A szörny házában című film egy gyerekrablás történetét meséli el párbeszédek nélkül, pusztán zenével, zajokkal és képi eszközökkel keltve feszültséget.
Jöhet egy kis borzongás? Listába szedtük az elmúlt bő 90 év legizgalmasabb thrillereit, hiszen ezt a műfajt rengetegen szeretik. Nem olyan véres, mint a horror, de ugyanúgy lehet rettegni rajta, és gyakran nem kevés társadalmi mondanivalóval is bír.
Hétköznapi és nem annyira hétköznapi paranoiáink válnak valóra a Távol a világ zajától című feszült katasztrófafilmben, igazi sztárparádéval körítve. Kritika.
Mindig voltak rendezők, akik meg merték lépni azt, amit mások nem, akik letértek a kitaposott ösvényről és utat mutattak a következő generációknak, legyen szó sci-firől, horrorról vagy épp egy gyilkossággal vádolt nyúlról.
A Dunkirk című háborús film után három évvel jelentkezik új alkotással, ami olyan lesz, mintha az Észak-északnyugat találkozna az Eredettel.