Téma: Ne hagyj el!

kikelet54 2016 júl. 05. - 21:07:24
(344/444)
102. részhez:
Most már Vale is tudja az igazságot, amikor köszönetet akart mondani a donornak, szembe találta magát Renével, a bácsikájával. Elõször nagy volt a döbbenet mindkét részrõl, de utána Valentina elõtt minden világos lett, és kijelentette, hogy nem engedi meg a nagyapjának, hogy egy fillért is fizessen.
Erre René úgy reagált, hogy amíg nem biztosítják afelõl, hogy megkapja amit akar, addig nem ad vért, és kivonult a szobából.

Juelitának sikerült megint gyilkolni, és egy fagyasztó ládába rejtette el a hullát.

Ez a nyomorék Nuria csak nem tesz le arról, hogy megöli a saját apját.

Tobias továbbra is bánkódik, de még nem árulta el, amit a rablással kapcsolatban tud.
malvinkicska 2016 júl. 05. - 13:55:00
(343/444)
Megnéztem énis nagyon érdekes volt, mindenki aggódik csak az a két sátán ügyködik. Julieta megölte Silviat, Nuria a saját apját akarja, borzalom eza színésznõ ahogy megutáltatja magát, mert több helyen olvasni róla a rossz jelzõket, de szerintem aki írta az is hibás ezta sok rémséget bele tenni, egy ilyen sorozatban. Annyi szörnyûség történik, körülettünk, legalább itt lehetne egy kicsit szebb dolgokat látni, még itt is egymás életére törnek, még szerencse ez film, de azért borzalom. A kislány is dilis , mint a nénje sajnos. René nagy nehezen rá lett ad vért az apjának, az is azért mert az örökséget félti, nem az apját. A kis csaj hallott dolgokat, biztos elmondja már csak azért is Valénak, mivel irigy rá, az is egy kis mocsok, a sorozatban vannak bõven aljas szemét alakok.
Tobias most elgondolkodhat kiért van odáig, Nura személyében egy sötét lelkû gyilkos. Megfogadtam amiben eza nõ játszik többet soha nem nézem annyira gyûlölöm.
kikelet54 2016 júl. 05. - 07:55:54
(342/444)
101. részhez:

Mau nagyon szomorú a nagyapja állapota miatt, Valentina vigasztalja, és éjszaka együtt maradnak bent a kórházban.

Gonzálónak annyira legyengült a szervezete, hogy vért kell kapnia. Természetesen nagyon ritka a vércsoportja. No és kinek van ugyanolyan? Nuriának és Renének. Nuria nem ad, arra hivatkozik, hogy még nincs 3 hónapos a kapcsolata a "barátjával", így az esetleges fertõzõ betegségek még nem mutathatók ki. Persze esze ágában sincs vért adni, sõt bemegy az apjához, és meg akarja ölni.
René elõször hallani sem akar a donor szerepérõl, de úgy látszik Alannak sikerül meggyõzni.

Silvia elmegy Jaimehez, és beszámol Adriana és Julieta kapcsolatáról, ami Julieta fülébe is eljut, teljesen bekattan és addig fojtogatja, míg szerintem meg is halt.

Tobias nagyot csalódot Nuriában és a szerelõben is. Számon kérte a betörést és a lövöldözést mindkettõn, azonban amiket hallott, attól padlót fogott, remélem rájött, hogy Nuria egy nagyon gonosz nõ.
Tobias fiatal lelke most egy nagy pofont kapott az élettõl, kíváncsi vagyok, hogy ezek után feladja-e õket a rendõrségen, vagy még ezek után is tud rá hatni ez a piszok dög.
malvinkicska 2016 júl. 02. - 15:31:30
(341/444)
A tegnapi részt látva már nagyon sok volt az emlékezés, nagyon kár, mert ebben elég jó színészek vannak a téma is érdekes, csak sajnos egy idõ után meg áll a történet. Vale megtudja majd ki is az igazi René, aztán ott a nyomozás a kettõs gyilkosság irányában igaz az egyik nem sikerült annak az ördög fajzat Nurianak. Tobias most hazudik, mert fél a gonosztól de szerintem azért a végén jól oda mondogatott neki, hogy õ ölte meg Alfonsot. Aztán ott van Adriana a bolond Julietával, hazudozik össze vissza, arra ha rá jön a roham jól megtépné vajon mit csinálna. Az öreg Silvia is gondolkodik mi lesz. A téma adott csak folytatni kellene.
7/10
suxel 2016 júl. 01. - 22:44:57 7/10
(340/444)
Na mostantól beindul a tömeges visszaemlékezés jelenetek, és belassul a történet... :(
kikelet54 2016 júl. 01. - 22:20:14
(339/444)
Mindenki siratja, sajnálja Gonzálót, a felépüléséért imádkoznak, csak Nuria kívánja a halálát. Elsõnek akart bemenni hozzá, de végül is Mau ment be.

Fabrizio rájött, hogy Adriana egy hazudós, rosszindulatú, és nem segít most már neki.

Tobias azt hazudja mindenkinek, hogy nem látott semmit, de kezd kételkedni Nuriában a történtek miatt, és fõleg amiatt, amit Raquel hajtogatott, hogy õ ölte meg Alfonzót.
malvinkicska 2016 júl. 01. - 13:12:35
(338/444)
A tegnapi részt hamar feltették, megnézte, aza mocsok Nuria megint ronda dolgot csináltatott, amit nem nagyon szeretek ezekben a sorozatokban az ilyen férgeket végig játszatják, és szinte a hajuk szála sem görbül. Ezta mocsadékot már rég ki kellet volna írni nélküle szerintem sokkal szebb lenne a történet, mert több szálon fút. Mau és Vale jönnek haza, remélhetõleg Gonsalo meg gyógyul aza vásott Tobias meg mondja meg ki tette. A kis csaj hüje minta nénje hazudni nagyon tud.
kikelet54 2016 júl. 01. - 12:27:56
(337/444)
Amikor Valentina meghallotta, hogy René csak a nagyapja pénzét akarja, szerintem is megmondhatták volna neki, hogy az aki annyira "szerelmes" belé, nem más, mint a saját nagybátyja. Szerintem úgy gondolták, hogy akkor még nagyobb fájdalmat okoznak neki, ha mindez kiderül, amire már nem sokat kell várni /102. rész, mint ahogy lentebb olvashattuk/.

Most azonban sokkal nagyobb baj érte a családot, az a piszok Nuria szerelõ barátja betört a villába /természetesen Nuria segítségével/, de pórul jártak, mert Tobias felismerte õket, ráadásul a lesietõ Gonzálóra még rá is lõttek.
Nuria megfenyegette Tobiast, hogy ne áruljon el semmit.

Mau ugyan utolérte Valét a lakásán, de sokat nem tudtak beszélgetni, mert kapták telefonon a rossz hírt, így mindketten azonnal indulnak is vissza.

Adriána rosszul teszi, hogy ennyire barátkozni akar Juelitával, mert õ is ugyanúgy Adrián gyereke, mint Vale, és egyszer, ha mégjobban bekattan az a dilis nõ, õt is gyûlölni fogja.

Szegény Almudena beleszeretett Alanba, na ebbõl mi lesz??
malvinkicska 2016 jún. 30. - 21:43:58
(336/444)
Most néztem a tegnapi részt René nagyon csúnyán átvágta Valét, de az apját is, igaz az volt a célja, eddig még sikerült, csak most ár esés van a tõzsdén, és a másik szeméttel, nem jutnak pénzhez.
Az a mocsok Nuria baját kéne már el lelni, mert egy hányadék az a nõ.
Szerintem miért nem mondták meg az igazat valénak, és lehet akkor nem utazott volna el, és szegény Maunak milyen nagy fájdalmat okoz ezzel, az bele van betegedve a nagyapa is bánkódik. Remélem a nyomozó kideríti , hogy Nuria lõtt, mert itt nem szokás ember ölésért bûnhõdni. Abolond csaj nem hagyja magát annak a vén szipirtyónak, bár csak jól látná ela baját, majd ha bedilizik. Az unoka húga leszedte a sok pénzt Jaime és a felesége, biztos kiderítik az az Adriana is stikkes egy kicsit. Alan nagyon rendes segít a lánynak, hogy fáj a keze.
kikelet54 2016 jún. 30. - 15:17:51
(335/444)
Szoktam figyelni, hogy hol tart a feltöltés, a múltkor már elég jól álltak, próbálom úgy osztani az idõmet, hogy 16.10-kor a tévé elõtt tudjak ülni. Ha nem sikerül, akkor várok a hétvégéig, mert én szeretek minden részt megnézni.
Szeretnék képeket is feltölteni, de úgy gondolom, hogy 3-4 napos késéssel nem sok értelme van.
malvinkicska 2016 jún. 30. - 13:01:18
(334/444)
Rendes tõled , hogy írsz ismerteted, mi volt, mi késõbb látjuk, attól függ mikor kerül fel a rész a tegnapi még nincs fent. Köszönöm neked.
kikelet54 2016 jún. 30. - 08:01:30
(333/444)
Miután Valentina meghallotta, hogy milyen alkut kötött a nagyapja és René /persze a teljes igazságot még mindig nem tudja/, mérgében, bánatában, csalódottságában egészen a reptérig futott. Hiába ment utána Mau és pár perccel késõbb megérkezett a nagyapja és Fernanda is, nem fordult vissza. Nagyon-nagyon szomorúan, de folytatta a beszállást. Mauricio teljesen összetört, hogy megint el kell válnia Valentinától.

Renének és Leonelnek egyenlõre nem jön be a terve, mert esnek a részvények, nem jutnak pénzhez.

Úgy látom, Alan és Almudena nagyon jól megértik egymást, mindkettõnek szenvedélye a fõzés, kíváncsi vagyok mi lesz belõle.

Megindult a nyomozás a vörös ruhás nõ ellen, remélem azért majd kiderül, hogy Nuria a hunyó.

Beto és Tobias még mindig nem indultak el "horgászni", szerintem nem is fognak, az túl egyszerû lenne.
kikelet54 2016 jún. 30. - 07:32:31
(332/444)
Jaime vásárlás közben Almudena társaságában lett rosszul, és a lány ragaszkodott ahhoz, hogy orvoshoz viszi, miután már többször is elment a látása. Természetes, Jamie a családnak nem mondott semmit, hogy ne szomorkodjanak miatta, és megtiltotta Almudenanak is, hogy bárkinek is elmondja.
offtopic
ildimix 2016 jún. 30. - 06:41:30
(331/444)
A sorozatnak csak a hétfõi részét volt idõm megnézni. Hajmét sajnálom, hogy agydaganata van azt viszont nem értem miért nem a feleségével jár vizsgálatokra. Ezzel a részével nem értek egyet. René és Mau összeverekedtek ez jó jelenet volt végre kibújt a szög a zsákból. Nem értem miért kell Valentína elõl titkolni a dolgot ha megmondanák neki az igazat akkor nem kellene neki adni a fele részvényt. Várom a sorozat folytatását.
malvinkicska 2016 jún. 29. - 20:03:07
(330/444)
Gonsalo igazán megváltozott az unokája boldogságáért sok mindenre képes, azt mondja ha kell nulláról indul.
René az most boldog, hogy így átverte az apját és Valét, képes volt olyat hazudni nem ígazi férfi, a kis úszó csajnak meg már ajánlatot tett.Mau nagyon rendes vigasztalja Valét, d az most nagyon el van keseredve, nem tudja megemészteni amiért szakított vele, pedig sokkal jobban járt, csak õ ezt még nem tudja. Nuria olyan szinte hányingere van az embernek tõle legalább is nekem, én nem szeretem a játékát, most elvette az apja fegyverét remélem nem kezdenek el újra gyilkolni benne, mit az esõ évadban.
kikelet54 2016 jún. 29. - 07:54:07
(329/444)
René összetörte Vale szívét, jól kitalálta a szakítás okát, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Azonban még egyszer össze fogja törni Vale szívét, amikor kiderül, hogy a szerelme csak kábítás volt a bosszú érdekében.
Természetes Mau örömmel vigasztalja Valentinát, persze sajnálja, hogy szenved.

Alan most még maradni fog a megnyitóig, segít elkészíteni a fogásokat a baleset miatt, hátha így könnyebben kordában tudja tartani Renét, hogy ne okozzon nagyobb kárt.
Sajnos René és Leonel szövetségesek, és együtt nagyon veszélyesek.

Nuria már megint mit akar az apja pisztolyával? "Csak" rabolni akar, vagy valaki életére törnek azzal a szerelõvel? Agymosást kéne rajta alkalmazni.

Tobias teljesen rabja Nuriának, kíváncsi vagyok Beto el tudja-e vinni a hétvégén.
malvinkicska 2016 jún. 28. - 09:54:26
(328/444)
Ki tudódott ki az igazi René, de azért neki is van igaza, mert az apja tükör képe el is mondta neki, hogy csapta be az anyját õket, és ez mind így volt, csak sajnos olyan szenved miatta aki nem érdemli, és ez most Vale. Mau nagyon aranyos védi, és elpüfölték egymást, mert annyira van Valéért. Maite megtudta ki Osvaldo szeretõje Angelica, ez is nagy port kavar. Adriana beszélt Julietaval a nagynénivel egyforma buták mind a ketten. Fernanda és Alan aranyosak tartsák Gonsaloba a lelket, most várom lesz e a vagyon oda adásból valami, mivel aza mocsok Nuria is azt hajtja, mekkora lehet, hogy ennyien oda vannak Gonsalo vagyonáért, vajon kié lesz.
malvinkicska 2016 jún. 27. - 15:48:59
(327/444)
A kis csajnak az anyával együtt Mau vagyonára fáj a foguk piszok számitóak itt van belõle elég szépen, majd látjuk hova alakul.
malvinkicska 2016 jún. 27. - 09:23:34
(326/444)
René lebukott az apja elõtt, nagyon helyes remélem, nem fogja engedni Valet, hogy lépre csalja, különben gazságra képes.Nagyon jó lenne Mau és Vale egy pár lenne.
malvinkicska 2016 jún. 27. - 09:23:34
(325/444)
René lebukott az apja elõtt, nagyon helyes remélem, nem fogja engedni Valet, hogy lépre csalja, különben gazságra képes.Nagyon jó lenne Mau és Vale egy pár lenne.