ibacs 2010 szept. 13. - 08:33:39
(31/51)
Hát amit baribarany belinkelt úgy 20-al lejjebb azt érdemes lenne megnézned, az azért felvet egy két érdekes kérdést.De azért pár dolgot még leírnék azzal kapcsolatba,amit felhoztál.
kerozin:
Nem tele tankolt gépek mentek, mivel úgymond helyközi járatok voltak.(Boston-Los Angeles 4200Km- géphatótávolság 12000Km-a maximális üzemanyag közel harmada elégséges)
Becsapódáskor az üzemanyag tetemes része azonnal elégett(tûzgolyó pár másodpercre)A kerozin égés hõje szabad levegõn(mint ahogy Lugosi kolléga is monda nagy légterû irodákról van szó)több száz fokkal az acél olvadáspontja alatti.
Ahogy már egyszer linkeltem érdemes a tornyok tüzét ezzel összehasonlítani:
http://www.youtube.com/watch?v=th2bnG_7UyY&feature=related

Az,hogy a kiömlõ kerozin hova folyt lehet filózni, de a felvételeket látva, tûz csak a becsapódás környékén volt és az is minimális.A tûz nagy része a becsapódás után 17 perccel kialudt vagy eloltották.Ennek egyik jele a tûz méretéhez képest túl nagy füstölés,ami pont a elégtelen égés jele.A tûzoltók bizonyítottan eljutottak a 78. emeletig a becsapódás helyszínéig, ahol kontrollálni tudták a helyzetet, extrém hõrõl nem számoltak be és életveszélyes statikai elemekrõl sem, mit mi sem bizonyít jobban, hogy a menekülés helyett inkább még több kollégát hívtak a helyszínre.
Érdemes megnézni, hogy a becsapódást kísérõ pár másodperces tûzgömb után az összeomlás idõpontjáig(másfél óra) csak kisebb tûz gócpontok voltak amit kontroll alatt tartottak és NEM terjedt a tûz!Ettõl sokkal nagyobb és intenzívebb tüzet állva kibírt már sok toronyház.
Pl. ez sem dõl össze:
http://www.youtube.com/watch?v=6mTE-Sa4STQ&feature=related

A tûzálló azbeszt kispórolásáról annyit, hogy nyilván kell mondani valami indokot, de azt meg kell ,hogy jegyezzem az ikertornyok egyik legnagyobb rákfenéje pont az azbeszt volt, amire kötelezték az üzemeltetõt, hogy távolítsa el, mert ma már nem tartják jó megoldásnak rákkeltõ hatása miatt.És ezt nem akarták és nem is hajtották végre, mert anyagilag és technikailag kivitelezhetetlen ekkora mennyiség eltávolítása.Szóval azért volt ott bõven, amit bizonyít, hogy hányan haltak meg pont emiatt évekkel késõbb tüdõrákban a túlélõk és a mentõcsapatok közül.

Hogyan tudták titokban elõkészíteni a terepet:
Mind az ikertornyok ,mind a támadásban résztvevõ légitársaság(United Airlines) biztonsági fõnöke G.W.Bush tesója Marvin P. Bush volt- ez azért már eleve elgondolkoztató.
Több szemtanú beszámolt arról, hogy a támadás elõtti hetekben napokban, több szokatlanul hosszú áramszünet volt ami érintette a biztonsági kamerákat is.
Sokan beszámoltak szokatlanul zajos, poros átalakítási munkákról.(pl. szerkezeti elemek gyengítése,robbanóanyagok beépítése)
A támadás elõtti napokban a biztonsági szolgálattól kivonták a bombakeresõ kutyákat.

A területért felelõs légvédelem jelentõs részét egy terrorelhárítási gyakorlat miatt átcsoportosították jóval messzebb.
Még egy megdöbbentõ dolog:
8:46 északi torony
9:03 déli torony
9:37 Pentagon
10:03 Shanksville (utasok visszafoglalják,de lezuhan)

1 óra 17 perc alatt nem reagált SEMMIT a légierõ.
Ez elképzelhetetlen, fõleg, hogy a WTC ellen már 1993-ban sikeres terrortámadást hajtottak végre.Vagy akár az 1995-ös oklahomai támadás.
Már a második torony támadásának kivédésére elégnek kellet volna lennie annak a 17 percnek.De, hogy a védelmi minisztériumot ért támadás után majd fél órán át
egy eltérített gép legyen a légtérben a Fehér Ház felé tartva...Ilyen nincs még egy sz.ar filmben sem:)
És mind emellett Busht és a vezérkart 2001 nyarán tájékoztatták, hogy várható repülõgépes támadás belföldön, New York-i célpontokkal :)))
NANU..! NANU..! 2010 szept. 13. - 02:39:09
(30/51)
Hát, ezt jól meg határoztad. :)

A tûzhöz, három feltétel szükséges. ;)

1. Éghetõ anyag
2. Oxigén & a Tûz :)))
NANU..! NANU..! 2010 szept. 13. - 02:34:28
(29/51)
Hát, nem tudom ezt láttam-e tavaly vagy sem... ?:(
Ezt most nem láttam, de volt egy adás róla, hogy mi okozta a WTC összedõlését.
Én abban azt hallottam és láttam bizonyítani, hogy a kiömlõ kerozin jóval lejjebb is folyt, hiszen a gépek teli voltak tankolva és a nagy hõtõl olvadt meg az emeletek acél körmei, amik tartották a szinteket és a tûzálló és gátló hab is amikkel befújták a szintek közti szerviz járatokat és egyéb helyeket, ki spórolták és nem volt kellõ vastagságú és sok helyen hiányosak is voltak.
Azt 100% kizárom, hogy robbantástól dõlt volna össze, amit robbanó töltettek okoztak volna, mert hülyeség.
Mert azt mondja már meg valaki, hogy hogyan is lehet annyi töltettet elhelyezni anélkül, hogy senki sem vesz észre semmit és nem beszélve, hogy milyen sok kellett volna ahhoz és hány emeletet kellett volna úgy hálózatba kötni vezetékkel, hogy az senkinek se tûnt volna fel, baromság, még ha rádióvezérlésûek is lettek volna, minden egyes töltet, hogy ne kelljen bajlódniuk a vezetékkel... :(
Ha csak nem maguk a tûzoltók vitték magukkal a tölteteket. ;)


Azt jobban eltudom hinni, hogy nem csak Bin Ladennek van benne a keze, és hogy Bushnak és a fegyver gyártóknak ez az egész érdeke volt és jó indok kellett ahhoz, hogy a nép és a világ embereivel ezt a koholt jól kitervelt hadmûveletet elhitessék és lássuk be sikerült. L Lásd:AFGANISTAN :(

Nem más ez, mint az OMEGA Project titkos és színfalak mögötti hadmûvelet kezdete, amit persze titkolnak. ;)

Ez a globális gazdasági válság is errõl szól, és része a Globális káosz teremtésnek és a TITKOS Projectnek. :(
Kitörnek a megmozdulások és hogy azok ellen feltudjanak lépni, ahhoz új törvények szükségesek... :(
Így, létre jön az OMEGA Project terméke = Új Világrend alapjai. Lásd: Nálunk is pl. a hajléktalan, nem lehet az utcán… ?:(
Akkor hol lehet, ha már az utcán sem, hisz az erdõbõl is kitiltanak embereket nehogy az emberi alanyi jogon járó, önfenntartásával, levadásszon nyulat fácánt…
Szerintettek mi ez, ha nem törvényesen elkönyvelt hatalommal való visszaélés és az emberi szabadság leg alapvetõbb joga ahhoz, hogy életben tartsa magát egy ember a napi élelemhez szükséges megszerzésében a természetbõl ?:( stb
Bezzeg a NISSAN Patrollal lehet vadászni és ölni fegyverrel korlátlanul, hisz ök hozzák a törvényeket maguk kénye kedvére, nem semmi. :(
NANU..! NANU..! 2010 szept. 13. - 02:18:28
(28/51)
Egyébként most megy egy dok. a Discoveryn

Ja, valaki írta a Tûzoltó autókat, hogy nem látott ott sokat, hát hogy jutott volna oda, mikor rengeteg törmeléktõl nem is bírtak odajutni... ?:(
sylas 2010 szept. 13. - 00:28:54
(27/51)
épp most nézek egy filmet http://t1115felirat.neobase.hu/content/century-self
Kísérteties mennyire lehet befolyásolni a embereket,tömegeket

Nem rossz dolog ez ami a filmben is van, mondjuk pszichológia, ha jó szándék van mögötte

Érdemes ezen az oldalon körbe nézni

Nem rég kezdtem el olvasni Duncan Shelley kunoichi trilógia könyveit jelenleg e book formájában...
Érdekes a témája és ahogy megnézzük a mai világunkat...
Hogy is van a mondás?Minden viccnek a fele igaz

Duncan blogján egyéb érdekes bejegyzéseket,cikkeket olvashat az ember
Rahel 2010 szept. 12. - 18:26:38
(26/51)
-Ma a foglalkozásod??:))
offtopic
baribarany 2010 szept. 12. - 15:43:54
(25/51)
Harcosok klubja ('99) felhõkarcolók összeroskadásával (felrobbantásával) fejezõdik be
Mátrix ('99) egy helikopter egy felhõkarcoló oldalának csapódik, Neo és Trinity pedig szétlövi egy felhõkarcoló földszintjét.
Biztosan vannak még olyan filmjelenetek, amik kísértetiesen megjósolnak jövõben bekövetkezõ eseményeket.
matuschkapista 2010 szept. 12. - 13:24:11
(24/51)
Biztos, hogy Osama ben Laden volt. Több szemtanú látta gép ablakában. Még integetett is.
ibacs 2010 szept. 12. - 13:04:05
(23/51)
Ja, volt már parázs vitánk:)
Én sem veszem szentírásnak ezeket a összeesküvõs videókat, de az mindenképpen gyanús, hogy túl sok a megválaszolatlan kérdés.Sok ellen videót is láttam, ami ezeket cáfolja, persze laikusként azokban is van hihetõ magyarázat.Pl. a torony omlásakor az alsóbb szinteken lévõ törmelékfelhõket a liftaknában lefelé terjedõ lökéshullám kilökõdéseinek mondják.Ez hihetõ is, bár ezt szintén cáfolja az a tény, hogy az aknák elméletileg hermetikusan zártak.Illetve akkor több helyen lennének talán ilyenek, lépcsõházaknál szellõzõknél, de ez csak az én elgondolásom.A filmek lehetnek, hatásvadászok,manipulatívak.Egy házi vágó programmal azért lehet ügyeskedni, de azért a youtubéra a CIA is tud feltölteni ellenanyagot:)

Amit írtál az omlásról ,logikus.Ha feltételezzük az acélmag becsapódás általi elnyírását.A gépek valóban vagy tíz emeletet összezúztak,és az emeletek akár így is összezuhanhattak volna, hiszen a külsõ tartó acélháló sérült leginkább.
De, hogy a gépbõl egyáltalán mi jutott el az acélmagig az azért kérdéses.Az acélmag 10cm-es anyagvastagságú 90x40-es idomok voltak.Szerintem az olyan volt a külsõ falon már darabjaira hullott gépnek, mintha egy krumplinyomón menne már csak át.(persze az is igaz lehet, hogy a szerkezeti kialakítás miatt a külsõ rész nem sok energiát nyelt el pl a nagylégterû irodák miatt)
Persze nem vagyok statikus.
Amit fõ oknak mondanak az a tûz.De ha az ember alaposan megnézi a tüzet, nem tûnik végzetesnek.Ezt a tûzoltók beszélgetése is elárulja ,amikor azt mondják, hogy csak egy-két helyen ég, amit pár slaggal tudnának oltani.
Ezen itt jól látszik:

http://www.youtube.com/watch?v=8Mz0_x7313I&feature=fvsr

Viszont az is látszik, hogy a kis kiterjedése ellenére, olvadt acél folyik ki.Ez azért furcsa, mert abszolút nem valami zárt terû égésnek tûnik, ahol elérhetné a közel 1500 fokot.Ránézésre olyan mint amikor termittel olvasztanak vasat. A viszonylag kis tûz ellenére pedig még napokkal a rombolás után is nagyon sok olvadt acélt találtak.

Ez a videó azt mutatja, hogy milyen is az amikor komoly tûz van egy toronyházban:
http://www.youtube.com/watch?v=th2bnG_7UyY&feature=related

Persze, tényleg csak laikusként mondom...

Az igazán érdekes viszont a wtc7 összedõlése, amibe ugyebár nem csapódott repcsi.Mégis ránézésre sokkal kiterjedtebb, az épület teljes szintjeit láng borítja.De mitõl??? Persze itt is akad magyarázat,az épület dízelolaj tartályai kaptak lángra, ami persze logikus.De ha nézzük a felvételeket 6. és a 10 emelet környékén van a tûz.A második torony leomlásától számítva 7 óra telt el ennek a leomlásáig. Kívülrõl létrás kocsikkal simán oltható lett volna és 7 óra alatt azért lehetett volna kocsikat mozgósítani. Én eddig nem láttam olyan felvételt ahol tûzoltó kocsik egymás hegyén hátán serénykedtek volna ott.

Itt a tûz, amin látszik, hogy nem vészes a magasság:
http://www.youtube.com/watch?v=hx8oOVm7zvg&feature=PlayList&p=7F1B0905A71D53FF&index=0&playnext=1

És itt az omlás, ahol persze szintén vannak gyanús "robbanótöltet nyomok":
http://www.youtube.com/watch?v=972ETepp4GI&feature=related

Az, hogy mi lelkes amatõrök filózunk ezen az egy dolog, le lehet szólni sokunkat, hisz biztos nem mindenki statikus mérnök itt,ahogy én sem.De annál érdekesebb azért, hogy a komoly szakértõket is megosztja a dolog.És amikor egy profi építésznek,vagy robbantó szakembernek is gyanús az eset azért az elgondolkodtató.

A Pentagon:
Amerika Védelmi Minisztériumának környékérõl egy parkoló automatának 5 képkockája áll rendelkezésünkre....NINCS TÖBB KÉRDÉSEM:))
minerva9 2010 szept. 12. - 12:50:43
(22/51)
Csak furcsa hogy a függetlenség napja c. film milyen nagy sikert váltott ki Amerikába,és ha egy kis szelet izelitöt kapnak a való világból akkor meg csodálkoznak..Nem kellene kitalálni a sok hülye filmet,túl játszani itt a bombázásokat,meg ez csak egy film,a valóságban nincs ilyen,nem kell felmagasztalni hogy milyen filmet csináltunk,mert visszaüthet egy csepp valóság..
Charles Foster Kane 2010 szept. 12. - 10:34:32
(21/51)
Részemrõl az öröm, hogy valamiben egyetértünk. Ennek örömére, akkor ONra terelném a szót. Már ami a 911et illeti, nem a konkrét mûsort.

Én is végignéztem azt a videót, amit az elején belinkeltek. Õszintén szólva meggyõzõ, és én örülnék a legjobban, ha vennék a fáradtságot, hogy megcáfolják. Erre persze az lenne a legegyszerûbb, ha az egész videót leközölnék a Pentagonba csapódásról. Az szinte hihetetlen, hogy képesek 5 képet leközölni, amin NEM látszik a gép, mondván, hogy tessék, ott van... O_O

Viszont a wtc összeomlásáról nekem az a felvetésem, hogy a becsapódás gyakorlatilag kiszakított 10 emeletet. A fölötte lévõ kb 30 emelet ettõl éppen ledõlhetett, és ha harminc emeletnyi vasszerkezet ráhullik a maradékra, az szerintem okozhatja az épület összecsuklását. Még akkor is, ha szándékos robbantástól eltekintve nem láttam még ilyen precíz összeomlást. Ez nem lehetséges magyarázat? Hogy a fent lévõ emeletek súlyától roskadt össze az egész, ami kb 10 emelet magasságból rázuhant az egészre?
offtopic
ibacs 2010 szept. 12. - 09:35:08
(20/51)
Teljesen egyet értek a gondolatmeneteddel.Eszembe jutott egy kicsit hasonlatos dolog, mikor valaki pénzt is adományoz a világ másik részén élõ embereknek földrengések, áradások után.De a szomszédjában lévõ öreg néni akár éhen is halhatna,még csak észre sem veszi.

Na, nem offolok továbbb...
perry 2010 szept. 12. - 09:28:30
(19/51)
Szeretném magam empatikusnak gondolni, ezen ok miatt írtam amit írtam.
A hsz. váltásunk pedig tényleg nem vita, tisztem sem megvédeni. Igyekszem megérteni az ok okozati összefüggéseket másnál, persze magamnál is.
Amit írsz elfogadom: lehetséges , hogy "Holnap megint a saját problémájával fog foglalkozni, vagy talán már most is ezt teszi. (Azóta sem érezte fontosnak, hogy ide írjon.)" írod.
A minõségi "átérzés" mikéntjét pedig 3xr éreztem az életemben , igaz azok személyes érintettség alapján jöttek létre.
Polémiát sem akarnék a tett és a közöny közti szakadék áthidalásáról folytatni, már mint mit ér a jelzés (írás) és a hallgatás közti különbség.
Szóval keressük az igaz embert, hiszen olyan régen várunk rá. :)
AvatáR Gil Maerth 2010 szept. 12. - 09:21:24
(18/51)
megdöbbentõek voltak - rávilágítottak, milyen törékeny és mulandó az élet,s hogy mennyire tud valaki hiányozni, amikor nem állandó a jelenléte.
Charles Foster Kane 2010 szept. 12. - 07:37:13 Előzmény perry
(17/51)
Igazából nem akarok veled vitatkozni, csak jelezni szerettem volna, hogy a dolog önmagában abszurd, és mint ilyen baromi öntelt. Zsigerbõl utálom az ilyen embereket, akik látszatként magukon viselik az egész világ, de legalábbis ezrek tragédiájának súlyát. Pedig hát mit is fognak fel ebbõl? Szart se.

Az ember olyan limitált képességekkel jött a világra, hogy egyetlen embert megérteni, érzelmileg valóban azonosulni vele is ajándék. Az úgynevezett együttérzés egyébként szart sem ér. De még ráadásul azt mondani, hogy az áldozatok a szívében élnek. Pofátlan.

Holnap megint a saját problémájával fog foglalkozni, vagy talán már most is ezt teszi. (Azóta sem érezte fontosnak, hogy ide írjon.) És ez így is van rendjén. Ha már valaki feltétlenül nagyot akar mondani, akkor mondja azt, hogy "megrendítõ esemény, ami még minket kívülállókat is meg-megérint egy pillanatra a mindennapjainkban, és vagy így, vagy úgy de elgondolkodtatásra késztet." Mert ez valóban így van, és ezzel ugyanúgy fel lehet vágni, és nem kell olyan baromságokat írni, mint ahogy õ tette.
matuschkapista 2010 szept. 11. - 22:02:53
(16/51)
Ebben az esetben történt volna az, hogy eldõl az épület és letarolja a fél várost.
baribarany 2010 szept. 11. - 21:57:01
(15/51)
ibacs 2010 szept. 11. - 21:55:30
(14/51)
Hát ja, kellett volna maradniuk.Mérnökök le is modellezték az összeomlást, ahogy az emeletek dominószerûen dõlnek össze, de a középsõ acélmaggal õk sem tudnak mit kezdeni.
perry 2010 szept. 11. - 21:51:56
(13/51)
A kérdés bukolikus, vagy írjam azt hasonlít a pásztorköltészet könnyed játékosságához?
Csak azt nem értem miért nekem teszed fel, tudom , hogy te képes vagy mindent megmagyarázni, és a vitában is vitézül, virtusban, "verekszel".:)
Tegyük fel hipotetikusan, hogy szemtanúja vagy egy halálos
közúti balesetnek, a választható modellek:
1. Hidegen hagy semmi kapcsolatom vele.
2. Elsétálok
3. Segítek rajta.
4. Elképzelem, hogy szerettei voltak akik hazavárják, számukra ez tragédia.
Igaz ezek csak sémák, de arra jók, hogy miképpen közeledjünk, dolgozzuk fel, vagy utasítsuk el magunktól a történést.
Természetesen az én elképzelésem sem mérvadó, viszont valami a hsz. íróját arra késztette, hogy így öntse szavakba az érzéseit.
Bizonyára így élhet szívében a számára megrendítõ esemény, az is igaz koránt sem vagyok bizonyos így van -e ez.
Saját véleményem:
Összeesküvés elméletet gyártani lehet, mások szenvedését nem átérezni lehet, érzékeny lélekkel élni lehet, szóval lehet nem emlékezni rájuk mint jelen estben te.
Annyi bizonyos mindannyian külön kicsiny "bolygók vagyunk külön döntésekkel és értékitélettel.
Nekem szimpatikus minden akadémikus érvelésen túl, és vita ellen vita ide-oda az amit a fiatalember írt.
ibacs 2010 szept. 11. - 21:21:48
(12/51)
Acélvázas épület volt,amit úgy terveztek hogy egy Boing 707-el való ütközést kibírjon.Utólag a tervezõk azt mondák, hogy az üzemanyag tûzzel nem számoltak...:)
És a vázszerkezet is egyedi volt középen voltak a tartópillérek,ami a felvételek alapján azért nem találhatott telibe egyik gép sem.