5/10
The Cortez szept. 10. 00:32:44 5/10
(8/8)
Londoni multikulti-dramedy Madonnától, kinek ez az első rendezése. Az énekescelebre bevallottan nagy hatást gyakorolt Godard munkássága, ennek megfelelően a mozi elvont, filozolfálgatós, fárasztó, 1000-el megy benne a művészkedés meg a kamerába dumálás, valamint szintén megidéződik a francia rendezőre jellemző realista ábrázolás + szuperközelizős fényképezés.
Befigyel pár váratlanul érkező, groteszk és bizarr jelenet, illetve néhány énekbetét, mivel a részben a művészetekről szóló mozi, részben a zenéről is szól. Az eseményeket oroszos akcentussal narráló, a film címét egész érdekesen magyarázó Eugene Hütz nyilvánvalóan önmagát alakítja, ugyanis a valóságban ugyancsak ukrán, pluszban ugyanúgy egy punk zenekar énekese. Hütz egy züllött, baszottul gusztustalan, igénytelen figurát hoz, aki hozzá passzolóan színvonaltalan környezetben lakik. De a történet több karaktert mozgat, kik egyaránt idióták. A színészi alakítások egyébként jók, főként Richard E. Grant emelkedik ki a gárdából.
Az európai feelingű, kattant, kísérletezőbb alkotás leginkább zsibbasztó, igaz időnként lehet rajta röhögni. Valahogy a happy enddel teletömött finálé lett a legszerethetőbb pontja.
10/10
Timberio 2014 dec. 22. - 19:13:44 10/10
(7/8)
Rendkívül kellemes meglepetés volt ez a film.
Különleges látásmód, zseniális történet, nagyon finom látásmód.
Woodyalleni meglátások. Finoman megdöntött kamera, élvezetes játék.
10/10
AnalogNostalgia 2011 jan. 30. - 14:31:03
(6/8)
Fura? Dehogy fura. Ez egy nagyon jó, tabuktól teljesen mentes, a társadalom ábrázolásának hiteles míve. Oszt ennyi. Mindenkinek ajánlom. Fõleg azoknak, akik az erkölcs és az ahhoz hasonló közhelyekkel dobálóznak.
cherry11 2010 dec. 07. - 18:54:26 Előzmény amymistake
(5/8)
Háát Madonna miatt megnéztem, mégiscsak õ rendezte. Nem tudom, fura, de nem olyan rossz. A film hangulatához annyira nem jött be a vége, vagy mégis? Nem tudom. A felesleges polgárpukkasztó és zavarba ejtõ jelenek értelmét nem nagyon értettem, de ugyanakkor mégiscsak vicces volt. Szóval, azért egyszer, talán kétszer nézhetõ. Kicsi olyan Guy Ritchie-s volt Nem? Ami nem lenne meglepõ, és persze nem baj.
10/10
amymistake 2010 aug. 02. - 19:38:31 10/10
(4/8)
"Egy bajusz nélküli férfi olyan, mint egy bajuszos nõ.":D Fergeteges film, nem csak ahhoz képest, hogy elsõ rendezés, hanem általában is. A karakterek és a színészek is nagyon el vannak találva, a forgatókönyv is jó. Szerintem többször is meg lehet nézni.
fhgy 2010 márc. 15. - 17:43:27 Előzmény KisCsako88
(3/8)
Nekem csak szimplán fura volt, nem gyengézném le. Biztos hogy van akinek bejön, végülis egy nézést azért megér, már csak azért is mert Madonna rendezte, ami már önmagában érdekes, hogy új oldaláról ismerhetjük meg.
2/10
KisCsako88 2010 febr. 22. - 18:58:09 2/10 Előzmény fhgy
(2/8)
inkabb gyenge mint fura, mondjuk Madonnatol nem is lehet sokat varni ilyen teren...
Aki nem nezi meg nem veszit vele semmit
fhgy 2009 dec. 28. - 09:46:17
(1/8)
Elég fura egy film...