Fountain-nak üzenem, hogy sajnos, sok esetben fordul elõ, hogy egyes döntések, egyes megmagyarázhatatlan viselkedés, sértõdés, rosszérzés, stb mögött gyermekkori emlékek állnak. Ha folyton lehúztak vkit a szülei, nem lesz elég önbizalma és alulválaszt párkapcsolatban, munkában. Aki kövér volt és emiatt bántották, már azon is megsértõdik, ha egy harmadik személyt nevezünk kövérnek (ezek az életbõl vett eseteim) és még sorolhatnám. Nincs ember, akinek ne lennének ilyen bajai, de ha az befolyásolja az életét- pl. nem tud elkötelezõdni vki mellett, vagy nem akar gyermeket vállalni- akkor érdemes foglalkozni magával....
Nem vagyok pszichológus, csak elég sokat jártam és tanultam....:-)

Elolvastam én is Szendit, akit alapvetõen szeretek, mert merészel megkérdõjelezni axiómákat- de ez esetben én is csak támadásnak látom az érvelését.
Szerintem nagy dolog, hogy "a sok boldogtalan ember" korában van mersze valakinek elõrukkolni a témával,hogy saját magunkban kell a boldogságot találni s egy ilyen témájú, igazán mély filmet forgatni- amelyet már az antik bölcsek is mondogattak. A befelé figyelés, a problémák és azok forrásainak pontos megértése, a tudatosság és önismeret növelése iszonyú fájdalmas és nehéz út- de elõre visz. Ahelyett mindenképpen jó, mintha valaki karba tett kézzel semmit sem tenne önmagáért, a saját boldogságáért.
Azt gondolom, hogy a Terápia tényleg idealizál, és egyszerûsít- ugyanakkor ezzel lehet átadni a lényeget ilyen hosszúságban és ezekkel az eszközökkel. Egy igazi terápia nem 10 szer 20 percbõl áll, hanem heti egyszer egy órából, éveken át- s akkor lehet elérni ilyen sikereket. A Mácsai gyors felismerései és ezek interpretálása a páciens felé valóban nem így történik a valóságban, de ezzel legalább szimpatikussá teszi magát a módszert. Én is Mácsaihoz akartam járni a sorozat nézése közben:-)
Jártam pszichodrámára, és a mi csoportunkban is a házassági gondok miatt jövõk fele a végére elvált. Aki elvált, az azért, mert végre meglátta, felismerte, hogy mennyire áltatja magá, aki meg nem vált el, az meg pont az ellenkezõjét ismerte fel- hogy alapvetõen minden oké a kapcsolatával, csak éppen valami megrengette a kapcsolat erõsségét, mélységét, valami az eltávolodást okozta stb. és rájött, hogy igazából neki is lépnie kell, hogy ez megoldódjon és hogy kettõn áll a vásár.
S a többi támadását sem szeretném részletezni, fejtegetni- van benne valóságtartam, de alapvetõen rosszindulatú, féltékeny támadásnak ítélem meg.
A Terápia jó, izgalmas, tartalmas, és már alig várom a folytatását...

Szendi Gábor egy nagy barom és ezt nem a cikke miatt írom.

40

http://www.tenyek-tevhitek.hu/a-terapia-sorozat-terapeuta-szemmel.htm

"Másrészt azok a mondatok, hogy ha beszélünk valamirõl, akkor megértjük cselekedeteink valódi hátterét, mozgatórugóit, hát ez azért kérdéses számomra. " - így akartam írni

Nekem ez egy picit túl amerikai lett...
Egy szerelem, ha tényleg szerelem, miért bukna meg egy pánikrohamon? Ha fontos a másik, tényleg fontos, sokkal többet is elbír. Olyan külsõséges, felszínes ez a szerelem, legalábbis az ábrázolása. És miért kell bebuktatni mindent, elmondani és felnagyítani egy kezdõdõ érzelmet, illúziót, amibõl ugyan minden lehet, de egyelõre semmi, de semmi alapja, valósága nincs? Most se feleség, se család, sesemmi?.. Tényleg így meghülyülnek értelmes ötvenévesek?...
Másrészt azok a mondatok, hogy ha beszélünk valamirõl, akirõl megértjük cselekedeteink valódi hátterét, mozgatórugóit, hát ez azért kérdéses számomra. Gyárthatunk egy új elméletet, de hogy mekkora ennek a valóságtartalma, azt csak a Jóisten tudja (ha van). És néha tényleg nem jobb feltárni, milyenek vagyunk, mit fojtunk el. Vannak olyan tökéletesen tudattalanba szoruló tartalmak, aminek a megismerése lehet problémás, és okozhat olyan problémákat, amik eddig nem voltak. Vannak a pszichoterápiának ellenjavallatai is.
Másrészt tévedés az is, hogy az önismeret, a többlettudás magunkról feltétlen jó dolog... nem csak pozitív dolgokat tár fel egy pszichoterápia, és nem könnyû feldolgozni az esetenként feljövõ "mocskot", amirõl el se hisszük, hogy belõlünk jön, így jóval egyszerûbb ezt tagadva kivetíteni.

Kicsit le vagyok maradva, felvételrõl nézem, 35. rész, szupervízió, Csákányi Eszterrel. Nagyon jó rész volt. Valamiért Polcz Alaine és Mészöly Miklós ugrott be, mikor magáról beszélt... mintha P.A-t hallottam volna. Amúgy õ a halálos ágyán pont arról beszélt, hogy mi lett volna, ha õ is megéli a szerelmeket, ad esélyt egyáltalán neki. Hogy a szerelem-e a valódi élet, nem tudom, de az biztos, hogy plusz dimenziókat ad.

Ma lesz az utolsó rész. :( Remélem lesz majd idõvel 2. évad is.

Már csak Blaskó Péter miatt megérte megcsinálni ezt a sorozatot.

Azt hiszem Máté nagyszerûen festette le az apját Dargaynak. Nem túlzott amikor egy zsarnoknak írta le.
Egy megkeseredett ember, akinek csak a felszín számít. A vallásos szövege meg egyenesen szánalmas volt.

Klinikai pszichológia valóban nem egyenlõ a pszichoterápiával, hanem része annak. A terapeuták a klinikai szakirányt végzik el (ezt újabban egészségpszichológia szakiránynak nevezték át), és utána még szakpszichológiai képzésre is járnak, külön pszichoterapeuta képzés is van (csak már végzett pszichológusoknak). Legalábbis régen így volt. Aki elvégezte az 5 évet, megkapta a diplomáját, de ez még kevés ahhoz, hogy terápiát folytasson. Az 5 évbe ez nem fér bele... :-(((

Nekem is vannak megválaszolatlan kérdéseim a pszichológiával/pszichológusokkal kapcsolatban, egyáltalán tekinthetõ-e tudománynak, vagy valami elméletgyûjtemény a meg nem fogható emberi lélekrõl. És az a rengeteg ember, aki elvégzi a szakot, diplomát szerez, az is csak emberbõl van, és nagyon sok olyat láttam, aki nincs rendben, és talán a saját problémái miatt választotta ezt a szakot. Sok végzett pszichológus nem alkalmas arra, amit csinálnia kellene, de ez más szakmákban is gyakran elõfordul sajnos.

Remélem nem volt túl támadó a leírásom, tényleg azt gondolom, hogy egy ilyen fórumban helye van az ilyen kérdések tisztázásának, de nem szeretem a személyeskedést én sem. Ez nem egy lecke, ez egy szemlélet, amit jó esetben elsajátíthatunk, mire a szakmába kerülünk.
Ha valaki nem érzi szükségét, hogy szakemberhez forduljon, az szerencséshez érezheti magát, és teljesen rendben van, de nem szabad saját magunkról másokra általánosítanunk. Ez is egy egészségügyi szolgáltatás. Csak a magyar viszonylatokban még nincs meg a hagyománya, kultúrája, úgy, mint ahogy például nyugaton. Klinikai szinten sajnos még mindig az az általános, hogy a pszichofarmakológia van elõtérben, aminek szintén van létjogosultsága, de a terápiával együtt kellene alkalmazni a tartós gyógyulásért, hiszen sok esetben a gyógyszer abbahagyása után visszatérhetnek a tünetek. Erre vannak egyébként kutatások is, hogy p.terápia segítségével a neurológiai változásokat is lehet elérni, az sem egy üres beszéd, hanem komoly hatása van, fejlõdést lehet vele elérni.
Azt még mindig többnyire világnézeti, kulturális kérdésnek, vagy szokásnak látom, hogy az emberek szívesebben nyúlnak bármilyen gyógyszerért ("gyorssegély a fájdalomban"), jobban elfogadják, mint a terápiát, ami igaz, hosszadalmasabb, és komolyabb lelki és mentális befektetéssel jár, persze anyagival is, de hosszú távon tekintve talán kifizetõdõbb. Miért függünk szívesebben gyógyszerektõl és miért félünk jobban egy terápiás kapcsolattól?
Meg kell még említenem az egészségpszichológiát is, aminek szintén jogosultsága van. Az olyan, egyébként egészséges emberek számára nyújthat segítséget (például néhány alkalmas konzultációkkal), akiknek aktuálisan valami elakadásuk van, például krízis (válás, gyász, döntési helyzet), de az egészséges életmódra való felkészítéshez is hozzájárul, és szerencsére ez a szemlélet is kezd lassacskán teret nyerni itthon.

vannak emberek, akiknek szükségük van letenni a terhet legalább arra az 50 percre. egy barát mindig befolyásol valamilyen irányba, a terapeutával ellentétbe.
Örülök, hogy te eddig meg tudtad egyedül oldani és remélem ez így is marad. szerencsés vagy. ez nagyon ritka, de gondolj másokra is.

a fórumozással kapcsolatban igazad van. sokan arra használják, hogy lecsapjanak és porig alázzák a fórumtársaikat...

Az ilyen burkoltan megbélyegzõ hozzászólások miatt nem szeretem a hasonló fórumokat. Ja, meg a visszhangok miatt. Valaki leír egy jól indokolt véleményt, aztán a kórus helyesel anélkül, hogy tartalmilag bármit is hozzátenne a gondolatokhoz.

Igen, én is tanultam pszichológiát. Nagyon szép az elemzés, vagy csak ötösre tudod a leckét?! Mindegy. Nekem az az érdekes, hogy soha nem volt olyan lelki problémám, nem volt olyan élethelyzet, amit magam ne tudtam volna kezelni. Továbbra is azt gondolom, hogy ezek az álproblémák maguktól elmúlnak, vagy ha nem, akkor betegségrõl van szó, és pszichiáter segítsége szükséges gyógyszeres kezeléssel. A pszichológia területei közül számomra a pedagógiai pszichológia, reklámpszichológia, kriminálpszichológia, sportpszichológia például hiteles.

egy mérnök-tanár

igen, igen...pont az ilyen felvilágosult, széles látókörû, a megismerés feladataiban nem beszûkült, érzelmileg intelligens emberektõl fejlõdik az emberiség története, mint te.

Ez egy pszichoterápia, ami nem egyenlõ a klinikai pszichológiával. Utóbbi diagnosztizálásból is áll, és különféle módszereket alkalmaznak. A pszichoterápia is sokféle lehet, de lényege a terápiás kapcsolat a kliens (csoportpt. esetén csoporttagok) és a terapeuta (terapeuták között). Ez a kapcsolat teljesen más, mint egy "bárki" és a "problémás ember" között, ennek így is kell maradnia, ezért vannak szigorú szabályok arra vonatkozóan, hogy miért nem adhat ki magáról információkat a terapeuta, miért nem lehet terápián kívüli kapcsolatuk (nem csak intim, semmilyen).
Csak egy ilyen kapcsolatban lehetséges az, hogy az ember komolyabb problémákat is megdolgozzon. Mindenkit jellemeznek különbözõ viselkedési, kapcsolati mintázatok, amik lehetnek zökkenõmentesek, de lehetnek problémásak. A problémásakkal az a baj, hogy folyamatosan ismétlõdõ helyzetekbe kerülnek általa az emberek, amikbõl nem tudnak kiszállni, ha nem látnak rá, ez egy szinten túl nekik illetve a környezetüknek is szenvedést okozhat (gyakran emlegetett példa erre a bántalmazott nõ, aki következõ párjának is egy abúzív partnert választ, esetleg gyerekként is ezt látta). A sorozatban is megfigyelhetünk ilyen mintázatokat, bár én az amerikai verziót láttam, ott a terapeuta rendszeresen felhívja ezekre a kliens figyelmét, és a hátterét próbálja megfejteni. Erre egy bárki nem képes. A terapeuta oldaláról ún. "tartalmazó funkció"-ra van szükség, hogy elbírja a helyzetet, hogy elfogadó legyen, akkor is, ha nehéz és itt a lényeg: hogy ne úgy reagáljon, mint bárki egy hétköznapi helyzetben, mert az csak a viselkedési mintát ismételné, erõsítené meg, és az ilyen ördögi körökbõl így nem lehet kiszállni. Itt a másik kulcsfogalom, az "áttétel", amikor a kliens egy problémás kapcsolata jelenik meg a terápiában, tehát mintha a terapeuta lenne a másik fél, átérezheti, mit érez a másik, hogy mit közvetít róla a kliens, ezt felismeri, és értelmezi. Erre egy képzetlen, és csekély önismerettel rendelkezõ aligha képes. Például vannak emberek, akik szeretnének kötõdni másokhoz, de nehezen megy nekik, és egyik pillanatban túlságosan ráakaszkodnak valakire, a következõben meg a végletekig támadják és elutasítják, minden különösebb ok nélkül. Egy hétköznapi kapcsolatban, a másik erre joggal sértõdhet meg, és szállhat ki a kapcsolatból, így a problémás félnek az a tapasztalata erõsödik meg, hogy nem fogadják el, elutasítják, és így megy tovább. Egy terapeutának kötelessége kibírnia, és nem a lelkére vennie (hiszen a terápiás kapcsolatban ideális esetben minden a kliensrõl szól, az õ áttételeirõl, projekcióiról, fantáziáiról, stb.), és ennek a tapasztalata sok-sok ilyen helyzet megismétlése után átírhatja a kliens viselkedési, kapcsolati mintáját.
Ilyen terápiába, mint ami a sorozatban is van, önként mennek az emberek, segítséget kérnek. A jó terapeuta nem irányítja, hanem támogatja, kíséri õket. Mondjuk tény, hogy itt a fõszereplõ is krízisben van, és vét hibákat, ezt néha fel is ismeri, vagy ha nem, a pénteki szupervízión az õ kvázi terapeutája szembesíti vele, és õ lesz a kliens. Itt nincs szó hierarchiáról, egyenjogú kapcsolat van.
Ezzel nem akarom a hétköznapi segítõ kapcsolatokat lealacsonyítani, azoknak nagyon fontos szerepe van, de nagyobb elakadásokon leginkább terápiával lehet segíteni, problémától függõen rövid-vagy hosszúterápiával.

Nem volt célom a meggyõzés, de egy ilyen topicban úgy éreztem, jobb ezt tisztázni, és talán így már többen más szemmel néznek a sorozatra, ami egyébként szakmailag megdöbbentõen hiteles.

Egy pszichológia szakos hallgató.

Nem hiszek a klinikai pszichológiában. A pszichológus szerepét bárki betöltheti, aki meghallgatja a "lelki problémákkal" - amik létezésében szintén nem hiszek - küszködõ embert. Hiteltelen sorozat. Ennyire kevés a pénz, vagy ilyen sok a megtéveszthetõ ember? Vagy a hatalom megrendelése, hogy aztán azonosulj a páciensekkel: legyél gyenge, elesett, így aztán könnyen irányítható, sõt befolyásolható?!