"Pedig de. A sok megtekintés elsõsorban a díjnak köszönhetõ, hiszen nagy hírverés volt körülötte. Amúgy lett volna egy százas nagyságrendû érdeklõdés.
Én is ezért néztem meg. Nagyon örültem, hogy sikerük volt." -> ezzel azt sugallod, hogy örülsz, hogy a film megkapta az Oscar-díjat.

"Túl sok egyebet nem igazán mond. Az pedig, hogy ez a film annyira elgondolkodtató lenne, hogy egy Oscart is megérdemelt.
Háááát... :D Szóra sem érdemes." -> Ezzel azt sugallod, hogy túlzásnak érzed az Oscar-díjat, nem megérdemeltnek.

Na, akkor most melyik:)?! Örülsz, hogy megkapta az Oscar-díjat, vagy nem örülsz, hogy megkapta az Oscart?

Szerintem is jobb, megtalálni azokat a tényeket/értékeléseket, amik összekötik, és nem valamiféle szándékolt végletességgel, mindenáron szembeállítják a dolgokat. Bizony, anno lélekemelõen nagyszerû volt együtt énekelnem velük, amikor erre lehetõséget kaptam, és elszomorított volna, ha miattam értékelõdtek volna le egy számukra fontos helyzetben. Elõfordult, hogy a kórusban énekelve, külsõ korlátozás nélkül is lehalkítottam magam azoknál a részeknél, amelyekrõl éreztem, hogy hamis lennék. Ez egyébként néha még ma is így van p.o. a Himnusz éneklésekor, mert a magas hangfekvésû részeket még egy oktávval mélyebbrõl indulva sem tudom tisztán kiénekelni. Ezért e részeknél, megtisztelve a Himnuszunkat, inkább szövegmondás szintûre csendesítem magam.
Nincs miért vitatkoznom, csak néhány apró személyes pontosítás: Az azért túlzás, hogy "pozitív élmény" lett volna, de éppoly természetesen tudomásul vettem, mint számos más, adottságaimból következõ korlátomat. Ezen és a más felületeken olvasott hozzászólások között én többek személyes tátogatásos felidézésével találkoztam, eltérõ (70-80-90-es) korszakokból. Az viszont igaz, hogy ezek többsége inkább rossz emlékként õrzi a dolgot. Egy valódi gyerek-kórusban (is) mindenki tudja, hogy ki énekel és ki nem; az értõ fülû tagok számára semmiképpen nem a filmbeli hirtelen felismeréssel derül az ki.
A többivel a lényeget tekintve egyetértek vagy erõs közelítéssel tartanak egymás felé a véleményeink. ;-)

Valóban nem olvastam a három korábbi hozzászólásodat, viszont nagy örömmel pótoltam most. Nagyon jókat, szépeket írtál, és igen, pont az ilyen kommentekért is nagyon jó, hogy elkészült a film, amit az ellendrukkerek valahogy nem akarnak, nem tudnak észrevenni, végletes szimplifikációik nyomán. Meg kéne próbálnod belesasolnod az 55KB-is blogposztomba, amit igyekeztem a strukturálni, itt részletesen kifejtettem nézeteimet, a felvetett témákból. De ízelítõ kedvéért akkor itt is pár mondat (jelzem laikus vagyok a témában, csak szeretem a zenét és kóruséneklést, nem mûveltem)
(1) Tátogás. Te vagy az elsõ magyar kommentelõ, aki magyar nyelvterületrõl és pozitív élményként számolsz be a dologról. Én is írtam valami hasonlót, hogy símán lehet valaki az éneklés élményéért, a közösség érzéséért akarhatja a tátogást is. Két gondom viszont van
(a) A tömeges lépték. A te eseted egyedinek tûnik, miközben a kisfilmben sokan tátogtak (új kislánnyal lépték át a kritikus tömeget), és a való életben is, ha hinni lehet a híradásoknak, tátogós botrány után feloszlattak egy kórust.
(b) Én nagyon sokakkal szemben érveltem úgy, ahogy te, hogy az öröméneklés és versenyéneklés egy kóruson belül fenntartható (ezt most tényleg nem részletezném itt). Viszont hosszútávon(!) a versenyre gyakorlásban nem tudom elképzelni, "idegenek" (részt nem vevõk) jelenlétét. Ha teszem azt ismerem Ránki Dezsõt és tudok valamennyire zongorázni, akkor sem leszek jelen a gyakorlásánál, semmi keresnivalóm nincs ott, õt is vélhetõleg zavarnám puszta jelenlétemmel, annak sincs esélye, hogy egy ponton beálljak négykezesezni vele just for fun. Egyszerûen "rendszeridegen" a jelenlétem.
(2) Szerintem csalás a kisfilmben Erika néni "vattaemberezéseí". És ismét csak a tömeges lépték miatt. Egy-egy adhoc tátogó elférhet, indokolódhat, ilyen sztorit én is írtam, itt viszont stratégiai értelemben "üzletszerûen" ment a tátogtatás. Most képzeld el Berki Krisztián lógyakorlatot mutat be az olimpián, és néhány magyar kisiskolás elkíséri õt, majd a versenyen vele párhuzamosan talajgyakorlatokat mutatnak be. A verseny a versenyzõkrõl szól. És azért csalás a dolog, mert presztízsbõl, pozicióharcból, anyagi érdekbõl, nagyobbnak akarja mutatni a tanárnõ/iskola a kórusát a valóságosnál. Nyilván szerény létszámnál a zsürit nem lehet becsapni, de nagyobb létszámnál már lehet. És ha két egyforma produkció van, akkor a nagyobb kórust esélyesebben jobban pontozzák, hiszen nehezebb eredményt elérni velük.
(3) Lehet jó zenei versenyeket rendezni, rangsorolhatók a résztvevõk. Muszáj is, hogy így legyen, hiszen hogy vennének fel tehetségeket mûvészeti iskolákba, a hatalmas felhozatalból. Viszont alapvetõ szempont, hogy a zsüri korrekt legyen és ne akarjon manipulálni. Viszont míg régen egy karmesterverseny népünnep volt és korrekten volt megszervezve, addig a mai pl.: Virtuózok már teljességgel inkorrekt, nagyon rossz verseny, csalással. Megcsúfolása, zenének, versenynek, gyerekeknek. Bõvebben szintén a blogposztomban.
(4) A végét illetõen viszont egyetértek veled. Kisgyerekek, teljes konszenzussal, konspirációval, egy díjakat nyerõ, versenykórus tagjaiként, embert, tanárt, zenét, ügyet, saját iskolát nem aláznak meg ilyen akcióval. Valaki vagy próbál meg belülrõl lebeszélni, vagy végsõkig elmenve külsõ segítséget kérni.

"... úgy tûnik ismeretlen fogalom volt a tátikázás. A lényeg az, hogy a tátikázásra elég erõs érvet nekem senki nem mondott még"
Az sem elég erõs érv, hogy (mint lejjebb 46, 51, 156 részletesen leírtam) e történettel szinte teljes analógiában személyes éltem át, bántódásom nélkül a tátikáztatást? ;-)
Egyébként én pont ezen megélt valóságom alapján nem éreztem hitelesnek a film végletes moralitású megközelítését.

Én január óta foglalkozom a témával, illetve állok bele vitákba. A gigahosszú linkelt blogposztom is akkor/azóta íródott. Akkor még szó sem volt Oscarról, csak jelölésrõl. És a YT-on már egymást érték a (többtízezres megtekintésû) feltöltések. Szóval én nem értek egyet ebben veled, de egzaktan nem tudunk a végére járni a kérdésben, csak szubjektív véleményeket ütköztetni.

Én egyébként nem hittem volna, hogy meglesz az Oscar. Részint a túl nagy közelség (Saul fia), részint a kisfilm komplexitása miatt (annyi a félreérthetõ benne, amint egyébként a viták is mutatják). Aztán kiderült, hogy az amcsik nagyon magukénak érzik az egészet, számomra is kicsit rejtélyesen.
Merthogy ezt a tátogosdi-miszitikumot én nem tudom hová tenni, pláne azt, ahol kórust is oszlattak fel ilyen tátogós-botrány miatt (ha én lennék fizetõs iskola diákja, jóléti kapitalizmusban, és tátogtatnának a kórusban, olyan gyorsan hagynám ott az egészet, hogy a hátamat sem látnák. Miközben a 90-es évek elejének itthoni langymeleg "szocializmusában", úgy tûnik ismeretlen fogalom volt a tátikázás. A lényeg az, hogy a tátikázásra elég erõs érvet nekem senki nem mondott még, amiért én kételkedem is az eredeti sztori tökéletes hitelességében is)
Egyébként az Oscar-csalafintaságot/-simlisséget nehéz lesz kiderítened, mert az "ötös"-jelölésbe többezer(!) szavazat szükséges, míg a konkrét Oscar-jelölés meg egy következõ tök más grádics a díjazásban.

Az "elit és fûnyíró" elv, igen egy lehetséges topik a sok között, és a topikcímet tökéletesen fogalmaztad meg. Értelmezésemben viszont az a konkrét filmesztétikai-kérdés veleje, hogy elégséges volt-e a kisfilmben az incializáló körülmények specifikálása illetve a végkifejlet kibontása ahhoz, hogy a nézõ odaláncolja magát 100%-ban végletesen a kisfilm fantáziaszülte vezérfonalához (didaktikusság fenyegetõ Damoklesz kardja alatt), avagy engedhet, enged-e tágabb értelmezési teret bármi beszélgetéshez, vitához. Én az utóbbi mellett teszem le a voksomat, örülök, hogy szárnyalhat a fantáziám, mint egy jó könyv olvasása során, és ezért szeretem oly nagyon a kisfilmet.

Pedig de. A sok megtekintés elsõsorban a díjnak köszönhetõ, hiszen nagy hírverés volt körülötte. Amúgy lett volna egy százas nagyságrendû érdeklõdés.
Én is ezért néztem meg. Nagyon örültem, hogy sikerük volt. Annak már kevésbé, amikor megnézve a filmet nem éreztem átütõnek. Valami simlit érzek a háttérben. Nekem túl megmondós a sztori. Nem szeretem, ha le akarják nyomni a torkomon azt, ami nem evidens. Baromira nem evidens, amit a filmben témának használtak, miszerint mindenki egyenlõen osztozhat a jóból. Ahogy az emberek sem egyenlõek - szerencsére. Ezért szép, színes a világ...

Felsorolsz még néhány dolgot, amiért sokak szerint jó ez a kis mû. Ha jól értem, elsõsorban a megosztó tulajdonsága miatt. "Mindenkinek mást jelent", stb. Holott a vita vele kapcsolatban nagyrészt az "elit" kiemelése és/vagy a fûnyíró elv éltetése. (Amúgy nem érdemes a sok rajongóhoz az agyatlan barmokat hozzászámolni, akiknek elég egy szobor ahhoz, hogy - bár nem is tudják mit néznek - rámondják, hogy szupppper.)
Túl sok egyebet nem igazán mond. Az pedig, hogy ez a film annyira elgondolkodtató lenne, hogy egy Oscart is megérdemelt.
Háááát... :D Szóra sem érdemes.

Érzek némi ellendrukekrséget a hozzászólásodban ;) Jah biztos az Oscar-díj. Csak ez lehet az egyetlen magyarázat, pláne, hogy egzaktan sem érvelni nem lehet mellette (te sem kísérled meg), sem cáfolni, ugye.

Magam részérõl azt gondolom az Oscar önmagában nem lett volna elég ekkora hype-hoz. A YT-on egyre másra jelentek meg a feltöltések, amiket napokon belül töröltek, szerzõi jog mentén. Mindegyik pillanatok alatt eljutott többtízezer megtekintésig, heves vitákig. Ez benne sincs a legális 700.000-ben, hiszen ezek szürke zónás megtekintések. Vagy vehetném a 444.hu-s híres Anarkis- kritikát, amikor pillanat alatt 1.500 fölé ment a kommentek száma, amik perdöntõen minõségi hosszabb és ontopik kommentek voltak (több odlalról vizsgálva a filmet).
Ha valaki nyitottabb és/vagy több szempontból közelít a kisfilmhez, pláne tud azonosulni Réz András lentebbi gondolataival, az juthat komplexebb következtetésre is, mint "csak az Oscar-díj", szvsz.

Réz András azt mondja nagyon korrekten és pontosan a TV2-s interjúban (fennvan a YT-on), hogy a Mindenki c. kisfilmnek van egy fantasztikus értéke, nevezetesen, hogy kérdéseket tesz fel, amelyekre mindenki a maga módján és másként válaszol. Abban a 20 fõs beszélgetésben, amiben Réz Andrásék beszélgettek a filmrõl, még az Oscar-díj elött, nem volt két egyforma értelmezés, vélemény. Ez annyira jó dolog, fõleg, ha felidézzük mikor volt ehhez fogható utoljára magyar filmnél, ilyen közös együttgondolkodás. Még a beszélgetés utáni búcsúzkodásnál is volt olyan, "jah lenne, itt még valami amirõl nem beszéltünk". Ha ez így van, akkor ez bizony fontos film mindannyiunknak.
* "világ megváltoztatható, ne tûrd el, hogy megalázott legyél!" - ez világos, de ezen felül lehet beszélni arról, hogy
+ egyenlõsdi meg az elit
+ mi legyen azokkal akiknek nincsenek adottságaik
+ éled csinálod a világodat vagy szurkolónak minõsítenek, aki nem lehet a saját életének az ura
+ jószándékú emberekrõl, akik nem tesznek egyebet mint a keretek által adott lehetõségek között azt mondják, hogy én megpróbálok jó lenni, hiszen Erika néni nem szörnyeteg félreértés ne essék
+ a hetesekrõl, ügyeletesekrõl, akik az óra elején furán szolgalelkûek
És egyszer csak kiderül, hogy arról beszélünk, hogyan élünk, miben élünk, milyen a mi életünk, milyen görcseink vannak.

A 700.000-es megtekintés a szobornak köszönhetõ.
Elõbb-utóbb úgyis kiderül, miért is kapott Oscar-t ez a "film" (is).

10+/10-es szenzációs kisfilm. Nem is lehet más, ha huszan huszonikszféleképpen vélekednek a filmrõl, a legkülönfélébb problémasíkok mentén(Réz András). Senkit se zárjon a \"tájékozottság\" valamiféle szimplifikáló egyoldalú börtönbe. Illetve merjönk hinni abban, hogy nem véletlen a 700.000+-s megtekintés (DunaTV+mediaklikk)
Itt egy nem közkézen forgó, elemzést megcélzó, olvashatatlan hosszú rajongói blogposzt, kottás videóval, linkgyûjteménnyel, etc.
http://liftinstinct.blogspot.hu/2017/01/mindenkising-live-action-short-film.html

Azért egy realista hangvételû filmtõl elvárható, hogy ne köpje szembe a realitásokat... Egy fantasytõl például abszurdum ilyet elvárni, de ettõl a filmtõl nem.
Természetesen jól elõadta az iszonyat didaktikus mondanivalóját, ami valóban ébreszt gondolatokat, amiket ha felteszek, akkor jönnek elõ a film és a történet gyengéi... ;)

Ha jól emlékszem legutóbb Bolhásmajom nicknéven, lábvíztõl ittasan mentél neki néhány embernek és próbáltad bizonygatni, hogy az Oscar-t a közönség ítéli oda és nem a szakma. Írta is valaki, hogy a véleményed kb. annyit ér, mint egy kifehéredett kutyaszar.

...szóval ez egy MEGOSZTÓ film :)

hát igen, a valóság az már csak ilyen :)

Én annak örülök,hogy végre Magyarországra is figyel a világ (kulturális területen is). Gratulálok a film készítõinek és a stáb valamennyi résztvevõjének!!!Csak így tovább!

Viszont abból az 5 hozzászólásodból, amit ideröfögtél, nekem írtad a legkedvesebbet. Ezt mindenképp köszönöm!

Egyszer ki fogsz nyírni ezzel a szalmabáb érveléseddel!

...ugyanis egy átlagos iskolai osztály nem "összetartó társaság" hétköznapi helyzetekben.
Akkor válik összetartó társasággá, amikor erre kényszerülnek.
Fõleg 11 éves korban, amikor igazából még csak KEZDÕDIK a személyiség átalakulása.
Ilyenkor születnek meg a csoportnormák, amelyekhez alkalmazkodni lehet.
Pontosabban, aki a csoport része akar lenni, annak alkalmazkodia KELL.
A kiskamasz kort megelõzõen a gyerek a szüleivel lojális.
Ötödik-hatodik osztályos kortól kezdve a (normális) gyerek annak a közösségnek a normáihoz fog igazodni, amelyikez csatlakozni tud.

Csak azt mondom, hogy az utolsó jelenetig nem emelte ki a rendezõ, hogy egy összetartó társaságról lenne szó.

:) Nem, persze, hogy nem, de a testbeszéde sok mindent elárult.

Semmi probléma nem volt az osztályközösséggel. A gyerekek cincálták egymást órán, szünetben a padon, de ez természetes, hiszen gyerekek. Közben nevettek, mosolyogtak, viccelõdtek.... Az újonnan érkezõ lány, Zsófi, félénk és visszahúzódó volt, ennek ellenére szinte azonnal elkezdte keresni a társaságát a legnépszerûbb lány (én azt hittem, abból indul majd a konfliktus, hogy az új lányt kirekesztik, nem fogadják be, de ennek pont az ellenkezõje történt). Az udvaron senki nem ütötte-verte falkában a gyengébbet, nem szomorkodott a fa alatt egyedül, magányosan egyetlen gyerek se, nem gúnyolódtak, csúfolódtak egymással, hanem JÁTSZOTTAK. Párban, kisebb-nagyobb közösségekben, de együtt!!!!