Pénteken járta be az internetet Uma Thurman hálaadásnapi üzenete, amiben Weinsteint - és cinkosait - elküldte melegebb éghajlatra, és mindennek egy Kill Bill 2-ből vett idézetből adott nagyobb hangsúlyt.
Oroszlán Szonja, Hujber Ferenc, Csuja Imre és a többiek werkfilmben mesélik el, hol voltak a 3. rész bejelentésekor.
Hetvenhét éve született Bruce Lee, igaz, ekkor még Lee Jun Fannak hívták, a valaha élt legnagyobb harcművész a filmvásznon és talán azon kívül is. Életében is legenda volt.
Még húsz év sem telt el ebből a századból, de máris temérdek zseniális akciójelenetre emlékezhetünk. A mezőnyben egészen komoly erővel képviselik magukat a nők, és természetesen az ázsiaiak is kitettek magukért. A te kedvenced vajon felfért a listára?
Azt mondták, zárkózott, szűkszavú ember. Ehhez képest A Viszkis bulldogszerű nyomozóját alakító Schneider Zoltán annyit sztorizott és annyi anekdotát mesélt el, hogy mind nem is kerülhetett be!
Az igazi kegyetlenség a dologban az, hogy az áldozatok jókora összeget fizetnek, hogy besétálhassanak a halálos csapdába. Úgy kell nekik!
Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró Örök tél címmel mutatja be a gulág borzalmait. Itt az első előzetes!
Csak egy apró, tényleg csak pár mozzanatot megmutató film arról, miért és mi elől menekülnek el emberek a világ másik végébe, de akik nem akarják érteni, úgysem nézik meg.
Természetesen Lars von Trier egyik filmje is a listára került, de - kicsit meglepő módon - ott van az Eredet is.
Ilyen szép filmet a kicsit komolyabb Kubo és a varázshúrok óta nem láttam, és aki szereti Mexikót, az állva fog pisilni tőle, de Disney produkcióhoz képest ez sem olyan gyerekes.
Tatum Pink új videoklipjében élvezi, hogy megkötözik, és vicces jetiként is láthatjuk egy új animációs film előzetesében.