Téma: Tûzfény

Joan Fontaine 2019 dec. 21. - 18:53:12
(30/30)
A romantikus film-csak így önmagában, ha nem dráma, számomra nagyon kicsiny értéket képvisel. Viszont ez a film kiemelkedő, nem véletlen a 9.2
Régebben láttam, és ma bevillant, és örültem neki. Ha igazán szép dolgot akarunk látni, ami tényleg komoly, akkor ezt érdemes megnézni. Méltósággal kevert távolságtartással kezeli az érzelmeket, amik pedig végig ott lappanganak a mélyben. Ritkán hiszek abban, hogy férfi és nő kapcsolatát még be lehet mutatni úgy, hogy hihető legyen, és értékes. A férfi nő kapcsolatot olyan sok szemszögből bemutatták már, annyira elcsépelt, megalázó tud lenni néha, ezért jó látni néhány alkotást, ahol még őrzik a katarzist, és felszínre is tudják hozni.
tortura 2019 jan. 05. - 15:17:04
(29/30)
Nekem is nagyon tetszett. S. Marceau még ma is gyönyörű egyébként, szerintem mindig is az marad.
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen érint meg bennünket ez a film. Van aki szerint egy erkölcsi nulla a film, szerintem meg pont az a jó benne, hogy gondolkodásra késztet.
Remélem, velem sosem történik olyan borzalom, mint a főszereplő feleségével. Ha mégis, akkor egyrészt bízom abban, hogy addig talán Mo-n (igaz, a világon utolsónak) is engedélyezik az eutanáziát. Ha mégsem, akkor remélem, a párom szeret annyira, hogy nem enged vegetálni, elsorvadni, mert az nem élet, az vegetáció, ha egy fikusz szintjén létezel. És igen, kezdjen új életet, legyen boldog, ha én már nem leszek. Annál sokkal jobban szeretem a páromat, minthogy azt várjam tőle, hogy örökké engem gyászoljon. Ugyanis attól nekem nem lenne jobb, ha ő is boldogtalan marad, akár vegetálok, akár már meghaltam.
Én így látom ezt a kérdést.
A főszereplő nő szerintem nem bamba képet vágott, hanem nagyon jól hozta az érzelmeit visszafojtó, bölcs, türelmes nevelőnő (anyuka) szerepeit. Nem hinném, hogy abban az időben engedélyezett lett volna egy alkalmazott érzelmi kirohanása, arról nem is beszélve, hogy ő már így is úgy érezte, hogy nyert. Hiszen a kislányával lehetett. Még addig is, amíg az nem tudott a titokról. Nekem inkább az volt kissé hiteltelen, hogy egy olyan kicsi lány hogy jött rá az emlékkönyv lapozgatása kapcsán, hogy róla volt szó?
Egyébként pont az ilyen filmek kapcsán jövök rá, mekkora ostobaság a tradíciók követése. Arra jó csak, hogy egy csomó embert boldogtalanságba taszítson. Mikor az uraság nem veheti feleségül a szolgát, mert hát az hogy néz ki. Akkor lesz igazán boldog az emberiség, ha ezeket az ócska hagyományokat - mint egy elnyűtt rossz göncöt - végleg levetkőzi magáról. Bár tudom, hogy megvan az a nem kicsi csoportosulás, akinek ez pont nem érdeke, sajnos.
expa 2018 dec. 30. - 17:18:10 Előzmény iko77
(28/30)
+1!!!
10/10
Dolly17 2018 dec. 08. - 23:48:53 10/10
(27/30)
Érdemes megnézni. Nagyon szép, korhű filmalkotás. 10/10
10/10
boske1961@freemail.hu 2016 jan. 28. - 17:14:32 10/10
(26/30)
Nagyon szép film....szeretem a romantikus filmeket(bár ez "kicsit"drámai is volt),de nagyon tetszett. Engem elvarázsolt abba a világba. megríkatott és gyönyörködtette a szívemet.
8/10
Rahar 2012 júl. 16. - 21:14:17 8/10
(25/30)
Jó volt megtekinteni eme alkotást. A színészek szerintem hitelesek, egyedül a kisgyerek viselkedése tûnt néhány helyen valótlannak. A karakterek érdekesek, bár mindegyikrõl a karótnyelt kifejezés jut eszembe, lehetséges, hogy abban az idõben azon a szigeten élõk jelentõs része ilyen volt? Mivel nem éltem abban a kórban, ezért nem tudom eldönteni, hogy a film mennyire hitelesen mutatja be az adott idõszakot. Az alaptörténet felkeltette az érdeklõdésemet, a cselekményvezetés is jó, bár nem mozgalmas, ez egy lassú történetvezetésû mû, de ez nem baj. A filmnek van mondanivalója, sajnálom a nõket, hogy régebben még rosszabb soruk volt, mint napjainkban. A filmben egy kényes esemény is történik, melynek megítélése megoszthatja, és ahogy az eddigi hozzáírásokat olvastam, meg is osztotta a nézõket. Aki szereti a nem véres kosztümös filmeket az nézze meg. A romantikus film kategóriába van sorolva, de szerintem a dráma kategóriába is be lehetne helyezni. Az adatlapján szereplõ ismertetõ hibás.
10/10
brrrrrrrrr 2012 febr. 29. - 21:14:39 10/10
(24/30)
Fúúú nagyon tetszett, igazi romantikus, kosztümös film...nagynéném ajánlotta, tuti biztos volt benne, h nekem tetszeni fog:) Nem egy mai darab, de most is megállja a helyét:)

10/10
Annalía 2011 okt. 03. - 17:18:05
(23/30)
Az egyik kedvenc filmem egyike amit érdemes gyakrabban megnézni !Teljes egész a film minden úgy jó benne ahogy van!
Szerintem a magyar csatornák is leadhatnák újra és újra mert megunhatatlan...
9/10
Teszka 2011 szept. 25. - 00:24:33 9/10
(22/30)
Nagyon jó kosztümös film.Sophie Marceau gyönyörû benne és a történet is magával ragadó.10/9
10/10
zalanpatrik 2011 márc. 26. - 13:41:42 10/10
(21/30)
Imádom ezt a filmet, Sophie Marceau-tól ez a kedvencem. A sok idétlen film helyett, amit unalomig adnak a tévéadók, inkább ilyen filmeket vetítenének.
8/10
Jane1546 2011 jan. 07. - 22:02:03 8/10
(20/30)
Én még csak ma láttam ezt a filmet. Tetszeni tetszett, de úgy tûnt, mintha Charlotte Bronte Jane Eyre-ét néztem volna.
6/10
bchrisT 2010 okt. 16. - 07:23:06 6/10 Előzmény Catarina50
(19/30)
Kizárólag az itt tapasztalt nagy lelkesedés miatt néztem meg a filmet. Kár volt...
Sophie Marceau-t egyébként kedvelem, de azt gondolom nem az ilyen típusú filmekben tud jól játszani. A végig bamba, félig kómás tekintetével számomra nem tudta hitelesen elõadni a gyermekéért égõ anyát.
Stephen Dillane teljesítménye meg óriási betli, értékelhetetlen.
Egyedül Joss Ackland aki hozzá tudott volna tenni a filmhez valamit persze ha hagyták volna többet szerepelni.
Nem tudom honnan verbuválták össze ezt a gárdát. Pedig nem lenne rossz az alaptörténet, talán néhány év múlva majd készül belõle egy hitelesebb változat.
U2ka 2010 okt. 13. - 13:40:45 Előzmény iko77
(18/30)
Nekem más véleményem van, mint az elõttem szólónak. 1000x jobb volt így még a feleségnek is (pláne, ha tudatánál volt végig, csak képtelen a kommunikációra), így mindenkinek. Nem értem, miért kellene elásnia magát egy magatehetetlen nõ mellett. És ne felejtsük el, az 1800-as évek elején nem nagyon volt válás. Meg szanatóriumba se igen adhatta be.

Bárhogy is van, nem ítélem el, hogy 16 év után valami másra vágyott, pláne, hogy beleszeretett a nevelõnõbe.

Más. Felül kellene vizsgálni a basic plot-ot itt a Port.hu-n, mert baromira nem klappol a sztori ezzel, amit itt írtok.
iko77 2010 szept. 29. - 15:22:30 Előzmény Catarina50
(17/30)
Számomra a film egy erkölcsi nulla. A színészek játéka tényleg profi, de maga történet, hogy elteszi láb alól a feleségét, hogy a szeretõjével lehessen, na ez számomra elfogadhatatlan. Sajnos a mai világból kihalni látszik az elkötelezettség, a csak veled holtomiglan holtodiglan. Gondoljatok bele, ti mit szolnátok ha a feleség helyébe lennétek (és most nem menjünk bele abba, hogy most ebbe a filmbe pont ez a tragédia a házasság nõi tagjával történt meg, lehetett volna ez éppen fordítva is)? Vajon hosszabb távon melyik hal ki elõbb a vágy, vagy az igaz szerelem/szeretet? Több ezer éves történelem azt igazolja, hogy a vágy ami kihal, és utána keres az ember masik lehetõséget arra, hogy újból ezt a vágyat haszolja egy másik férfi/vagy nõ személyében! Szomorú vagyok, mert csak azért néztem meg ezt a filmet, mert itt ajánlottátok. Azért írom le a véleményem, hogy ez más velem hasonló nézeteket valló ember ne nézze meg ezt a filmet.
10/10
Catarina50 2010 márc. 16. - 19:35:43 10/10
(16/30)
Életem egyik legszebb filmje. A film aurája, a színészek játéka felejthetetlen.
teva56 2010 jan. 21. - 21:01:56
(15/30)
A film hangulata nagyon megkapott,mindenkinek ajánlom.
modellpapa 2010 jan. 11. - 13:23:29
(14/30)
Nagyon jó film. Aki teheti nézze meg!
kymara 2010 jan. 02. - 16:26:23 Előzmény fulopnoemi
(13/30)
Sziasztok. Annyit tudok segíteni, hogy beregisztráltok a Linkvadászok oldalra és ott a keresõbe beírjátok a címet, megadja, hogy melyik oldalról lehet ingyen letölteni.
fulopnoemi 2010 jan. 02. - 16:00:27
(12/30)
szia!
Évek óta az egyik kedvenc filmem, de sehonnan sem sikerült eddig megszereznem.Ha tudnál segíteni, az klassz lenne!
nemandi 2009 dec. 29. - 17:48:46
(11/30)
Szia!

Engem is érdekelne a film. Bár még nem láttam, de a tartalma alapján szép film lehet.
Köszi