Ha Buñuelre és a Nap Szépére emlékezni tetszik és látta, akkor büszke lehet magára. Személy szerint nekem az egyik kedvenc filmem, azt hiszem erre a felhasználónevembõl is lehet következtetni:)

Reméljük egyre többen leszünk, mert élményszámba megy egy ilyen nagyszerû sorozatról beszélgetni és megvitatni ki hogy látja a dolgokat.

Persze senkinek nem kell velünk egyetérteni. Mindenkinek meglehet a saját véleménye. Lehet az van, hogy mi már régóta elemezzük és mélyebben foglalkozunk Helenaval és a sorozataival. Ezért mi látjuk a karakter mögötti dolgokat. Ennyi az egész, de nem állt szándékunkban senkit sem befolyásolni.

Köszönjük ezt a két percet, megint élvezet volt olvasni és hallgatnám napokig. :-)

Lucy köztudottan zseni. Nagy kár hogy ezt nem mindig értékelik és nem hagyják kibontakozni.:-(

Komolyan mondom élvezet titeket olvasni!:-)
Kultúrált, egyéni, értelmes vélemények kinek-kinek más szögbõl jön le Dona Ramona karaktere...
Végülis mindenkinek van igazsága, de örömmel olvasom, hogy a vita normális mederben zajlik.
Ezekhez a véleményeknek D. Ramonával kapcsolatban nem tudnék újat hozzátenni, de a kis Ramónához
igen. Valaki említette, hogy mennyivel másabb a fiatal Ramona a nevelõanyjánál...sokkal bátrabb,
temperamentumosabb, határozottabb, lázadóbb...ezen nincs mit csodálkozni, az õ vérében indián
vér folyik ezt ne felejtsük el!

Mi csak kiállunk a saját véleményünk mellett és tiszteljük a tiédet is. Nem akarunk megtéríteni. :D Szépen belefolytunk amúgy. :D

Igen,a filmtörténet nagyjai elõttem sem ismeretlenek. Habár látni csak Chaplint láttam, hiába éltem már meg szép kort.
De Bunuel filmjére, a Nap szépé-re még emlékszem.
Nem kritizálom én Lucy Orozcot, meg a sorozatát sem. Sõt, korábban már írtam, hogy egyike a legjobbaknak.
Sajnos sok silány szeméttel vannak tele a TV-mûsorok, számtalan ifjú rajongóval.

De hadd legyen már saját véleményem az egyes szereplõk jellemérõl! Azt hiszem nem írták elõ a kötelezõ rajongást, sõt még csak a film megtekintésének elõfeltételévé sem tették.

Ha a regény nem is de a film az. Gondolom Mary Pickford (aki az eredeti filmben Ramonát játsza) neve azért ismerõs Önnek. Pickford olyan volt az 1910-es években mint most Meryl Streep. Pickford 1919-ben alapította férjével, Douglas Fairbanksszel, valamint Charles Chaplinnel (gondolom az õ neve meg aztán végképp ismerõs) és D. W. Griffithszel a United Artists filmgyártó vállalatot (ami a mái napig forgalmaz filmeket). A Ramona c. némafilmet pedig maga D. W. Griffith rendezte, aki a filmtörténet egyik legkiemelkedõbb alakja, saját egyéni kialakította technikái, hangosfilm kísérletei elõbbre vitték az egész filmmûvészetet. Bocsánat a filmtörténet 2 percben monológért de nálam ez szakmai ártalom, plusz ez bizonyítja azt, hogy ez a történet nem egy szedett vedett remake és feldolgozás. Lucy Orozco alaposan utána nézett mindenek és látszik, hogy ért is a forgatókönyvíráshoz és nem csak lopkod össze vissza.

Hát lehet, hogy egy ismert történet - csakúgy, mint a Zorro - de attól még biztosan nem világirodalmi remekmû.

Beszélt Salvatierra atyával és mondta, hogy meg akarnak szökni, de az atya lebeszélte róla. Ez még a sorozat elején volt, az elsõ pár részben.

Na a mai rész nem szólt semmirõl. Salvatiere atya halálán búslakodnak.
Ramona asszony megint a múlton merengett. Megtudtuk, hogy Angus Gyûrût húzott az ujjára és kérte, hogy beszéljen Salvatiere atyával. A nõ megígérte, aztán mégse beszélt vele - még gyónás keretében sem! Szóval vagy olyan gyáva volt (ez ellentmond a korábban elhangzottaknak a jellemével, természetével kapcsolatban), vagy nem is akarta annyira azt a házasságot.... Akkor meg miért nyavajog? Mondom, hogy mindenben õ döntött! Hát akkor viselje a következményeket zokszó nélkül! És még szegény Márthára is örökké rápakolja a fájdalmát....

Ez a történet éppen a világirodalom egyik legnagyobb regénye alapján készült. Lucy Orozco által írt történet viszont jobban felépített karakterileg és Dona Ramona tele van érzelmekkel, ellenben Helen Hunt Jackson regényében. Ott tényleg érzéketlen és a nagy szerelem sem volt nagy szerelem. De itt van egy rövid leírás. A regény a neten is fent van, ha érdekel. http://en.wikipedia.org/wiki/Ramona Itt pedig a filmbõl látsz egy részletet. http://www.youtube.com/watch?v=pRqbziRJf-g

"Ramona szigorú nevelést kapott, tehát etye-petye nem lehetett."

Ramoncita is szigorú nevelést kapott - a zárdánál szigorúbb aztán nem kell, meg anyuci sem kényeztette soha, mégis hipp-hopp elszökik az indiánnal...

A sorozatot 2000-ban forgatták. Gondolom 1 vagy 2 évvel késõbb adták nálunk. Mellesleg léttam akkoriban, de már jórészt elfelejtettem. Ezek a történetek azért nem a világirodalom remekei, amiket sohasem felejt el az ember...

Mellesleg én igyekszem nem elõreugrani a történetben, mert lehetnek olyanok, akik most látják elõször. És nem mindenki szereti, ha elmondják neki elõre a végét. Tehát nekem SPOILER az, hogy mi a fenét mondott Dona Ramona a halálos ágyán.

Mert egyelõre él és virul. És még mindig az Angus iránt érzelmein nyavajog.
Szép-szép a nagy szerelem, de 20 évnek elégnek kellett volna lenni, hogy túllépjen rajta.
Meg aztán a jövõbe kell nézni, a gyerekei életét egyengetni, nem állandóan a múlton merengeni.

Egyébként az klassz, hogy ez az asszony ilyen megosztó személyiség. Nem jó az, ha egy történetben mindenki egyértelmûen fehér, vagy fekete. Itt legalább árnyaltabbak a jellemek.

"Nekem mindenesetre furcsa, hogy Dona Ramona - bár nem szerette a férjét, se teste, se lelke nem kívánta, a tõle született fiát bálványozta. " Hát mert az édes fia. Egy anyának, lehet akármekkora nagy szerelme akkor is a legnagyobb szerelem mindig a gyermekeihez fogja fûzni. Õ hozta a világra, benne növekedett kilenc hónapig, ez egy olyan kötelék ami elé semmi sem kerülhet. A világrengetõ szerelem sem!

Te még nem láttad a többi részt igaz? Csak ahogy most a story4-en megy, ahol tartanak kb a 15.ik résznél. Lehet ezért látod így a dolgokat. Bár az az igazság, hogy Dona Ramona már idáig is tett Ramonciat felé olyan megnyilvánulásokat amibõl lejön, hogy nem utálja a "lányát".

" Vagy volt egy kis piszi-puszi, netán egy kis komolyabb etye-petye is?" Ebben a korszakban? Ilyen neveltetés mellett? Még a kisebb pusziknál és kézmegfogásnál is mindig mondta hogy nem lesz ez így jó mert az apja megfogja õket látni. Bár ezen mi is gondolkoztunk, de aztán meg lett kérdezve a forrás és így fõleg mondhatom hogy semmi szexuális kapcsolata nem volt Angushoz. Annál sokkal jobban tisztelte a férjét, a fiát és saját magát is. Ez majd késõbb elõ is fog jönni.

"Nekem mindenesetre furcsa, hogy Dona Ramona - bár nem szerette a férjét, se teste, se lelke nem kívánta, a tõle született fiát bálványozta. Miért nem tudta akkor szeretni azt a gyermeket, akinek az igaz szívszerelme volt az apja?" - Oh came on!:P Szerintem még a mi nagyszüleink fele se szerelembõl házasodott, nemhogy az 1800-as években, ettõl még a közös gyerekeket szerették. Pszichológiai disszertációt felesleges írni Dona Ramona érzelmeibõl, hiszen 'szegény csupaszív pára' is mehet a fa tövébe (bocsi spoiler:P) hála a forgatókönyvnek. Viszont ha egy nõ egész életén át ennyire szeret egy férfit, felneveli a gyerekét, ott virraszt és sír az ágya elõtt ha annak valami baja esik, akkor az nem éppen érzelemmentességre vall. Az már más kérdés, hogy mit mutat a világ felé.

Miért szerette Dona Ramona a saját fiát, aki egy olyan embertõl van, akit õ nem szeretett? Ez egyértelmû. Õ a fia, a saját vére. Lehet, hogy Alonso Morenot nem szerelemmel szerette, de megszerette és tisztelte. Amúgy ez a férfi is önzõ volt, mert tudta, hogy Ramona Angust szereti mégsem mondott le róla. Felipe nem erõszakból született, hogy nehezteljen rá. Ráadásul egy gyerek fontosabb a nõ számára, mint bármely szerelem.

Abban az idõben még a csók belefért a házasság elõtti kapcsolatokba, de több nem. Ráadásul Ramona szigorú nevelést kapott, tehát etye-petye nem lehetett. (De kár.:D) Nem csak a fa alatt találkozgattak, hanem Juan Canito lakrészében is.

A birtokkal kapcsolatban az van, hogy az nem Moreno tábornok haciendaja, hanem Ramona családjáé. Tehát neki több joga volt hozzá. Ha elszökött volna Angusszal,aki, tegyük fel nem feküdt össze az indiánnal, akkor sem lett volna rosszabb élete. Angus katona volt, az amerikaiak oldalán harcolt. Nem volt õ nincstelen. Elvihette volna Ramonát akár Európába is, és itt élhettek volna. Ráadásul, ha feleségül veszi még Amerikában, akkor amerikainak titulálták volna. Az, hogy elhagyja Felipét, majd késõbb visszament volna és õ befogadta volna. Hát nem tudom. Kisgyerek korában elhagyja a szerelméért, majd késõbb visszatér hozzá. Felipe tuti nem repdesve fogadta volna.

Ramona, amíg filózott, hogy elszökjön-e Angusszal, addig persze, hogy találkozgattak. Miután viszont kiderült a férfi árulása többé nem látták egymást,csak Angus halálának az estéjén.

Igen, teljesen más lett volna, ha Ramona elmondja az igazat és Felipével összeházasította volna a lányt. De, egyrészt fogadalmat tett Angusnak, hogy az anyjaként neveli fel. Másrészt, õ sem tudta mit érez a lány iránt, mert keveredtek benne az érzések. Ne feledd, hogy miután kiderül, hogy nem testvérek, akkor sem mondja nekik, hogy házasodjanak össze, majd csak a halálos ágyán kéri ezt tõlük.

"Angus képes lett volna elhagyni a gyerekét és az indiánt, mert szerette Ramonát. Mindezt úgy, hogy az asszonynak nem vallt szint"
Úgy tûnik Angust te sem tartod a becsület bajnokának.

Nekem mindenesetre furcsa, hogy Dona Ramona - bár nem szerette a férjét, se teste, se lelke nem kívánta, a tõle született fiát bálványozta. Miért nem tudta akkor szeretni azt a gyermeket, akinek az igaz szívszerelme volt az apja? Miért nem tudta függetleníteni az érzelmeit az indián asszonytól, akit sose látott, aki nem volt neki ellenfél, hiszen már nem is élt?

Aztán azon is gondolkoztam, hogy ez a nõ fiatal korától kiszökdösött a titkos találkahelyükre, a fa alá, hogy találkozzon Angusszal. Mit csináltak ott? Csak epekedve nézték egymást? Vagy volt egy kis piszi-puszi, netán egy kis komolyabb etye-petye is?

Mindenesetre a házassága után már leginkább csak a nyavajgás ment: nem nem hagyhatom el a férjem, a gyermekem, a jó hírem, a család jóhíre, a gyerek jövõje.... bla-bla-bla.
Na erre mondtam én, hogy leginkább a kényelem tartotta a férje mellett.

Mert, ha odadob mindent és elmegy a szerelmével - a gyerekével, vagy akár anélkül (így annak megmaradt volna a jövõje, na meg a birtoka), akkor alighanem a nyomor várt volna rájuk. Az indiánok nyilván nem fogadják be õt, nem honorálnák, hogy Angus dobja miatta az indián asszonyát. A többnejûség meg ki tudja dívott-e még indiánéknál? És akart-e volna Dona Ramona második asszony lenni egy indián sátorban? Gyanítom, hogy nem.

Akkor nyilván menniük kellett volna. Na és hová, merre? Nyugatra nem, mert arra már csak a Csendes-óceán volt. Délre, Mexikóba szintén nem, ott egy amerikai színekben harcoló katonának nem nagy jövõje lett volna. Marad a kelet, vagy az északi irány. Mindkettõ amerikai föld. Na ott meg a mexikói asszonynak nem lett volna nagy becsülete. Angusnak meg nem volt semmije, se pénze, se földje, csak némi katonai tapasztalata. Mire mentek volna? Esetleg belefoghattak volna valami farmerkedésbe közép-nyugaton. Élhették volna a szegény parasztok életét. Gondolod ez tetszett volna Ramona asszonynak?

Naná, hogy a józan ész gyõzött. Õ itt marad, mint úrnõ, a pasi meg menjen, amerre lát.
De nem volt elég nagyvonalú, hogy valóban eleressze a férfit, azért valahol tetszett neki, hogy az visszajár hozzá a fa alá síránkozni.

Néd meg a fõcímet, látni rajta, hogy Ramona ott vágtat Alejandro mögött ülva a lovon alig pár bõrcafatban, ordítva. Vagyis Õ megtette azt, amit "az anyja" nem, õ bizony lelépett a szeretett férfival és kicsit sem érdekelte, hogy mit veszít.

Néha elgondolkodom azon is, hogy mi lett volna, ha Dona Ramona nem olyan önzõ, ha bevallja még idõben, hogy Ramona nem a lánya - erre tanúi is vannak - ha engedi, hogy a fia elvegye feleségül (erre Ramona is hajlandó lett volna, többször tesz olyan célzást, hogy "ha nem lenne a bátyám, rögtön hozzámennék"), akkor ott maradtak volna a ranchon, élnek boldogul, stb.

De nem, mert ez az anya valóban gyûlölte a lányt, még azon az áron sem engedte volna a maradását, hogy így a fiát örökre boldogtalanná tette.
Na ezért nem hiszek én abban, hogy ez egy csupaszív asszony, csak jól titkolja.

Rengeteg szeretet van Dona Ramonaban, az már más kérdés hogy nem mindenki irányába és nem minden esetben tudja kimutatni. Nem is kell messzire mennünk ha érzelmeket akarunk tõle látni, elég csak megfigyelni hogy néz a fiára, milyen melegség költözik a szemébe amikor megöleli Felipét. A fia az igazi oka annak hogy túl tudta tenni magát Angus halálán annyira, hogy tovább éljen, az hogy nem lett öngyilkos azon az éjszakán amikor meghalt életem szerelme az Felipe létezésének köszönhetõ. Érte él és ez volt a másik ok amiért elakarta küldeni Ramoncitát. Hiszen tudott a fia érzéseirõl. Igen, lehet azt mondani, hogy de hát miért nem mondta el neki a titkát? Nagyon egyszerû, mert esküt tett Angusnak. Esküt hogy felneveli a lányát és megõrzi a titkát. Ez az eskü pedig volt olyan erõs kötelék mint a szerelmük. Pont azért mert annyira szerette ezt a férfit, akinek az esküt tette. Viszont itt a másik fontos férfi az életében. A fia! Talán még Angusnal is fontosabb...sõt nem csak talán. Felipéért Angust is úgymond "feláldozta". Ebbõl látszik milyen erõsen dolgoznak benne az anyai érzések. Logikus hogy Ramoncitaval szemben a saját vérét védi inkább.
Aztán itt van akirõl Belle beszélt. Marta! Mindenki Martaja. Nem kér fizetésemelést csak hallgat és hallgat. Õ volt epda-s Miriam õse. Martat és a férjét szintén szerette az úrnõ. Ha nem is mutatta igazán ki nekik. Ez ismét a neveltetésébõl fakadt. Mindig azt tanították neki, hogy õ a fõnök, fogja a gyeplõt, ne hátráljon meg, ne ereszkedjen le tõle alsóbb osztályba tartózókhoz. Persze ez minden Dona Ramona korabeli személyre vonatkozott. Abban a korban ez számított a rangi elhatárolódásnak. Mindenki tudta hova tartozik és senki sem lépte át a határokat. Martanak is kellemetlen lett volna, ha Dona Ramona elkezd vele igazán bratyizni, elfelezni vele a tízórai linzerkarikáját és gyere Marta mond el milyen napod volt. Ilyen nem lehetett. De Martaval szemben sem mondhatjuk érzéketlennek. Hiszen õ volt a legfõbb bizalmasa, a két lépés távolság mellett is. Marta és a férje Juan Quanito valamilyen szinten olyan szülõ pótlék félék lehettek, mert végig mellette voltak és tudtak mindenrõl ami vele történt. Ennek ellenére egy percig sem szûntek meg tisztelni a ház úrnõjét. Sõt, segítették amiben csak tudták.
A vicces az egészben hogy Dona Ramonat a szigorúsága ellenére még az a munkás is szerette, akit többször megkorbácsoltatott és láncra veretett. Egy érzéketlen, kõszívû asszony esetében erre kicsi lenne az esély. De pont azért szerették, mert igazságtalanul nem bántott senkit sem...na jóóóóó Alejandro megszívta hogy a lányára vetett szemet, de hát ezekben az években a tettei elfogadhatónak számítottak...az indián megöletését kivéve viszont sokszor az érzései vezették a tettei megtevésére.

Egyébként az lett volna a megoldása ennek a sztorinak, ha Ramoncíta Dona Ramona és Angus közös gyereke lett volna, na de akkor nem lenne sorozat, se szerelmi konfliktus, se dramaturgiai csúcspont, se depressziós karakterek stb. Az biztos, hogy Dona Ramonának már tízezreket kéne fizetnie saját házi bejáratú pszichológusának, alias Martának de asszem abban megegyezhetünk, hogy Dona Ramona nagy szívességet tett azzal, hogy felnevelete más gyerekét szerelembõl. Tehát az hogy nincs benne szeretet és nem tud szeretni szintén sántít, amikor szerelembõl magához vett egy gyereket és nincs olyan nap hogy ne pakolna ki a kis dobozkájából és ne simizné az arcát Angus szõrével. Mi ez ha nem szeretet?:D Egyébként a férfiak és a testiség dologban teljesen egyetértek veled.