Márciusban, két napon át a Hosszúlépés. Járunk? segítségével pillanthatnak be az érdeklődök a Katona József Színház történetébe és a Petőfi Sándor utcai épület rejtett zugaiba.
Január 4. és 25. között zajlik a Highlights of Hungary közönségszavazása, ami eldönti, hogy melyik közösségi, művészeti vagy társadalmi kezdeményezés volt 2017-ben a legizgalmasabb és legkreatívabb. Az idei válogatásban több színházi projekt is helyet kapott – ebben a három hétben ezekre is bárki leadhatja a voksát. A győztest február 1-jén a Katona József Színházban fogják díjazni.
A Katona József Színház Eltáv nevű civil felzárkóztatási programjában a heves megyei szúcs-bányatelep roma közösségével dolgozik együtt a helyiek mentális és fizikai szegregációjának oldásán. A szerteágazó programban gyerekek és felnőttek, szúcsiak és budapestiek, színészek, nézők és diákok egyaránt részt vesznek.