Mint azt korábban megírtuk, egyszer csak kirúgták a Star Wars spin-off film két rendezőjét, Phil Lordot és Chris Millert. Most az is kiderült, hogy ki veszi át a helyüket: a veterán filmest, Ron Howardot érte a megtiszteltetés.
A 2013-as bostoni maratonon elkövetett robbantás egyik áldozata David Gordon Green új filmje, a Stronger hőse, és bizony már az első trailer alapján is kijelenthetjük, itt muszáj lesz meghatódni.
Hivatalosan csak 149 perc az új megarobot eposz, de olyan, mintha egész nap tartana, olyan sok irányba megy el a történet, annyi benne a stílus és hangulatváltás és főleg a robbantás. Aki robbantásra gerjed, nézze meg!
A sikeres horror-franchise a hetedik résznél, még 2010-ben elakadt. Jó hír a rajongóknak, hogy hét év szünet után, 2017. október. 20-án jön a nyolcadik rész, a címe Jigsaw lesz.
A színész miután a 2016-ban bemutatott Haverok fegyverben forgatására felhízlalta magát, most nagyjából húsz kilótól szabadult meg.
Igen, de Bud Spencert meg a Terminátort is imádjuk. Itt a Port.hu Top 100-as filmes listája, olvasóink szavazatai alapján.
Svédországból Izland érintésével érkezett Hollywoodba, ám előbb ő volt odahaza a Tetovált lány, háromszor is, majd Sherlock Holmes oldalán nyomult, és ő lett a Prometheus egyetlen emberi túlélője, most pedig elárult és magára hagyott CIA ügynök!
A Lucasfilm elnökasszonyának teljesen más elképzelései voltak Han Solo szólófilmjével kapcsolatban, mint Phil Lordnak és Chris Millernek.
Dwayne Johnson megtalálja a kunyhót, ahol Williams karaktere éldegélt, amíg a társasjáték foglya volt.
Elkezdődött a harmadik rész forgatása. A stáb nagyjából ugyanaz, mint a két korábbi résznél, a filmet jövő év elején mutatják be.
Valahol valakik mindig fel akarnak robbantani valamiféle szimbolikus eseményt, de szerencsére mindig van egy olyan titkosszolga, aki, ha kell, saját kollégái ellenében is legyőzi a veszélyt.
Bár Cannes-ban nem aratott osztatlan sikert, a Netflix hamarosan bemutatja a koreai rendezőzseni, Joon-ho Bong cuki szörnyfilmjét, az Okját, ami egyszerre szatíra és thriller, és Tilda SWointon benne a gonosz.