Szombatunk a nemzeti ünnep előszobája, ezért a számtalan fővárosi fesztiválból is belefért egy pár. A repülés szerelmesei is megtalálják bonyolult számításukat, aztán a show után lazíthatnak a számos koncert egyikén, ezúttal mozifilmek nélkül.
Míg a Sziget Fesztivál tarol a programtáblázaton, addig kisebb események kúsznak fel a hétvége házfalán, mint kultúr-repkény! Míg a képzavar elül, elmondom, hogy exkluzív programok után visszatér a hétvége a megszokott kerékvágásba, és mozival váltakozó zenei programokat kínál megszokott helyeken.
Kicsit kevesebb, de változatosabb programsorozat vár vasárnap. A hanglemez entuziaszták kezdik lelkesen a napot, majd délutánig átengedik a terepet a nem kevésbé lelkes gyerekeknek és hozzátartozóiknak. Később a szokásos zene-mozi kombóval zárják a kicsit hűvösebb hétvégét.
Lobog a szélben a szélzsák, a programok meg programozódnak. Aludjunk délig, majd könnyed ebéd után kezdjünk egy hajón. Aztán az öreg emberek menjenek a Kertjükbe! Nem, a Kertembe! A fiatalabbak meg a Budapestébe! Estig felváltva nézzük a mozit és hallgassuk a zenét, végül levezetésként reggelig strandoljunk! Így lehet majd átkerülni a vasárnapba.
Mint nyáron rendesen, a komoly bulikhoz vidékre kell utazni. Ám a főváros is tarogat! A délelőttöt a gyerekeknek, aztán belecsap a zenemuzsikába! A késő estébe már nem másztunk bele, mert hétfőn munkába bugyoláljuk magunkat.
Akinek szűk a főváros, a hétvégén elszaladhat a Dunakanyarig egy jó kis szórakozásért. A maradiak mindenféle téren, kertben és egyéb helyen talállhatnak audio és vizuális programokat, a szemfülesebbek a kettő keverékével is találkozhatnak!
Ez a vasárnap nyári idejével főként a bársonyosan simogató zenéknek kedvez, megpróbáltunk hát ilyeneket összegyűjteni. Kora délutántól napestig találtunk is néhány gyöngyszemet, tessék őket meglátogatni!
Országosan szombat lesz ma, és erre rájátszik a Múzeumok Éjszakája is. De addig folyvást küszködni kell, mialatt remek zeneélményeket és mozi látnivalókat tehetünk magunkévá. Este aztán ágy helyett irány a valamelyik múzeum!
A vasárnapot kezdjék el a gyerekek, majd irány Kőbánya, ahol végre az apák is megkapják a magukét! Ez annyira vidámság, hogy eztán már csak jó zenére érdemes mulatni, esetleg az öregebb apák csak nézzenek a moziban, a kreatívok meg a Hoppék kertjében töltsék el az időt!
Piknik és fesztivál, ők kellenek a hétvégére! És láss csudát! Gyerekek, felnőttek, földön és vízen várnak ezek mind rátok! Ha megunjátok a forgatagot, személyesebb programok felé tekereghettek, különféle zenék és esti égbolt alatti mozik egyaránt kínálnak teret a nyár eleji szórakozáshoz!
Igazából ez a szombat már pénteken elkezdődött, legalábbis, ami a programok kavalkádját illeti. Lesz itt elevenség, építészet és régészet, a hozzávaló étel és italság, szelávi, élni tudni kell! Annyira fárasztó lesz a részvétel, hogy az otthoni mozi utánra már csak kettő, igaz nagyon emblematikus koncertet ajánlunk!
A pünkösd összefonódott a gyereknappal, jól van ez így. Színház, játszóház és Városliget kedveskednek nekik, és valahány név a naptárban! A szünnap a szórakozásra való, ezért ne felejtsük el a nap második felében a koncerteket sem!
Folytatódik a japánkodás, de vasárnap lévén kibővül a vásári tevékenységi kör. Autómodellek, állatok, gardrób és képregények is beépülnek a választékba! Aki még ennyi vásározásban sem fáradt el, az menjen Távmoziba otthon, vagy kora esti koncertekre, hogy a pihenésre is maradjon idő. Viszont Dieter Bohlen ki ne maradjon az időből!
Ezen a hétvégén japánkodással ünnepelheted a tavaszt, de a szombat egyéb csemegéket is tartalmaz! Jótékonykodhatsz a maffiával és a kutyusokkal egyaránt, hogy aztán bel-budán piknikezz. A tavaszi zsongást mozival és/vagy koncerttel rázhatod fel az este.
Még a szombaton is túl lehet tenni! Újabb napot ünnepelhetünk ma, egész Európáét! Ám vasárnap lévén ezúttal vásározhatunk is, akár színházas, akár steampunkos témakörben. Végül, hogy ne lógjon a levegőben, ezt a szép napot is levezethetjük zenével és mozival egyaránt, ügyesebbek mindkettővel!
Na, végre itt az igazi majális! Igazából csak a két napja tartó családi őrület folytatódik mindenhol, melyekhez pár új helyszín kapcsolódik. Mivel a nap nagy részét elvisizk a majálisi csatangolások, a megszokott mozira éas koncertekre már kevesebb figyelem marad. És vigyázat, holnap munkavégzés!
A cseresznyefáknak és a futóknak megtiltani nem lehet! zért hát kerekedjen fel a család, és ha nem csersznyézik, vagy fut, akkor fedezzen fel Erzsébetligeten szinte mindent! Akinek szép szakálla van, annak eljött a nagy napja, a többiek ott is hagyják, és elmennek tavaszt köszönteni valamely zenés rendezvényre.
Vasárnapi vásár nap és fesztivál, már ennyi is elég lenne a boldoguláshoz. De ezen kívül még mozi, program és zenei talpalávaló is várja a hétvégi népséget, aki nem rest elindulni a váltakozó időjárásban.
Ezen a szombaton az éhesek olvasással tölthetik el az időt és a hasukat, amit a művészeti moziban pihenhetnek ki később. Erre többé nem lesz idő, mert aztán megindulnak a koncertek, kivilágos kivirradtig.
Megnyílt a farsangszezon, és egyaránt vár fiatalt és korban oppozit hozzátartozót ezen a hétvégén. A délelőtt a kölyökszerűeket szórakoztatja, délután a többiek mennek valahová. Egyéb program, mozi, és sokféle zen, ezek lesznek.