasztják el a rendőrök a téren a gyilkost, aki egyébként egy szánalmas figurára sikeredett valaki.
A tartalma és az első 4,5 perc alapján egy jó kriminek ígérkezett.
Aztán megjelent a másik szereplő kb. ripacskodni. Az ezt követő sztori végkifejlete a valóságban minimum fél éves , de itt sikerült 3 másodperces ugrással elintézni. A történet itt ment végleg zuhanórepülésbe, pedig eddig is a radar alatt ment. Aztán jött a desszert. Megjelent a színészként silány nő, akit nem is tudom ki engedett kamera elé. Egyszer láttam, de csak azért mert S.King fan vagyok és végignéztem ezért egy sorozatot, aniben sajnos főszereplő volt. Itt is kritikán aluli volt, persze hozzájárult a film is. Végig irreális, zagyva sztori, rossz kivitelezésben, néha a fentasztikummal egyenértékű részekkel, (pl. értem én, hogy a hó mű, de akkor csináljanak hozzá mű libabőrt, hogy hiteles legyen). Stb...A végére meg jött a nagy klisé. Szerencse, hogy nem moziban néztem. Ha van ellenséged, nézesd meg vele,
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások