Nem a legrosszabb alkotások listája ez, hanem azoké, amelyektől a nézők valami mást vagy többet vártak, illetve amelyek valamely egyéb ok miatt váltak ellenszenvessé a közönség számára.
Ismerd meg a magyar származású Barsi életét, aki a tragikus sorsú hollywoodi gyereksztárok sorát gyarapította.
Alec Mussert a 2010-es Adam Sandler-vígjáték mellett az All My Children című szappanoperából ismerhették a nézők.
„Szórakoztató, mint egy paplan alá szorult fing” – így nosztalgiázott a sztár a Critics Choice Awardson.
Vannak olyan tagadhatatlanul tehetséges színészek, akiknek valamiért mégis fenyegető aurájuk van - és akik ennek megfelelően rendszerint ellenszenves vagy legalábbis nyugtalanító karaktereket játszanak.
Többek közt Jessica Alba, Dakota Fanning, Dakota Johnson, Brad Pitt és Helena Bonham Carter is igénybe vette a digitális segítséget.
Chaplin maga égette el egy 1926-os némafilmje összes tekercsét, Ben Afflecknek sosem láthatjuk már a saját Batman-verzióját, és a mexikóinak maszkírozott Robert Downey Jr. sportvígjátéka is örökre dobozban marad.
Valójában csak 99 kiskutya szerepel a 101 kiskutyában, a Csupasz pisztoly a (z)űrben főszereplője pedig nem is Frank Drebin.
Az Előző életek című amerikai-dél-koreai romantikus dráma az év legszebb filmje. És ezt azért lehet már most, így 2024 elején kijelenteni, mert bármelyik évé az lenne. Kritika.
A sztároknak is ki kell csengetniük valamiből a rezsit, így ha jön egy jól fizető külföldi meló, akkor sokan elfogadják, még akkor is, ha az semmiféle művészi kihívást nem tartogat számukra.
A Taxisofőr merénylete, vagy Az 50 első randi amnéziás főhősnőjének és az Amerikai botrány szélhámos párjának kálváriája mind megtörtént eseményeken alapul.
Az 1895-ös The Execution of Mary, Queen of Scots nemcsak a lefejezés megmutatása miatt volt úttörő. Ez volt az első olyan film, amiben trükkfelvételt alkalmaztak, és ahol férfi alakított női szereplőt.
Kényelmetlenül érezte magát a brit könyvesbolti eladóba beleszerető hollywoodi sztár bőrében. A ráadott ruhákat annyira utálta, hogy inkább kicserélte a sajátjaira!