Tényleg létezett „magyar narancs”, és valódi kommunisták ihlették a történet kitalált elvtársait. A tanú és a Megint tanú is megjelent könyvben, utóbbinak ráadásul Fábry Sándor volt a társszerzője.
Al Pacino Oscar-díjat kapott a vak alezredes megformálásáért, pedig kezdetben el sem akarta játszani. Jack Nicholson, Harrison Ford, Dustin Hoffman és Joe Pesci is visszautasították a szerepet.
John Travolta lehetett volna a főszereplő – azóta is bánja, hogy nem vállalta el. A kasszasiker után az eredeti regény szerzője 1995-ben megírta a Forrest Gump 2-t, de ezt azóta sem filmesítette meg senki.
1993-ban ezen a napon indult a félelmetes pörgőrúgásairól elhíresült Chuck Norris sorozata, a Walker, a texasi kopó, amely 9 évadon át, egészen 2001-ig futott.
Tom Hanks már A remény rabjaiban is benne lehetett volna, de ő akkor a Forrest Gumpot választotta. Egy ideig Shaquille O’Neal is esélyes volt John Coffey szerepére, amit végül Michael Clarke Duncan kapott meg – Bruce Willisnek köszönhetően.
Annyira imádjuk ezt a vígjátékot, hogy biztosan újra fogjuk nézni a tévében. Ha ti is, tartsatok velünk, és olvassátok el mellé ezt a tucatnyi érdekességet a kulisszák mögül – némelyik majdnem olyan vicces, mint maga a film!
Összeszedtünk néhány izgalmas kulisszatitkot a kultikus ifjúsági filmről, ami már elérhető az HBO GO-n.
Az egykori gyerekszínész április 9-én töltötte be 31. életévét. Ennek apropóján összeszedtük azt a közel fél tucat filmjét, amelyben kimagasló alakítást nyújtott – hiszen Stewart sokkal több annál a kifejezéstelen arcú szépségnél, mint aminek a Twilight-mozikban megismertük.
1957-ben ezen a napon, április 10-én mutatták be Sidney Lumet nagyjátékfilmes debütálását, minden idők egyik legjobb tárgyalótermi drámáját. Ennek örömére íme egy tucat érdekesség a forgatás kulisszái mögül és az alkotás utóéletével kapcsolatban!
Mikor lesz? Lesz-e egyáltalán? Mikor játszódik? Kik játszanak benne? Tudj meg mindent kedvenc netflixes történelmi drámasorozatod következő évadáról!
A 2008-as Valkűr nemcsak bemutatja a Hitler elleni, 1944. július 20-án végrehajtott merényletet, de a lehetőséggel is eljátszik: mi van, ha az összeesküvők sikerrel járnak. Mert ugye Tom Cruise nem szokott kudarcot vallani...
Azt biztos tudtad, hogy a japán eredetű cím ellenére nem japán produkcióról van szó, de azt meg tudod mondani, hány autót vágtak haza a forgatáson, és hány Bond-gonosz játszik benne? Na ugye!
43 éve mutatták be Amerikában a Dallast, a sorozatot, amely a 90-es években Magyarországon is nézők millióit ültette le a tévékészülékek elé.