A filmszakmában gyakori, hogy lecserélnek vagy kivágnak egy szereplőt, de általában veszik a fáradtságot, hogy ez közöljék vele – bár nem mindig.
A harmadik rész még működőképes volt, de a negyedikre a franchise már nem kerülhette el a sorsát: a Bad Boys – Mindent vagy többet című filmmel a rosszfiúk kalandjai hivatalosan is kifáradtak.
Kicsit összezavarodtak, hogy a közelgő film az MCU-ban vagy a Sony-féle Pókember-univerzumban játszódik-e.
A magyar rendező ismét nemzetközi produkción dolgozik: a The Revolution According to Kamo különleges szemszögből mutatja be a diktátor ifjú éveit.
A The Carnival at the End of Days című vígjátékban Isten (Jeff Bridges) úgy dönt, hogy elpusztítja az emberiséget, és Lucifer lesz a megmentőnk.
A háborús filmek egyik legdrámaibb pillanata, amikor a parancsok szájából elhangzik: "Szuronyt szegezz!"
Elizabeth Taylor a Nem félünk a farkastól veszekedős jelenetében, Scarlett Johansson a Házassági történetben alakított óriásit.
A színésznő az egyik versenyfilmben szerepel, a rendező pedig a rangos fesztivál zsűrijében foglal majd helyet.
Pitt nagy kópé volt már 20 évvel ezelőtt is, de Clooney-nak sem kellett a szomszédba menni egy kis csibészségért, ha egy újabb vaskos tréfa volt a tét!
Daniel Craig olyan sztárokkal fog együtt nyomozni az új részben, mint Glenn Close, Josh O'Connor, Cailee Spaeny és Kerry Washington. És az eddig bejelentett névsorban van egy közös: kiválóan énekelnek.
A legjobb magyar és külföldi rövidfilmek százai, valamint filmszakmai workshopok, kerekasztal-beszélgetések és előadások várják a közönséget.
Tényleg megtörtént a Szemtől szemben utcai tűzpárbaja és macska-egér kergetőzése, és valóban volt az amerikai hadseregben egy titkos támaszpont, ahol a gondolatolvasás harctéri bevetésével kísérleteztek.