Aki velem kikezd, az az egész moderátor csapattal kikezd :)

még valamit írtam ezzel kapcsolatban a 451 fahrenheithez, oda jobban illik.

Az a lány már nagyon is bõségesen nagykorú volt. Nyilván elszenvedett mentális traumát, de nem keresztényektõl. Leginkább az volt a baja, hogy nagyon csúnya, és a férfiak olyan gonoszak, hogy nekik csak a külsõ számít, megalázó megjegyzéseket tesznek rá; õ tehát esélytelen, ezért azzal próbálkozik, aki legalább elfogadja (a barátnõjével). Annyira dühös volt és annyira rá volt pörögve a dologra, hogy képtelen volt bármiféle tanácsot megfogadni.

Hát, én inkább azt látom, hogy az ún. heteroszexuális kapcsolatokban sem erre a célra törekszenek, tehát általában senkinek nem az a célja férfiként, hogy erõssé váljon, és nõként, hogy segítse, hogy egy férfi erõssé váljon. Igaza van agariknak, inkább mindenki magáért küzd, vagy nem is tudom, miért küzd, de nem ez a célja. És ezért úgy látom, hogy az ún. heteroszexuális kapcsolatok döntõen nagy részében a nõk kezébe kerül az irányítás (pillanatok alatt átveszik a hatalmat, és aztán már sose adják át a vezetõ szerepet). Csakhogy lelki-szellemi síkon az a férfi, aki irányít. Namost, ebbõl az következik, hogy az ún. heteroszexuális kapcsolatok legnagyobb része nem hetero, mivel lelki-szellemi síkon nincs jelen benne a nõ. Hanem két férfi küzd folyamatosan egymással az uralomért. Ha a nõ nem küzdene az uralomért, az nem azt jelentené, hogy õ kiszolgáltatott, alávetett szolga és nincs önálló döntési képessége; hiszen mondjuk a "Derék asszony dicsérete" címû kis szövegrészletben a nõ anélkül vesz mezõt, hogy a döntését egyáltalán közölné a férjével. Eldönti és megcsinálja, kész. Teljesen önálló élete van, magának keres pénzt, gyakorlatilag bármikor leléphet, ha úgy alakul, nem esne kétségbe, ha valamiért egyedül kellene maradnia, szóval egyáltalán nincs függõ és alárendelt helyzetben. Szerintem éppen a függõ, kiszolgáltatott helyzet kényszeríti a nõket arra, hogy irányítsák a férjüket. A feminizmusnak alapvetõen jó a törekvése, hogy a nõk ne legyenek kiszolgáltatott, függõ helyzetben - csak az a gáz, hogy egy még sokkal rosszabb, alárendeltebb, szolgaibb helyzetbe kényszerültek az általános munkavállalással. Szóval az egész nagyon cseles és szinte kilátástalan az elnyomottság ellen küzdeni és megtalálni azt a helyzetet, ahol mindkét fél megõrizheti a szabadságát, és egyik sincs leuralva a másik által. Mert az elnyomás nem vezetés, hanem elnyomás. Ha bármelyik felet is a kényszer, a kényszerû szükség, a hiánytól vagy megsemmisüléstõl való félelem motiválja, akkor kényszeríteni fogja a másikat, valamilyen formában erõszakoskodni fog vele, rátelepszik - akár a nõ a férfira, akár a férfi a nõre, akár egymásra.
Tehát a lényeg. Mivel szinte minden kapcsolatban (szerintem) lelkileg-szellemileg két "egyenlõ" fél küzdelme folyik, ezért a kapcsolatok nagy része nem nevezhetõ heterónak. Úgyhogy végül is majdnem mindegy, hogy explicite ezekben a kapcsolatokban kik vesznek részt. Tehát, megint csak azt tudom mondani - alapvetõen nem az a lényeg, hogy valaki homo- vagy hetero-, hanem az a lényeg, hogy mi a célja, mit akar elérni az életében.
És az is biztos, hogy nem lehet valakit "bemondásra" vagy "ráolvasással", parancsra megváltoztatni. Minden csak lassan és fokozatosan változik meg az életben, ahogy a fû is lassan nõ. Tehát aki kényszeríteni akarja a másikat, hogy változzon meg, az alapvetõen ugyanazt a modellt követi, amit fentebb is leírtam, tehát valószínûleg az sem él lelkileg-szellemileg heterónak mondható kapcsolatban. Mert a kényszer ezt nagyjából kizárja.
Amit az ember eldönthet, az csupán annyi, hogy megváltoztatom a céljaimat. De attól még ugyanott maradok, ahol voltam, és fogalmam sincs, hogy a céljaimat miféle módon érhetem el. De ha kitartok mellettük, akkor mondjuk húsz év múlva egyszer arra döbbenek rá, hogy jé.... hát tulajdonképpen tényleg minden más lett, és nem is értem, hogyan. Mert mindenki mindig csak egyet lép, és egy-egy lépésnek sosincs nagy súlya. Csak akkor tûnik fel, hová is jutottam, ha száz kilométert gyalogoltam egy bizonyos irányba. Akkor az a sok pici lépés összeadódik.
Tehát - énszerintem csak azt lehet vagy érdemes eldönteni, hogy mi a célom. Mondjuk, tegyük fel, az a célom, hogy lelkileg erõssé váljak, és hagyom, hogy egy nõ támogasson. Ha mondjuk ezt eldöntöm, attól még élhetek továbbra is homoszexuális kapcsolatban, hiszen a kásahegyet sem lehet egy harapással eltávolítani. Csak ennyi az egész, szerintem - hagyom, hogy egy nõ támogasson (mármint ha akar, persze). Nem kell más döntést hozni, csak ennyit. Ez nem jár a szexuális szokások megváltoztatásával, csak egy döntés, nem több.