nah eljutottunk oda, h már az egész emberiséget képviseled. Sõt, holnap kitalálod, h a sasok is csak azért repülnek, mert te megmutattad nekik hogy kell.

Rendben. Valóban. Az emberiség nem gondolja, hogy a Nap a Földrõl száll fel az égre. De a kongói csótányok biztosan így hiszik.

Úgy sem értenéd. Egy sima Nap allegóriát sem fogsz fel.

Mi az, ami ebben szerinted összetett? Milyen alkotórészei vannak?

jó.. neked ez már túl összetett. :) Igyál még vodkát a gyógyszereidre, és írj valamit a kongói csótány párzási szokásairól, mint a matrix fõ mondanivalója.

Tudod, az a fura, hogy az egyik mondatoddal azt a hozzáállást ítéled el, amit a másik mondatoddal magadénak ismersz el.
- A nõk csak azt nézik egy kapcsolatban, hogy nekik legyen jó.
- Addig vagyok benne egy kapcsolatban, amíg nekem jó.
Azt helyesen ismered fel, hogy a nõk (vagy általában az emberek) arra mondják, hogy igazi, ahol megkapják, amit akarnak. És te?

Ebben teljesen igazad van.

Nem "leáltalánosítok" bár én ezt a szót nem is ismertem, hanem tömegekben gondolkozom. Azt gondolom, h egy uralkodó érzés motiválja a tömeget és az az önzés. szeretet, megértés is létezik, amíg az érdeke az egyénnek. Az önzés viszont állandó, ettõl meghatározó. Az "igazi" keresése mi? Önzés. Sehol nem írtátok, h jaaj de jó lenne vkit boldoggá tenni. Frászt, a lényeg, h ti legyetek azok. De nem kell túldramatizálni a szavaimat, mert nem arról beszélek h minden szürke, nem lehet élvezni mások társaságát, mindenki csak el akar venni vmit tõlem, jaj de rossz, csúnya a nõ. Pusztán annyi a lényeg, h amíg úgy érzem tudunk adni vmit egymásnak, addig rendben , de azt is tudom, h ez egyszer elfogy. Én egy szakítást nem tragédiaként élek meg, hanem teljesen természetes folyamatként.

Ez nem azon múlik, h akarom-e, vagy sem. Nem arra van az ember programozva, h éjjel nappal azon legyen, h a másik jól érezze magár. Attól lehetetlen vállalkozás, h maga az elvárás irreális. Írsz a feltétlen szeretetrõl, az anyai önzetlenségrõl is. Ilyen sem létezik. Feltétlen szeretet sincs. Nem azért szül egy nõ, h a gyereknek jó legyen, hanem , h neki legyen jó. Az szülõ vágya a gyerekvállalás, mert az szülõ kiteljesedését szolgálja, még akkor is ha ez ösztön, és vajmi kevés beleszólása van, mit miért akar. A szülõi típusokról is beszélhetünk, amit a pszichológiai is ismer, de feleslegesnek tartom. Inkább maradnék a saját tapasztalatoknál. Szülõi önzetlenség kategóriájába nem tartozik szerintem, amikor az anya azért nem engedi a láthatást a volt férjnek, mert tudja , h ez fáj az apának. És ez tömeg jelenség. Nem mondhatod, h persze-persze, van ilyen is. Nem. Ez igen gyakori. Ezek a párok valamikor az elején, igazinak hitték egymást. Én feladtam. Amíg jó valakivel, addig szívesen látom, de már nem habozok ha hátat kell fordítani.

Olyan mondjuk van és láttam már, aki egy kapcsolata által lett sokkal jobb ember és szerethetõbb! Hatással volt rá egy személy, aki olyan változásokat inditott be benne, ami jellemformáló hatással volt rá és a környezetére is pozitivan hatott. Fantasztikus ember lett belõle és a kapcsolata után is az marad. Tanult, fejlõdött, felismert. Neki ilyen lökés kellett hogy magára találjon.
Ahogy láttam már ennek teljesen az ellenkezõjét is.

Hatással vagyunk egymásra, ha akarjuk ha nem, és én szerintem kaphatunk egymástól dolgokat,értékeket csak mi döntjük el mit kezdünk ezekkel. Jóból még jobbá leszünk, vagy továbbra is senkik, vagy nullák maradunk. Netán átmegyünk minuszba? :DDDDD

A boldogságnak ezer formája van! nem lehet leáltalánositani csak személyekre, de egyfajta boldogságfajtához, vagyis annak megéléséhez viszont elengedhetetlen kellék úgy gondolom egy másik lény is. Ezt nem jó összekeverni a szeretet, párkapcsolati függõséggel, vagy azzal hogy valaki boldogsága a másik személyétõl függ!
A világ kerek, bizonyos dolgok kell is hogy függjenek egymástól, mert különben nem lenne kerek és egész, vagy teljes. A hangsúly a milyenségen van. Milyen szál van két ember közt. Beteg függés, vagy önzetlen szereteten alapuló kötõdés! Az egyik láncból van a másik megfoghatatlan. Ahogy a boldogság sem csak önmagunk szeretésébõl áll. Az már egoizmus. Az egoista csak magával boldog.

De másik példa ezzel ábrázolom a legjobban amit akarok mondani. Az anyai szeretet. Függenek egymástól egy ideig, ha nem is a rossz értelemben, de kell is, mert õk egy egészet alkotnak, ez is egy boldogság forma ami szükséges és önzetlen. Az anya önzetlenül szereti gyermekét. A gyermek pedig naiv szintén önzetlen szeretettel az anyját.
A gyermek felnõ, az anya öregszik. Az igazi szeretet próbája ekkor jön, ha van. Eltudja e engedni egyik a másikat akkor amikor kell? Sokan nem!!!! Igy az anya utálatos anyós, függõ lény lesz, aki már nem önzetlenségbõl szeret, a gyermeke pedig egy önálló és sérült személyiségü felnõtt lesz aki viszi magával a hibás gondolkodásmódot!
Ez már függés, beteg értelemben.

Másik példám. Nagyon beteg a párod. Több évtizede életed párja. Szereted.
Szenved a bajában, amiben te támasz vagy neki. Egy hosszú és mély párkapcsolatban, ami sok megpróbáltatást túl élt, ott már nincs én vagy õ. Ott egy egészként müködik az ember. Együtt lélegzik szinte a másikkal, minden rezdülését tudja. Szavak nélkül megérzi ha baj van, megértik egymást. Természetes az ha õ szenved, én is, ha õ nem boldog én sem tudok az lenni addig mig nem oldjuk meg közösen, nem éljük túl. Az õ boldogsága az enyém is. Ez is függõség, de önzetlen szereteten alapszik!

A különbséget pedig ez adja!

Boldogság van akkor ha valaki fest mondjuk, kifesti magából az érzéseket, ha elmész egy jót szórakozni , ha szimplán felkelsz reggel és tetszik a tükörképed. Boldog lehetsz ha csak ránézel egy madárra, vagy virágra akár egy borús napon is. Boldog lehetsz ha szeretgeted a macskád. Boldog lehetsz ha csak hallgatsz egy zenét és jó érzést kellt benned. Boldog lehetsz ha az utcán sétálva elmosolyogsz magadban. Boldog lehetsz ha egy emberrel összemosolyogtok ezután. Boldog lehetsz ha csinálsz a párodnak egy vacsorát. Boldog lehetsz ha 15 ezer kilómétert mész valakiért, aki végül nem találkozik veled mégsem. Boldog lehetsz ha másodszor is elmész és akkor sem jön el. Boldog lehetsz ha azt mondod soha nem adom fel. Boldog lehetsz ha mindig adsz valakinek szeretetet és tudod hogy a felét nem kapod vissza, de nem ezt nézed. Boldog lehetsz ha még minden csalódásod ellenére maradt benned szeretet.

Mennyi boldogság forma van! Dolgok összefüggenek dolgokkal. Összefüggenek! szimbiózisban élünk a minket körülvevõ világgal és annak részeivel, melynek az ember is az. Ez a kerek egész "a" boldogság. Persze ez ott kezdõdik hogy mi hogy gondolkodunk, vélekedünk, van e belsõ harmóniánk, békénk, boldogságunk önmagunkkal e? Csak akkor vagyunk képesek az önzetlen elvárások nélküli szeretet adásra.

Az hogy valaki boldog valakivel, akár élete végéig, ilyen van. Ahogy olyan is van aki élete végégig titkon szeret valakit aki sosem lehet vele. Az igazi szeretet nem múlik el! Onnét lehet tudni hogy bármi van ott van a szivben. Honnét tudod hogy lehetetlen az ilyen boldogság, szeretet, vagy kapcsolat ha sosem éltél meg ilyent?

A lehetõséget sem tudod megadni magadnak!

Ez ragaszkodás, kitartás valaki mellett és nem függés, mert attól még lehet boldog másban, munkában, hobbyban stb. Önzetlen ragaszkodás ez. Ragaszkodsz a macskádhoz, a gyerekedhez is. Ragaszkodsz valakihez akár az életed árán is! Ragaszkodsz az életedhez is, ha boldog vagy és szereted! A szeretet csodálatos kötõdés, láthatatlan "kötelék" de nem kötöttség! Aki annak éli meg, az nem szeret! Az nagyon magányos ember lehet egy párkapcsolatban is!

A lehetetlen mindig ott kezdõdik amikor azt mondja valaki: Feladom! vagy már nem próbálom meg.

A lehetetlen ott kezdõdik amikor 1oo-szor is megpróbáltad és nem sikerült, de azt mondod nem próbálod tovább.

Honnét tudod hogy mi a lehetetlen vállakozás, ha feladod? honnét tudod nem e pont a 1o1-dik lesz AZ ?

Amig feladod, ne irj lehetetlen vállalkozásról!!!!!

Nincs lehetetlen, csak gyenge ember.

Valamennyire kell legyen összefüggés a szeretet, és létezés közt azért az én véleményem szerint.

Hisz ha nem létezne az a macskája, vagy gyereke, vagy bárki, nem tudna kinek adni tiszta önzetlenségbõl. Ergo nem találkozna azzal a a fajta szeretet élménnyel lehet sosem. Ezzel azt akarom mondani, ha csak egy ember élne a Földön, vagy létezne a semmiben, nem tudná meg mi az igazi szeretet.
Ezért van az hogy az embernek azért fáj ha elveszti a macskáját, vagy egy szeretett hozzátartozóját és mindig marad a szivében egy pótolhatatlan kis ür. Ez nem függõség, ez hiány. Hiánya annak hogy mennyire jó volt õt szeretni, mennyire boldogság volt valakinek önzetlenül, elvárások nélkül adni! Ezt a hiányt lehet ideig óráig pótolni valamivel (személlyel, elfoglaltsággal ami boldoggá tesz), de ha valóban szerettünk, tudjuk hogy az illetõ (mindegy hogy állat vagy ember), egyszeri, pótolhatatlan személyiség volt. Az õ mosolya volt, az õ szeme, az õ hangja. Ettõl volt õ Õ és nem más. Ettõl olyan kinzó a hiánya, amit a boldog emlékek enyhithetnek, vagy épp könnyet csalnak a szemünkbe idõrõl idõre.

A baj ott kezdõdik, hogy a te hibáidat, téves gondolkodásmódodat, rossz tapasztalataidat leáltalánositod másokra és nagyon szépen ki is vetited. Rám is. Én nem sértõdtem meg, mert abban amit irtál nem ismertem magamra egy mondatában sem, mivel én nem vagyok olyan.


" Amúgy halál unalmas vagyok, az egész életem monoton, de majd egy jó kis flört kihúz ebbõl." Enzooka

A baj azzal van aki eleve igy gondolkodik magáról, mint ahogy te is. Miért várja valaki aki magát sem értékeli csak senkire, hogy majd más becsülni fogja? Ezt önsajnálatnak hivják! Pontosan te vagy az aki függ másoktól, itt le is irod. Ha unalmasnak látod magad, más is annak fog.
Én sosem gondolkodtam igy magamról! Az életem sem monoton, mert teszek azért hogy ne az legyen és nem flörtökkel.
Amig pedig azért flörtöl csak valaki hogy kihúzza õt az unalmas életébõl, ne is gondolja hogy azzal illetõvel sokáig fog tartani bármi is....


" Boldog vagyok, most randizunk 4 hete. Szeretem , szerelmes vagyok. Csak õ kell! ( Te jó ég, már függõ vagyok. Ha elhagy, megint unni fogom magam, szét fogok esni, senki leszek)" Enzooka


Itt megint magad igazolod. Egy egészséges párkapcsolat nem függõség. Ha már az elején igy gondolkodsz az régen rossz. Ha neked a szerelem egyet jelent a függõséggel, akkor te nem szeretsz hanem menekülsz a kötöttségek elõl (is), illetve azelõl hogy teljesen meg merj nyilni egy másik személy számára. Betegesen félsz attól hogy elhagynak.



" Ma nem jött át. Pedig csináltam vacsorát. ( Nem tesz boldoggá? Mit képzel ez magáról? )" Enzooka

Ha te igy gondolkodsz "mit képzel ez magáról?" már elsõ körben, akkor tényleg nem szereted! Hiszen nem is bizol benne? Ahogy magadban sem. Bármi ok lehet amiért nem megy át valaki. Nálam ez úgy nézne ki. Nem jött át. Pedig csináltam vacsorát. ( Felhivtam. Megértettem hogy oka volt rá. Megbeszéltük át jön máskor. A vacsora jó volt, hiába, még mindig jól fõzök).



" Nem szeretem, ha elmész a haverjaiddal!!! ( Majd megmutatom neki, h ki a fõnök. )
És itt ,ezen a ponton jön az, h a férfi mit reagál. Szerintem le kell lépni. Sajnos nekem nem mindig sikerült." Enzooka


Ha te ilyen lánnyal jártál, akkor meg is érdemled. Valószinü ugyanolyan függõ lehet mint te, a saját önmaga megitélését másoktól függõvé teszi.

A "le kell lépni" az pedig tipikusan azoknak a pasiknak a jellemzõje akik félnek az érzéseiktõl, a felelõsség vállalástól, illetve félnek szeretni. Ezért aztán idõrõl idõre olyan nõvel is jönnek össze, aki önmaguk tükörképe! De emellett titokban vágynak arra akik lehetnének, ha nem merülnének el az önsajnálatban.
Itt jön be az amit lilahagymával elemeztünk: Igazivá válni kell, nem keresni. Egy jó társ, vagy nevezzük igazinak az a saját tükörképed!
Én erõsen vallom azt hogy mindenki olyan amilyen társat is választ magának!

Nálam ez igy nézne ki, a te mondatod: Nem szeretem ha elmész a haverjaiddal ( azért mert nekem nem szimpik ) , de érezd jól magad és vigyázz magadra. Én egy kiállitásra megyek, már nagyon várom.

Amit írsz, nyilván sokaknak rosszul esik, mert messze áll a filmek által sugallt idilltõl. De attól még igaz. Mindennek mi magunk vagyunk a forrásai, akár boldognak, akár senkinek érezzük magunkat. Senki sem tehet boldoggá és senki sem nullázhat le, csak mi, saját magunkat. Ebbe ijesztõ belegondolni, de attól még igaz marad.

Amit az elõbb írtál, az is helytálló: nem jó, ha a megismerkedésnek azért örül valaki, mert ezzel végre valaki lett. Addig mi volt? Nem kaphat egy másik embertõl identitást, személyiséget, státuszt. Semmit sem kaphat.

Megfigyeltem, hogy sokan csak a gyerekeikhez vagy az állataikhoz képesek szívbõl kötõdni. Ennek jó oka van - mert a gyerekekeiknek és az állataiknak képesek adni, csak úgy, elvárás nélkül. Épp ez az élethelyzet az, ahol az ember átéli a szeretetet. Amikor tudja, hogy õ egy önálló lény, nincs szüksége a másikra, nem azért ad neki, mert a másik a boldogsága forrása, hanem azért ad, mert képes rá, hogy adjon.

Meglepõ, de tetszik ,amit írsz. Összefüggések is vannak benne, ami megkönnyíti az értelmezést is. Köszönöm! Remélem, ez egy új kor hajnala. Látod, össze lehet foglalni, amit akarsz, nem kell hozzá 8 gépelt oldal. Az én "igazim" olyan, aki nélkülem is ugyan olyan boldog, mint velem. Senki sem képes boldoggá tenni másokat. Ideig óráig lehet, de hosszú távon lehetetlen vállalkozás.

Ebben igazad van: az igazit keresni értelmetlen. Ha valaki az igazit keresi, soha nem fogja megtalálni. Minél jobban keresi, annál kevésbé találja.
Épp errõl szól az, amit írtam: igazivá csak válni lehet.
És amit írsz: "ilyenkor kell lelépni" - amögött milyen gondolat van? Ugyanúgy tele van teljesületlen elvárásokkal, elégedetlenséggel, rosszindulattal, képmutatással stb. Ugyanazt gondolja: "Nem találtam meg az igazit, keresem tovább". Keresse csak, sose talál rá. Elõször mindenkinek önmagára kell találnia. Az elsõ, biztos jele annak, hogy valaki önmagára talált az, hogy képes felelõsséget vállalni a tetteiért. Amíg fut, addig nem vállal fel semmit.