Végül is az õ arca volt, azt csinált vele, amit akart. Én azt nem tudom, hogy valóban leesett-e Michael orra egy koncerten.

Az meg, hogy a gyermekkorát próbálta pótolni érthetõ, hiszen az az apa, aki olyat tesz, mint az õ apja az nem normális dolog. Oprah showjában mesélt errõl Michael azt hiszem.

Az is igaz, hogy kiszipolyozták õt rendesen. Sajnos nem volt mellette egy ember, aki igazán segíteni tudott volna neki.

köszönöm

140 millió példányban kelt el mondjuk az egyik elsõ (talán legelsõ) albuma a Thriller. Ez világrekord.

Hát kétlem. Õ is az lesz, akire igenis emlékezni fognak, mert nagyon jó zenéi vannak, amiket mind a fiatalok, mind az idõsebbek szeretnek.

Kétlem, és ezt nem az elvakult fanatikus ragongásom mondatja velem. (fõleg mert nem is vagyok fanatikus rajongó, csak egyszerûen szeretem õt is meg a zenéjét is)Gondolj bele, valamiért kialakult ez a hisztéria most a halálakor. Az sem véletlen hogy az összes jegy elkelt az 50 koncertjére pillanatok alatt, úgy hogy évekig nem adott ki lemezt. Akkor valamit csak tudhatott a csákó?!

Idõjós, nem feltétlen rád gondoltam az elõzõ hsz-mel, hiszen te mondtad, szeretted a zenéjét.
Egyetértek veled abban amiket leírtál, valóban gyerek maradt a lelke, ezért sem áll meg egyetlen gyerekmolesztálós történet a lábán.
Igen, túlzásba vitte a plasztikát, ebbõl is látszik, mennyire önbizalomhiányos ember volt.

MJ nagyon jól volt megcsinálva ,felépítve a show világában,amely aztán be is darálta õt ,mint annyi más sztárt szintén.Az azért erõs túlzás,hogy egy kategória lett volna Elvissel ill a Beatlessel.Most még elfogadható talán ,hogy ebben a csindarattás felfújt hangulatban ilyeneket mondanak róla Obama és hasonló amatõrök,de mondjuk 50év múlva senki nem fog rá emlékezni ellentétben az elõbb említettekkel.

Igen, ezt rögtön gondoltam hogy egy ilyet majd valakitõl meg fogok kapni, erre számítottam. Egyébként nem baj az hogy Jackson ilyen, amilyen, nincs ebben semmi rossz, engem sem zavar, de szerintem kár pl a plasztika terén is másokkal példálózni, mert ha más nem is, de azok akik ismerték is õt, azok biztosan el tudnák mondani, hogy mennyire számolatlanul sok plasztikai mûtéten esett õ át, és bármelyik hozzátartozója elmondhatná, sõt már nyilatkozatokban meg is tették, hogy mennyire végtelenül hiú volt õ, aminek egyébként következménye volt, ezt orvosok is nyilatkozták, hogy gyakorlatilag szerte széjjel, és egész ízléstelenül szétplasztikázták az arcát. Gondolom ennek a következménye lett egyébként az is, mikor leesett az orra egy koncerten.

A vidámpark pedig hát igen, egy rendkívül jó, és rengeteg mosolygós arcot hozó dolog, de ez sem szimplán csak a gyerekek kedvéért volt. Szintén közeli ismerõsök, családtagok nyilatkozták, hogy az énekes maga is egészen elképesztõ szinten volt még mindig gyerek. Egyszerûen egy az egyben azt játszotta el, ami neki kimaradt az életébõl még kisgyermek korából. Õ nagyon komolyan megsérült belül még gyermekként, és így példátlan nagy gyerek maradt belül. (azt hogy "nagy" természetesen nem arra értetem hogy egy idõs kamasz) Magyarán mindenki szereti a gyerekeket, és sokan tudnak még ma is, még akár hason korban is gyerekként viselkedni, de senki sem ilyen szinten, és senki gyermekkora nem mérhetõ a sztáréhoz.

Szóval, Michael Jackson olyan amilyen, és egyáltalán nem egy rossz, vagy egy negatív dolog ez nála, viszont nem is egy normális háttér eredménye, vagy egy egészséges gyermeki lélek, ill egészséges hiúság. Senki ne is próbálja ezt általános dolognak beállítani, mert az az ember vagy hazudik, vagy nagyon elvakult,és nem lát, esetleg direkt értetlen. úgy is mondhatnám/írhatnám, hogy alkalmi értetlen.

Szerintem ilyenkor mégis valami megérinti az embereket. Másra nem tudok gondolni.

Brody, mindenben igazad van, amit írtál. Köszi, hogy rászántad az idõt és kijavítottál. Tényleg túlságosan is elutasító vagyok N.S. felé, és már meg sem látom, ha jót ír, minden sorában csak hibát keresek. :(
Tán azért nem láttam ennyire negatívan Jacksont, mert sosem tetszett a zenéje, így a bálványozást sem bírtam komolyan venni. Tegnap bayswater belinkelt egy videót, ott láttam elõször egy ilyen jelenetet – valóban visszataszító volt, kicsit sem találtam meghatónak. Szóval azt hiszem, teljesen hidegen hagy a téma. Épp ezért, magamból kiindulva gondoltam, hogy N.S. sem ismeri Jacksont. :/
Azért egy csöpp értetlenkedés: te jól értetted az utolsó mondatot, így viszont azt jelenti, hogy csak az elvetettek és magányosak rajongtak érte. Ez pedig így is ferde. Hiszen a zene és a tánc mint érdeklõdési kör éppenséggel össze is hozhat embereket, barátságokat. Most sem világos, miért volna (részben) felelõs bárki magányosságáért. Két film jut eszembe: a Muriel esküvõje egy ABBA-rajongó lányról és az Õrültek háza c. orosz film, ahol a fõszereplõ, egy bolond lány fejébe vette, hogy Bryan Adamsa võlegénye. De a rajongás egyikõjüket sem akadályozza a körülöttük levõkkel való kapcsolatok megélésében.
„(miként lesz egyes sztárokból bálvány, míg mások megmaradnak normális elõadómûvésznek).”
Nem tudom, Bryan Adamsot te hová sorolod; de ha normál elõadómûvésznek tartod, akkor lám, itt a példa: a bálványozás az elõadó szándékától függetlenül is kialakulhat.
„Szimpla elemzõk, pszichológusok, popkultúraszakértõk is vannak ilyesféle véleményen. Az meg egészen nyilvánvaló szerintem számodra is, hogy a társadalmak a média, popkultúra, hamis eszményképek betegei, értelmi, lelki satnyulás tapasztalható. Ez már közhely.”
Ehhez csak annyi megjegyzés, hogy szerintem az elsõdleges ok a lelki elsatnyulás – erre telepedhet következményként a hamis eszménykép, pl. egy popikon. Tehát azzal még most sem bírok egyetérteni, hogy ez volna a kiváltó ok és a lelki szegényedés a következmény. Ez csak betölti az üres helyet, de nem ez vájja ki az ûrt. Hogy példaként magát a hitgyülit vegyem: azt gondolom, hogy (õk is) abnormálisan sokat foglalkoznak politikával, és ennek oka a teológiai szegényesség. De önmagában a politizálástól még nem satnyulnak el. (Természetesen részemrõl is az izgalmas istenkapcsolat megélésének pótlékai a filmek és az ide való irkálás, tehát bagoly mondja – de végképp nem vettem észre, hogy ez önmagában negatív hatással volna rám).
A Hetekrõl, mint közéleti lapról: nincs még egy olyan egyház, aminek eszébe jutna, hogy teológiai helyett politikai újságot adjon ki. (Ezt még folytatnám, de nem ide tartozik). (Obamáról pedig szinte semmit sem tudok. Éppenséggel örülök, hogy végre fekete az elnök, aki, remélem, okosabb Bushnál).
Amit a rabbival kapcsolatban írtál: az a baj, hogy az emberek cirka kilencven százaléka a szeretetet függõségi állapottal helyettesíti, ami éppenséggel hasonló Jacko és a rajongók viszonyához. Jacko azt akarta hinni, hogy a rajongói szeretik õt, ezért mindent bevetett, hogy ebbõl az érzésbõl minél többet kaphasson. Niylván a saját szempontjából jobb lett volna, ha magába fordul és felépíti azt, amit gyerekként nem kaphatott meg; ha saját magát egészséges és lelkileg teherbíró emberré neveli. De ez rettenetesen fájdalmas, kemény és ijesztõ folyamat. Nagyon nehéz vállalkozni rá. Éppenséggel érthetõ, hogy ahhoz a világhoz és azokhoz a megoldásokhoz ragaszkodott, amiket már ismert, amikben sikeres volt. Ezt nevezheted munkalholizmusnak is, mert gyakorlatilag az, és rengetegen mûvelik. Rengetegen vetik bele megszállottan magukat egy tevékenységbe, hogy ne kelljen az érzelmi fejletlenségükkel szembenézniük. (És éppen emiatt rengetegen végzik hasonlóan hozzá: ötven körül kiégve, szívinfarktussal). Nem vetek rá követ ezért, mert én is menekülök azoktól a helyzetektõl, amikben bizonytalanná válok, noha tudom, hogy lelkileg éppenséggel szükségem volna rá. Nekem is vannak jól kitaposott útjaim, amikben biztonságban érzem magam, és ezekben a helyzetekben a normálisnál sokkal többet tartózkodom. Persze általában az ember óhatatlanul belesodródik olyasmibe, amit kellemetlen, de utólag hasznos és lelkileg gazdagító. Egy sztár könnyebben megteheti, hogy elkerülje a nemszeretem helyzeteket. Persze ezért drága árat fizet: meglehetõsen vázlatos személyiségként éli ragyogó és önpusztító életét.

Michael Jackson-al kapcsolatban minden olyan TÚL-TÚL-TÚL fantasztikus, minden téren rekordokat döntöget.
Csak két példa most hirtelen:
Más sztár, világsztár is plasztikáztat, de Jackson irdatlanul eltúlozta ezt is. Vegyük második példának a Gyerekeket, sokan szeretik õket, Michael is, másnak is van pénze, de csak Jackson mehet el ilyen téren is a végletekig és lásd neverLAND.

De miért kéne átlagosnak lennie? Miért baj, ha valaki furcsa, különleges, eltérõ?

Ez is szép, ha szívesen hallgatod a muzsikáját. Már adott neked valamit.:)))

Szerintem mindannyian hordozunk gyerekkori sérüléseket.
ezek alapján én is beteg lennnék? Meglehet. De mindegy is. Nevezd aminek akarod. Betegségnek, ha tetszik.

A lényeg nem ezen van.
Te kaptál valamit Michaeltõl? Ezt a kérdést tedd fel magadnak, és javaslom, ne boncolgasd a lelkét, hiszen nem ismerheted.

Nem vagyok pszichológus, és valaki egyébkéntis biztosan belekötne a soraimba, úgyhogy ezt most nem magyarázom el. Legyen elég annyi, hogy a pszichológia nem annyiban merül ki ilyen téren, hogy te közveszélyes vagy(magadra, vagy másokra), vagy értelmi fogyatékos, akkor te most beteg vagy. Ha valaki lelkileg sérült, és az átformálja õt, már-már akár egész szélsõségekig, az betegnek számít. És jackson minden volt, csak nem egy átlagos világsztár. Semmilyen téren. Olyan szélsõségei voltak, amik talán senki másnak. De szerintem errõl te is találhatsz cikket a neten. Még akár egy külsõs doki véleményét is.

Hûha, Zampano, nagy szavak, hol olvastad? Milyen bátran, magabiztosan ítélkezel!
Sajnálatra méltó, hogy csak a külsõségeket veszed észre. Az nem baj, ha más a zenei ízlésed, ahhoz jogod van, mi több, ilyesmirõl nem is lehet vitatkozni. Felszínes viselkedésre vall azonban ilyen kategorikus kijelentést tenni, fõleg olyan témában, amiben láthatóan nem vagy otthon.
Kérj meg valakit, fordítson le neked magyarra néhány dalszöveget, lehet, hogy meglepõdnél!