Egy délutáni kikapcsolódásnak teljesen jó ez a film.
Típikus középkategóriás,egyszer nézhető.
De aki kihagyja az sem veszít semmit :)

S P O I L E R


"Pityu és Pöszi
az óvodakertben mindenfélét sinálnak
ni mijen dicnók
a többi óvodások körülöttük álnak
nézi a Paidagógosz néni
pfuj meekkora dizsnók
ûrlapot és hegyes tollat ragad
dühtõl hullámozva ír:
Tüzdelt Zülõk!
Máskor scináljanak jobb jerekeket.
És felelnek a zülõk:
Kedves Paidagágász Néni!
Hun házasodunk hun meg elválunk" /Weöres Sándor : Gyermekversek/

Háát kérem ilyenek vagyunk, itt is ott is nép nemzetiben, szabad elvûben, hitben és hit nélküliben mi emberek. Lehetünk fehérek, feketék, sárgák és más színûre pingáltak belül ugyanazok az esendõ kicsit sírós keménynek látszó kisfiúk vagyunk akik ugyan nem vallják be de félnek. Félnek az idõ múlásától, a meg nem felelés keserves kínjától. A szülök halálától attól, hogy akit a legjobban szerettünk anyánk elhagy minket nem lesz már kedves mosoly csipetnyi iróniával átszõtt humor.
Akkor pedig mi lesz velünk?
Viselhetjük habókos bátyánk sorsát a nyakunkon, egy apáét aki csodálatos ember de éppen képtelen megbirkózni a történtekkel kívülrõl erõs belül törékeny öregember, egy összetört szív gazdája aki tele félelemmel várja a sors döntését.
Van egy végtelenül emberi pillanata a filmnek ami a mûtét elõtti helyzetben következik el. Láthatjuk az addig erõs anyát a félelem rabjaként, hogy mi lesz a családdal, apát akin megdöbbenünk mert a helyzetnek teljesen ellentmondó módon katatón éneklésbe kezd, gyerekeket akik döbbenten állnak, míg tényleg, mintha egy pillanatra állni látszana az idõ.
Akik vesztettek már el hozzátartozót azok megértik mit jelent ez a pillanat, nincs magyarázat logikus dramaturgiai felelet, csak érzelmek vannak mint egy rekviem szólamai feleselnek egymásnak a színészi teljesítmények. A mindennapok történései. Ahol elveszíthetünk életet és születhet új élet és az idõ ez az örök óra csak rója a perceit . Egyel több karosszék lesz üres, egyel több kiságy kerül a szobába a körforgás pedig tart tovább, amirõl annyira jó lenne azt gondolni mi és szeretteink mindig részesei leszünk, de tudjuk ez csak álom és vágy ha kiszabott idõnk lejár el kell hagynunk szeretteinket otthonunkat. Vagy a szerencse istenasszonya kegyes hozzánk és életbe tartja és akkor másoknak már, már giccsbe hajló pillanatok jönnek mert mindenki boldog az életben a filmen...
Mert kiszabott mérték szerint létezünk még akkor is ha a számunkra kedves lép ki világunkból.
Jobb esetben egy búcsú levél az eltöltött évek csodájáról és biztatás a túlélésre, majd jönnek a napok és múlnak, a fájdalom halványabb lesz a hétköznapok kihívásai tompítják a hiányt, bár feledtetni soha sem fogják.
Talán kicsit jobbak leszünk a halottainktól, tudom morbid, talán elgondolkodtat minket élõket miért is vagyunk még itt, és mit jobbíthatunk magunkon és másokon.
Mert tudjuk Szeretteink körében vagyunk és ez megvéd minket ármánytól, félelemtõl, gyásztól.
The Hollars nem mûvészfilm de tud valami olyat amit kevés , jelesül a mesélés ízét a pillanatokat felidézni ami az enyém a tiéd és természetesen az övé is lehet.
John Krasinski írhatnám azt is filmes polihisztor ír, rendez és színész is egyben és egyiket sem középiskolás fogon ûzi. Játszik a 13 óra: Bengázi titkos katonáiban nem is rosszul, de sorozatokat animációs filmeket is készít és szerintem benne van ebben a huszonéves fiatalemberben egy igazán nagy film igérete.
A magam részérõl drukkolok neki.

Tényleg azt hozta, ami a cím.
Mint filmet, tarkíthatták volna, több, nagyobb fordulatokkal.
Délutáni kikapcsolódásnak, jó.