Kihez fordulhatsz, ha a fű miatt bajba jutsz? Ki ért meg téged igazán? Ki tud úgy gondolkodni szorult helyzetben, mint te? Hát a barátságos dealered, ahogy azt a megunhatatlan Ananász expressz (2008) oly remekül illusztrálja!
A Fülledt utcák második évadának folytatása veszélybe került a férfi főszereplőt ért vádak miatt, de hétfőn érkezik a második évad az HBO-n. Összeszedtük, mi várható a folytatásban, ami azt a robbanást mutatja be, ami azután következett, hogy legalizálták a pornót a hetvenes évek elején.
A hasonmásos filmeket most kihagyjuk, csak az ikresekből szedtünk össze egy csokornyit. És naná, hogy Van Damme Dupla dinamitja is köztük van.
Különös idegen katonák hagyják maguk után csúcsszuper fegyverüket, ami minden kissrác álma. Ha sci-fit csinálnék, én is hasonlóra gyúrnék a Kin, vagyis Rokon előzetese alapján.
Múlt héten ünnepelte 36. születésnapját egyik kedvenc komikusunk, és a napokban sok-sok filmjét műsorra tűzik a tévécsatornák, ezért összeszedtünk róla tíz érdekességet, amit nem biztos, hogy tudtál.
Utáljuk a zsarnokokat, de jó filmeket lehet róluk csinálni, vagy elrettentő példaként, vagy nevetség tárgyává téve őket, mint a héten bemutatott Sztálin halála esetében. Íme, a listánk!
Mindkét színészt zaklatással vádolták. Tambort kirúgták a Transparentből, Franco folytatja a Fülledt utcákat.
A színésznő már nagyon unja azokat a férfiakat, akik teljesen másképp viselkednek a nyilvánosság előtt, mint zárt ajtók mögött.
Nem csak az újoncokat, hanem a rend kedvéért új évadokat is belevettünk a listába. Nyilván egy csomó jó sorozat kimaradt, hiszen nem láthattunk mindent, de legalább a legismertebbeket igyekeztünk összeszedni.
A Halloween közeledtével mindenki azon gondolkodik, hogy hozhatná a frászt ismerőseire vagy akár idegenekre. James Franco megtalálta a módját.
James Franco alakítja a kultikussá vált, felfoghatatlanul rossz The Room alkotóját, a maga nemében zseniális Tommy Wiseau-t.