Téma: Yoo Gong

hanguktaekwondoo 2017 ápr. 26. - 12:48:11
(627/687)
Kislányok,
frissen és harmatosan!
Ideje beizzítani a kínai szekciót, úgy, hogy ne csak Firestone profitáljon belõle, hanem a koreai -japán érdekeltségek is jól járjanak.

Magyarországon kevesen hallottak a Falun Dafáról.
Pedig, véleményem szerint helye lenne még az általános iskolákban is
-gyakorlataik erõsítik a koncentrációt és az idegrendszert is.

Sajnos, a Falun Dafa -vagy Falun Gong- mozgalmat a kínai hatalom erõsen nyírja.
Akik gyakorolni merészelik, azok rövid úton szigorú börtönökben találják magukat.
A Falun Dafa ugyanis nemcsak a testi jólét és egészség biztosítására kidolgozott gyakorlatsorok összessége,
hanem egyfajta szellemiség is, melynek rendszere elutasítja a szellemi elnyomást
és egyik célja az emberi elme és szellem felszabadítása és kibontakoztatása -gyengéd és lényegretörõ módszerrel.

A Falun Dafa szellemiségérõl itt most nem szólnék, mert, aki akar, a magyar honlapon utána nézhet.
A magyarok a pesti Duna -parton, majd a Margitszigeten is tartottak -vagy tartanak?- közös gyakorlást.
Annak idején szabadon lehetett csatlakozni, nem tudom, most hogy van.

A mozdulatsorok önmagukban is hatásosak.
Ajánlom mindenki figyelmébe, aki tenni akar vmit az egészségéért.
Amit látunk, hasonlít a chi-kunghoz. Haronizálja az energiacsatornákat, ezáltal jótékonyan hat a fizikai test mûködésére.
Képes megállítani negatív folyamatokat, ezzel párhuzamosan erõsíti a külsõ és belsõ védelmi rendszert -feltölt és inspirál.

Amíg a mozdulatsorok rutinná válnak, kell egy kevés -de nem túl sok- gyakorlás.
De, amikor már nem kell arra figyelni, mi mi után következik
a gyakorlatot végzõ ellazul és nagyon jó jel, ha a test körül kellemes hullámzást vagy ahhoz hasonlót -bizsergést, stb.- érzékel :-)
Lényeg, hogy mindig keveset, max. 10 -15 percet foglalkozzunk vele eleinte
-ugyanis már az elsõ alakalommal lereagálhatja a test, amit mûvelünk és elkezdõdhet egy kis méregtelenítés.
Elképzelhetõ, hogy ha sok a méreganyag a szervezetben, avagy nagy volt nemrégiben a stressz, enyhe émelygést is érzünk.
De ezek csak átmeneti érzetek, nincs jelentõsége.
Illetve annyiban mégis, hogy lemérhetjük: a test válaszolt.

A magyar nyelvû videókat megint leszedték a tube -ról. Érdekes, az arabok, a malájok meg egyebek, rajta maradtak; a magyaroknak vszleg nem való ;-)
Nagy a képmutatás is: a szvasztika miatt is kiabálhatnak, holott az egy õsi jelkép a Dekkánról; dolfi egyébként is fordítva használta.

A kínai videó a legautentikusabb, ezt rakom fel.
A gyakorlatokhoz egy szót sem kell kínaiul tudni.
Mindent lassan és részletesen mutatnak be. Rossz hír lehet, hogy prezentációt egy nem túl jóképû mester végzi, de most nem a feje a fontos.

Vigyázzunk, hogy a férfi tükörállásban van, tehát ami neki a jobb oldala, az nekünk a bal.

Az elsõ gyakorlat részletes bemutatása 6:20 -nál kezdõdik.
Figyeljünk a térd és a kéz együtt mozduljon a vége felé
https://www.youtube.com/watch?v=oCeSDPCvWMI&t=150s

A második gyakorlat nagyon hasznos, napi rendszerességgel végezzék azok is, akiknek esetleg jelenleg térdproblémájuk van.
Mozgássérülteknek is hasznos.
Azok is azonnal érzik, hogy megmozdul valami, akik fizikailag rendben vannak
A részletes bemutatás 4:20 -nál kezdõdik
/4:20 -ig nagyon jó erõnléti -harmonizálási mozdulatok/
https://www.youtube.com/watch?v=bb01bduCfmA&t=266s

Már ezzel a két -három gyakorlattal sokat tehetünk önmagunkért.
Ha mozdulatok berögzültek, kellemes és szórakoztató is lesz a napi gyakorlás :-)
https://www.youtube.com/watch?v=EoQLJRLrKSo

Akik tovább óhajtanak lépni, kattintsanak a harmadik gyakorlatra.
Ne ijesszen meg senkit a lótuszülés, hatékonyan mûködik a dolog törökülésben is.

A Falun Dafa Koreában is népszerû, bár Kína meg egyéb ellenérdekeltségek elég idegesen ugrálnak emiatt.
https://www.youtube.com/watch?v=dRZca-FvVTQ


A képen közös gyakorlás Szöulban, az Olimpiai Parkban
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 26. - 12:30:42
(626/687)
Én ezt a srácot egy sorozatban láttam. A legelején dühöngõ, kissé perverz indíttatású álõrültet játszott
ki olyan kéjjel mosta a haját, hogy az erõsen korhatáros volt.
Utána állati gesztusokkal felvértezve rohant egy nõvel valami gyûrû után.
Állandóan nevetett, illetve úgy csinált
-amolyan démoni kiskutyába oltott patológiai esetként.
Elõször érdekes volt, aztán, mivel halmozták, értelmetlen.
A film az elsõ részt végét sem érte meg nálam.

Miben nézzem meg ezt a Jang Hyuk -ot, hogy változzon a véleményem?
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 26. - 12:25:34
(625/687)
hm, egész poétikus hangulatba ringattál ;-)
Arra azért kíváncsi vagyok, a monomán Zeusz hogyan fért meg a nem kevésbé zsarnoki koreai istenekkel ;-)

A Winter sztem jó. nem esti mese, meg lányregény, bár van benne romantiq. Zsiráftól még rosszat nem láttam, nem majomkodik.
A leányzó meg mintha Rain -nel együtt húzta volna az igát a Full House -ban.
Az akkori bájos fruska pompás, de szomorú szemû ércszirénné ért.

a végét azért máshogy csináltam volna,
de világlátásunk sok koreai rendezõvel közismerten ütközik
Min-Rin 2017 ápr. 25. - 21:11:46
(624/687)
A sorozatot nem láttam, de ha azt mondod hogy jó, talán letöltöm és megnézem.

Régebben többször kerestem méltó videót a kertrõl, nem találtam. Ez egészen visszaidézi a nap hangulatát. Lassan sétáltunk, békésen mélázva, álmodozva.

Még kérdezed hogy mire gondolnak? Természetesen a szerelemre, amely örökre összefûzi õket. Soha nem akartak elválni, Zeusz teljesítette kívánságukat.
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 25. - 20:47:55
(623/687)
Ez nagyon tetszik, vajon mire gondolhatnak? :-)

A sok önmagát fényképezõ -filmezõ turistavideók között ráakadtam egy kedves, a kert hangulatát remekül visszaadó másfél perces videóra.

https://www.youtube.com/watch?v=9G0M2t4KTwI

Úgy tudom,a kertben forgatták a Love Rain egyes jeleneteit,
és zsiráf mûremekében a That Winter The Wind Blows is hátterként szolgált.
az volt még ütõs film
Min-Rin 2017 ápr. 25. - 15:26:12
(622/687)
Hazautazás elõtti békességes lezárásnak nagyszerû volt a Jade Arborétum, de nem volt kevésbé gyönyörûséges Jejun a Yakcheonsa templom és az elõtte sorakozó, elbûvölõ illatú virágokkal és érett gyümölcsökkel teli mandarinfák látványa sem. Nem tudok választani, mert mindkettõ a lélek nyugalmát szolgálta. A mandarinfa virágának illata azóta is velem van. A fiam ott azt mondta: most befekszem az egyik fa alá, és néhány napig elõ sem jövök. :)

Philemon és Baucis a Jade Kertben, bár nem tölgyfa és hársfa.
Min-Rin 2017 ápr. 25. - 14:14:29
(621/687)
Ahogy látom, indirekt módon már annak idején megtettem, amikor Gochangról posztot írtam. Ha még elolvassuk az angol nyelvû wikipédiás szócikket, nem lesz kétség, az általad betett kép és a gochangi szederbor egy.

A dolog azért megtévesztõ, mert a gyümölcs neve nem egyértelmûen utal sem a málnára, sem a szederre.
A wikiben koreai fekete málnaként értelmezik a bokbunját. A bokbunjaju (복분자주) készülhet vad és/vagy termesztett gyümölcsbõl. Gochangon kívül Dél-Korea számos vidékén készítenek ilyet, például Damyangban és Jejun is.

Gochang egy igen érdekes vidék a félsziget nyugati oldalán. Annyi látnivalót kínál, hogy nincs olyan ember, aki ne élvezné az ott tartózkodást. Ezért most rendkívül szerényen :) ideteszem az errõl készült posztom linkjét. Dolmenek - a világ összes dolmenének 40%-a Koreában található - a kötélbõl font óriáskígyó, a Seounsa buddhista templom, a tengerparti és hegyvidéki részeket egyesítõ nemzeti park és még további látnivalók. Ha valaki csak a képekért pörgeti végig, akkor is élvezni fogja. A képeket nem én készítettem. :))
http://uticelkorea.blog.hu/2013/12/14/mit_kinal_gochang

A fent felsoroltak bizonyítják, hogy a kép hazudik. Ennél sokkal többrõl híres.

Ó, és majdnem elfelejtettem megemlíteni a nevezetes paprikafesztivált. Az eredetileg kifelejtett eseményre annak idején te hívtad fel a figyelmemet. :)
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 25. - 12:11:19 Előzmény Min-Rin
(620/687)
Jeju remek hely, de vhogy engem jobba vonz a félsziget.
Most május felé különösen szép kezd lenni a Jade Arborétum.

Azt hiszem, Min-Rin volt az elsõ magyar utazó, aki meglátogatta ezt a fõváros közelében szelíden megbúvó kis ékszerdobozt.
Sokáig én sem tudtam a létezésérõl, még épp idõben lett megtalálva :-)
Min-Rinék az utolsó napon látogattak el ide és elmondása szerint nem bánták meg.
Kiruccanásukból remek blogbejegyzés is született /uticel.korea.blog/

Akik a dohai gép este 9 utáni indulásáig nem a városban akarnak lófrálni -van ott is mit csinálni- hanem méltó, tartalmas kirándulással akarják zárni a koreai tartózkodást, azok nyugodtan vágjanak neki:
egy óra oda, egy vissza. Étkezési lehetõség ott is van
és szépséges környezetben nyugodtan lehet sétálni, pihenni, mélázni

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=1gfaen5j8w715nbwcrpt.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=ol9a2ewikjpqx38ld2r0.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=o0xtz25bpj96l5sx70k5.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=gh6vfj2vvfl7ucp88p8d.png

Szelidített õsvadon
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=1tdav8atvfvq2wzskmo7.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=zi5wddy8a07vohbt2y57.jpg

Kávézó a vadregényhez :-)

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=u6vumth4wyxnf2zoms68.jpg

Meló után okos ember ide jár. csend van és szépség.
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 25. - 12:07:27 Előzmény Min-Rin
(619/687)
Felsõbb szinteken szorgoskodnak, de az emberek fejében, a propagandának köszönhetõen, elég sok minden forog.
Az elhíresült iskolai felmérésben diákokat kértek meg, írják le egy papírra, mi jár az eszükben.
Hát ilyesmik:
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=gq0sizmbluzlbjsvz44i.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=bwxz8kkd6ankctljgnpi.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=la4vfj09wkneivx2wkud.jpg

http://kepkezelo.com/viewer.php?file=ee5qfhas0oea96bv7bjd.jpg

az Észak -Koreára vonatkozó gondolatok meglehetõsen vegyes képet mutatnak.
A hozzáállás függ a háttértõl, az ideológiától és az egyre gyakoribb személyes tapasztalattól is.
Ez a srác pl. udvariasan, de egyértelmûen nyilvánít véleményt
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=lq4ytcqxg23txq7mzgv4.jpg

Míg õ az ellenoldalt erõsíti
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=ye57qrj8v20ym2wfkqxk.jpg

Egy bölcs pacifista, akit nem hülyített be egyik oldal ideológiája sem
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=p6slpgttgab67tamyx2p.jpg

Az anyagból kiábrándult ifjonc igen okosan nem vállalja az arcát
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=uscp2ypyxxdt4bi2k7tg.jpg

Kislányok kedves, szinte romantikusnak ható üzenete
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=b2qpj1tpphbolfav34uj.jpg

Ez az eltökélt növendékkakas a maga módján vágná át a gordiuszi csomót
http://kepkezelo.com/viewer.php?file=r21oa6fzxhvzbunvwj7h.jpg

A mellékelt kép tanúsítja, hogy vannak azért olyan érett személyiségek is, akik sokkal fontosabb dolgokon gondolkodnak
én az õ táborukat gyarapítom ;-)
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 25. - 12:05:17
(618/687)
Nem tudom, gochangi málnaizét még nem ittam.
A rejtély feltárása rád vár
Min-Rin 2017 ápr. 24. - 19:52:52
(617/687)
Szomorúan közlöm, hogy ma este háromnegyed kilenckor vetítik, szóval lecsúsztunk róla. Szaglásztam egy kicsit abban a reményben, hogy van elérhetõ magyar felirata, de nem találtam. Vagy lemaradunk róla végképp, vagy valamelyikünk csinál hozzá feliratot. :)
Maryu 2017 ápr. 24. - 19:45:11 Előzmény hanguktaekwondoo
(616/687)
Tépett gólyát? Ha Jang Hyuk-ra gondolsz, akkor igen, valóban kedvelem a játékát.
Maryu 2017 ápr. 24. - 19:39:02 Előzmény Min-Rin
(615/687)
Vetítik ezen a héten?
Min-Rin 2017 ápr. 24. - 18:53:57 Előzmény hanguktaekwondoo
(614/687)
Remélem is! :) Én a tiédet már sokszor elismertem, de hajlandó vagyok megtenni most is - kegyesen. :))

Jó koreai szokás szerint töltök is ebbõl az alkalomból egy pohárka bokbunját, aminek különbözõ áldásos hatásai vannak az esetleges lerészegedésen túl, de annyit most nem iszunk. Gazdag antioxidánsokban, polifenolban, csökkenti a vércukorszintet és a vérnyomást, természetes kezelést ad a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a cukorbetegség esetében. Végül, de nem utolsósorban növeli a férfiak szexuális állóképességét.
Min-Rin 2017 ápr. 24. - 18:45:22 Előzmény hanguktaekwondoo
(613/687)
Ez nem azonos a gochangi bokbunjával?
kaboca12 2017 ápr. 24. - 17:12:06 Előzmény hanguktaekwondoo
(612/687)
Semmi extra. Varga Pincészet Merlotja, édes vörösbor. Szeretem.
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 24. - 15:16:24
(611/687)
Tényleg, egy kis Bohae málnabor.
már a nyarat idézi.
csak keveset
dióval és sajttal

Maryu, ha jól emlékszem, te szereted ezt a tépett gólyát ;-)
mintha szedne õ is vmit
https://www.youtube.com/watch?v=aXLOnQFCPwE

ahogy 0:24 -nél profin kotyog a cucc
csak Jang Hyuk minek kellett bele
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 24. - 14:39:59
(610/687)
Milyen bor volt?
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 24. - 14:39:13
(609/687)
Utóbbi bizonyos, mert a tube meg az összes többi facralék állandóan lesi mit csinálsz a gépeden.

de készséggel elismerem nagy szellemedet Min-Rin ;-)
a magamét már elismertem.
de te is elismerhetsz.
nem bánom
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 24. - 14:37:10
(608/687)
a csávó keresztneve gonszong.
Kiderült, hogy már egy nyelven se tudok.
https://www.youtube.com/watch?v=Ep7iJTdj2q4