Jó vasárnapunk családi programokkal kezdi a napot, majd óvatosan halad a zenéig, de abból aztán a javát adja! Különleges zenei csemegékkel zárul a hét.
Az árhullám levonulta után a főváros vehet végre egy nagy levegőt, és teszi is! Ezen a hétvégén nem sokat adnak a családoknak, egy kis mozi a piciknek, aztán belecsapás a lecsóba! Mindenfelé mindenféle zenebona művelés lesz egészen hajnalig!
Bár a hétvége a fővárosban is nagyrészt az áradásról szól, nem szólhat bele a természet a mulatságba! Vagy nem nagyon annyira! Vásárok, kaják, mentesek, gótikusok és még sokan mások tesznek azért, hogy működjön a vigasság a hétvégén!
Néhol folytatódik a szombat, aztán lábra áll a vasárnap is, a zenék előtt remek eseményekkel kényezteti a nem otthon lustálkodókat, a végén még nézhetünk is!
Már szokássá vált, hogy a szombat csurig tölti a programkosarat, és csak a lepattanókat hagyja a vasárnapnak. Nem tudom, most is így lesz-e, de az már most látszik, hogy a napi programfelelős nem bírt magával! Családok, gyerekek, táncoslábúak és vájtfülüek, irány a szombat!
Mostanra hirtelen csökkenést mutatnak a fővárosi programok, ezért a mennyiségi szempontok vezérhangyája adott hozzá pár környéki programot is, hiszen az időjárás előzékeny még az utazással!
Lecsendesedtek a fesztiválok, vége az országos szülinapnak és már az iskolakezdés kukucskál a sarok mögül. Ideje visszatérni a megszokott, békés, hétvégi életérzéshez! Budapest ismert esti helyein oszcillál a zenei kilengés, és a mozikális nézés.
Bizony, keleten a helyzet változatlan, ismét egy buliban elgyengült vasárnapra ébredtünk, ez az ára a tegnapi hajcihőnek! Mára már csak az odafigyelős zenék maradtak, és esti kertmozik, hogy emlékezzünk, holnap dolgozni kell!
Délelőtt úszással és kéklámpás összejövetellel hűsíthetjük magunkat, amíg lehet, hogy aztán délután koncert meglepetésekkel csapjuk magunkat be és ki.
Folytatódik a programkavalkád. Vasárnaphoz megszokottan, délelőtt családozás és szokatlan piacozás, majd, mikor ezek elmúltak, lehet belepörögni a zenei sokszínűségbe! A Várkert ma nagyon adja a prímet, nem gatya!
Mozgalmasan indul a hétvége, a koreaiak már a Hungexpon vannak, Csepelen mozgolódnak a családok, és elő-gyereknap létezik a Camponában! Amolyan féleség! És ez még mind a sok koncert előtt van, amik majd még jönnek! Mennek. Hejj, most igazán jó szombatistának lenni!
Midőn e sorokat képernyőre vetem, eléggé kellemetlen időjárás borítja bús felegekkel homlokom, remélem, hétvégére madácsicsergés remeg át a program-dombokon, képzavar-erdő, ezt ne vegyék zokon!
Végre megint tavasz, és újból fesztiválszezon! ELEVENEDIK a főváros, ünnepli a 20-as EU-t, és különben is szép az idő! Irány a város minden pontja, este meg a maradék és még világító pontok!
Május 1-ére talán már az időjárás is engedékeny lesz, és bátran vonulhatunk - ha nem is zászlók alatt - valamelyik budapesti ünnepi fesztivál egyikére, aztán a másikára. Egy kis szünet a hét közepére, használjuk ki!
A szombati programok követik a megszokott és bevált trendet: délelőtt a gyerekek és a családok élvezhetik a kulturális csemegéket, míg délután a zúzós vagy éppen rázós felnőttek vethetik bele magukat a zene világába!
A délelőtt szokás szerint családi programokkal csábít, aztán kora este elkezdődnek a zenés csinnadratták, vagányoknak!
A tegnapihoz hasonlóan színes, délelőtt családias, majd este pörgős, zenei programokkal vár ez a vasárnap. Meglepetésre a záró program a kíváncsi gyerekeké!
Hétvégére visszatérni látszik a jó idő, ami azért is kellemes hír, mert az esti koncertek mellé remek szabadtéri és szabadidős programokat is kínálunk délelőttre!
Szerintem a gyerekek futkossanak a napsütésben, nem kell olyan sok program nekik! Azért adtam egy okosítót, meg egy nézelődőst. A felnőttek se nagyon hepciáskodjanak, ők látogassák szépen a koncerteket! Adtam párat nekik is.
A szép tavaszi időben a legjobb a lurkóknak az állatkertben, punk és tum! Nem is mondok többet. A felnőttek meg nem várnak semmi másra, mint táncmulatságos rendezvényre! Punk és tum!